Index Vakbarát Hírportál

A Szerencsejáték Zrt. szóvivője szerint történelmi volt az ötös lottó szombati sorsolása

2024. június 16., vasárnap 21:35

Bár telitalálat nem volt, de aki szokott játszani, biztosan meglepődött, miután kihúzták az egymás utáni számokat. Egy matematikus szerint ezer évet kell várni hasonlóra.

Még soha nem fordult elő az ötös lottó történetében, hogy négy egymás utáni számot húzzanak ki a sorsoláson.

Szombat este megtörtént, a 85-86-87 és 88-as számmal. Mérő László matematikus szerint néhány ezer év múlva fordulhat elő ugyanez – derül ki az RTL Híradó riportjából.

Panulin Ildikó szóvivő a csatornának elmondta, hogy az ötös lottó játéktörténetében még sosem fordult elő ez a mintázat.

Mondhatjuk azt is, hogy a szombati sorsolás lottótörténelmet írt. Még a három egymás utáni szám is ritka, a játék 67 éves története során összesen tízszer fordult elő

– fogalmazott.

Hozzátette, lehetetlen, hogy manipulálják a rendszert, a sorsolást végző gépeket és a golyókat is rendszeresen hitelesítik, a számhúzás pedig közjegyző jelenlétében történik.

Mérő László matematikus pedig úgy kommentálta a történteket, hogy minden számsor ugyanannyi eséllyel indul a sorsoláson.

Nem akkora világcsoda, hogy három egymás utáni számot kihúznak, az olyan öt-tíz évenként előfordul, az már annyi, hogy az ember életében is látni ilyet. Az, hogy négy egymás utáni jöjjön, valószínűleg néhány ezer évenként fordul elő, tehát egy konkrét ember életében nem lát ilyet, de Krisztus óta elő kellett hogy forduljon, már ha minden héten lett volna lottó

– magyarázta.

Próbálkozni azért érdemes, mert ha bejön, biztos, hogy a nyertes nagyot kaszál. Ezen a héten azonban senkinek nem volt ilyen szerencséje.

Rovatok