Index Vakbarát Hírportál

Visszalépett a Magyarország Szépe egyik döntőse

2024. június 16., vasárnap 17:34

Egy hét van hátra a Magyarország Szépe döntőjéig, az egyik induló azonban egészségügyi okok miatt vásárnap visszalépett a versenytől. Ennek fényében 15-en mérkőznek meg a Duna TV műsorában június 23-án.

Mint megírtuk, május végén mutatták be a Miss World Hungary idei 21 indulóját. A versenyzők fotói a Miss World Hungary Instagram-oldalán láthatók a bemutatkozásokkal együtt. 

Azóta már öt lánytól elbúcsúztak, így már kiderült, hogy ki az a 16 versenyző, aki megküzd a királynői címért, és részt vesz a Dunán közvetített Magyarország Szépe verseny június 23-i döntőjén.

A Miss World Hungary Facebook-oldalán azonban vasárnap arról tájékoztattak a szervezők, hogy az egyik induló egy héttel a finálé előtt visszalépett.

Pirlot Rachel egészségügyi okokból visszalépett a versenytől, így a jövő vasárnapi döntőben 15 lány indulhat a Magyarország Szépe – Miss World Hungary címért

– írták. 

Mint ismert, 2023-ban a koronát Hacsi Boglárka nyerte el, aki márciusban a nemzetközi Miss World versenyen képviselte Magyarországot, és ugyan nem került be a top 40-be, nem volt csalódott az eredmény miatt. A döntőn végül a cseh Krystyna Pyszkova lett a világ legszebbje.

Arról, hogy miért is rendezünk még mindig szépségversenyeket, az alábbi cikkünkben írtunk. A témában versenyigazgatót és interkulturális pszichológiai szakértőt kérdeztünk.

Rovatok