Index Vakbarát Hírportál

Kiderült, kik lesznek a Megasztár zsűritagjai

2024. június 10., hétfő 20:33

A TV2 leleplezte a 2024-ben visszatérő Megasztár zsűrijét. Az ötfős csapatot Rúzsa Magdi, Marics Peti, Marsalkó Dávid, Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabolcs alkotják majd. A közös munka hamarosan megkezdődik, hiszen indulnak a válogatók.

Számos találgatás látott napvilágot az elmúlt hetekben arról, hogy kik zsűriznek majd az idén visszatérő Megasztárban. A tehetségkutató zsűrije, ahogy azt már a nézők megszokhatták, ezúttal is ötfős lesz.

2024-ben a Megasztár legendája újraéled, mi pedig arra törekedtünk, hogy a lehető legrátermettebb, legméltóbb zsűrit ültessük egy asztalhoz. Úgy vélem, erre az ötfős csapatra igazán büszkék lehetünk. Nagy várakozással tekintünk a Megasztárra, amiben a zsűrinek kulcsszerepe van

– nyilatkozta Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója.

Az ítészek soraiban két korábbi győztes is helyet foglal, egyikük a harmadik széria nyertese, Rúzsa Magdolna.

„Sok mindent tudok, amit akkor még nem tudtam, amikor ott álltam a zsűri előtt, de talán pont azért, mert én is álltam ott, tudom, hogy ők mit éreznek, mit élnek át. Az a vágyam, hogy olyan tehetségeket találjunk, akik erre a pályára méltók, és kell nekik ez a sorsfordító lehetőség” – idézte a csatorna a közleményében az énekesnőt.

A zsűri legfiatalabb tagja Marics Peti, aki gyerekkorában nézőként szurkolt a Megasztár stúdiójában. Elmondta, céljuk, hogy olyan embereket találjanak, akik fenn is tudnak maradni, és akinek tényleg megváltozhat az életük.

Tisztán emlékszem, amikor Kökény Attilával meg Tolvai Renivel nézőként fotózkodok, és el se hittük, hogy anyukám valamilyen kapcsolat révén tudott jegyet szerezni. Szóval tulajdonképp elmondhatjuk, hogy nézőből zsűritag lettem

fogalmazott Marics Peti.

A Megasztárban ezúttal zsűritagként lesz fontos szerepe Molnár Ferenc Caramelnek. „Azért vállaltam el a feladatot, mert kötődöm a műsorhoz, nekem fontos, hogy hogyan folytatódik a Megasztár története, felelősséget érzek iránta. Nincs még egy olyan formátum a magyar televíziózás jelenkori palettáján, amit elvállaltam volna. Itt az lehetek, aki vagyok” – mondta a második széria győztese.

Szintén az ítészek sorában foglal helyet az egykori Supernem tagja, Papp Szabi is, aki éppúgy izgul, mint a versenyzők. „A mai világ nyilván arról szól, hogy egy perc alatt be tud robbanni az ember, ha megvan benne a potenciál. Nekünk az a dolgunk, hogy olyan mezőnyt hozzunk össze, akikben látjuk a rációt. Szerintem ugyanúgy izgulok, mint a fellépők” – fogalmazott Papp Szabi.

Szintén a tehetségeket keresi majd az ötödik zsűritag, aki nem más, mint a Halott Pénz frontembere, Marsalkó Dávid.

Zsűritagként a valódiságot fogom keresni, az őszinteséget, a személyiséget, ami a legfontosabb az énektudás, az affinitás mellett. Bevallom, hogy a többiekkel elég komfortosan mozgunk, többükkel is van közös dalunk, nagyon régóta ismerek és tisztelek mindenkit, és ez remek alap lesz a közös szakmai munkához

– osztotta meg gondolatait Marsalkó Dávid.

Aki úgy érzi, hogy szeretné magát megméretni, megteheti, ugyanis a héten még várják a versenyzők jelentkezését ezen a linken. A Megasztár győztesének nyereménye 40 millió forint, egy Los Angeles-i dalfelvétel és egy videóklip.

Rovatok