Az idei nyár sem maradhat el fesztiválok nélkül, azonban 2024-ben kijelenthetjük: Budapesten lesz a legjobb zenei fesztivál. Augusztus 7. és 12. között a Hajógyári-szigeten várja érdeklődőit a Sziget fesztivál.
A nyár legjobban várt időszaka a fesztiválszezon, augusztusban pedig ismételten a Sziget fesztiválon láthatjuk élőben külföldi és magyar kedvenceinket egyaránt. A Slingo idén is közzétette a világ legnagyobb és legjobb zenei fesztiváljainak listáját, amelyből jól látszik: Magyarország legnagyobb fesztiválja az első helyen áll világviszonylatban is.
A portál a világ 50 legjelentősebb zenei fesztiválját tartalmazó listával kezdődően a jegyárak költségein át a színpadok számáig mindent tételesen levezetett. Egy dolog azonban biztos:
A Sziget lesz 2024 legjobb fesztiválja.
A ranglistán 8,5-ös értékelést kapott a több mint 1000 fellépővel, 60 színpaddal megrendezendő budapesti fesztivál, amelynek a 90 ezer fő befogadására képes Hajógyári-sziget ad otthont. Ennél ugyan vannak nagyobb kapacitású események is, mint például az Egyesült Királyságokban a Download (111 ezer fő), ám ez utóbbi a top 10-ben nem kapott helyet.
A listán megtalálható a világ két legnépszerűbb fesztiválja is, a kolozsvári Untold fesztivál, valamint a belga Boom városában megrendezésre kerülő Tomorrowland.
A tízes lista az értékelések alapján:
A legtöbb művészt felvonultató listán holtversenyben állunk a Green Mannel, mindkét fesztivál több mint 1000 előadóval várja az érdeklődőket.
Ami a színpadokat illeti, a Tomorrowland 16 színpadához képest a Sziget hatvannal készül idén a fesztiválozók számára – ezzel pedig világviszonylatban az élen jár.
A budapesti fesztivál nem a leghosszabb ugyan, hiszen a hollandiai Dekmantel 9 napig tart. A Szigeten 6 napon át lehet élvezni a jobbnál jobb művészeket – amivel egyébként a harmadik a leghosszabb fesztiválok listáján.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy kik lesznek az idei Sziget fesztivál külföldi fellépői, nemrégiben pedig szó esett arról is, hogy mely magyar előadókkal találkozhatnak a rajongók.
A sorban első itt Azahriah, aki hosszú idő óta az első olyan itthoni fellépő, aki a headliner előtti sávban kapott helyet. A nemrég koncerttörténelmet író zenész most a Sziget Nagyszínpad akár 60-70 ezresre duzzadó közönségét igyekszik meghódítani egy speciális show-val, ami tartogat újdonságot a Puskás Aréna közönségének is
– mondta Kádár Tamás, a sziget fő szervezője.
Megjegyezték azt is, hogy a részletes program a Sziget weboldalán elérhető.