Index Vakbarát Hírportál

Visszatér a színpadra Celine Dion

2024. június 14., péntek 07:27

Las Vegasban léphet ismét közönség elé Celine Dion egy interjúja szerint. Az énekesnőnek két évvel ezelőtt kellett lemondania a turnéját egy ritka betegség miatt, azóta a nyilvánosság elé is ritkán lépett.

Hosszú interjút adott a kanadai szupersztár a BBC-nek, amiben először említette meg annak az esélyét, hogy visszatérjen a színpadra. Celine Dion 2022-ben mondta le a világ körüli turnéját, miután kiderült, hogy gyógyíthatatlan Stiff Person szindrómát diagnosztizáltak nála. A betegségtől olyan mértékben megmerevednek az izmai, hogy sokszor nemcsak az ének volt fájdalmas számára, de volt, hogy a bordáját is eltörte így.

Most, elmondása szerint elkezdte megérteni a betegségét és hogy azt hogyan kontrollálhatja. Megtanult vele együtt élni, a könnyebb éneklés miatt pedig néhány dalt kénytelen volt átszerelni.

A színpadon leszek. Nem tudom pontosan, mikor, de higgyétek el, hangosan fogok kiabálni. Már alig várom

– mondta, és közölte, hogy régóta dolgoznak azon, hogy Las Vegasban újra a színpadra léphessen.

Celine Dion az interjúban kiemelte azt is, hogy feltett szándéka pénzt gyűjteni a betegségben szenvedőknek és arra, hogy olyan kutatásokat tudjon finanszírozni, amivel megtalálhatják a gyógymódot a ritka, neurológiai betegségre. 

Rovatok