Index Vakbarát Hírportál

Ilyen volt valójában a világ leghíresebb sorozatgyilkosa, Ted Bundy

2024. június 29., szombat 18:57

Ted Bundy unokatestvére egy hamarosan megjelenő könyvben rántja le a leplet arról, a sorozatgyilkos a kivégzése előtte hogyan vélekedett bűntetteiről, és miképp szállt szembe családtagjaival, hogy elhitesse, nem gyilkolt meg senkit.

Minden idők legismertebb gyilkosa, Ted Bundy az ismerősei körében kifejezetten népszerűnek számított, egy művelt és sármos férfinak tartották, ám ez csak álca volt. Az 1970-es években több tucat áldozatot ejtett, fiatal nőkre vadászott – a legfiatalabb 12, míg a legidősebb 26 éves volt –, akiket rendszerint agyonvert vagy megfojtott, és több esetben a holttestekkel is fajtalankodott. Éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy Bundy bevallja tetteit. Harminc nő meggyilkolásáról számolt be, viszont máig nem lehet tudni, hogy pontosan hány áldozata lehetett. Egyes becslések szerint 36 személyről lehet szó, míg mások azt sem tartják elképzelhetetlenek, hogy akár száz emberrel is végezhetett. Bundyt végül villamosszékben végezték ki 1989. január 24-én. 

Ugyan Bundy már 35 éve halott, a története azóta is sokakat foglalkoztat. Megannyi sorozat, film és könyv jelent már meg róla, de július 23-án egy újabb alkotás áll majd be a sorba. A sorozatgyilkos egyik unokatestvére, a hetvenes éveiben járó Edna Cowell Martin ugyanis egy kötetet készül kiadni Dark Tide: Growing up with Ted Bundy címmel – ő az első a közeli rokonai közül, aki megszólal vele kapcsolatban. A műből, amelynek bizonyos részletei már napvilágot láttak, többek között azt tudhatjuk meg a levelezéseiken keresztül, hogyan viselkedett Bundy a kivégzése előtt, illetve hogyan próbálta elhitetni családtagjaival, hogy nem bűnös. 

Annyit elárulok, hogy nem öltem meg senkit. Nincs bűntudatom, lelkiismeret-furdalásom vagy megbánásom semmi miatt, amit tettem. Ami megtörtént, az megtörtént

– írta Bundy egyik levelében. 

Ahogy arra Edna Cowell Martin a Daily Mailnek adott interjújában visszaemlékezett, normális gyerekkoruk volt Bundyval, együtt nőttek fel Washingtonban. Borzasztó érzés volt számára ráébredni arra, mit is tett unokatestvére, aki már nem az a Bundy volt, akit megismert, így elárulva, manipulálva érezte magát. Elmondása szerint a sorozatgyilkos első áldozatát, az 1974-ben megölt Lisa Ann Healyt ismerte is, mivel többször találkozott vele a Washingtoni Egyetemen. Annak ellenére, hogy nehezen tudta megemészteni, amit Bundy tett, néhány nappal azután, hogy kitűzték a kivégzésének az első időpontját, egy levélben kérte, hogy tegyen vallomást. Az 1986. május 31-én kelt levélben úgy fogalmazott, már vagy száz levelet megírt gondolatban, és sok időbe telt neki feldolgozni a tényt, hogy valakit, akit magához közel érzett, és a bizalmasának tartott, képes elkövetni efféle erőszakos cselekedeteket. 

Mint mindenki más a közeledben, én is csak az egyik oldaladat ismertem. Mi történt veled, Ted, hogy ennyire mély düh alakult ki benned, ilyen mély gyűlölet, hogy olyan mértékben kiborultál, hogy könyörtelenül, hidegvérrel, kegyelem nélkül öltél? A családod és különösen az áldozatok családja érdekében kérlek, magyarázd el, mi történt

– írta, azonban nem kapott választ.

Hagyd, hogy a halottak temessék el a saját halottaikat!

Bundyt a kivégzéséhez közeledve közvetlenül a kivégzőkamra mellé költöztették, és látva, hogy már nincs sok ideje hátra, Edna Cowell Martin szerette volna elérni, hogy unokatestvére vallomást tegyen, így egyes családok megtudhassák, hol temette el a rokonukat. Bár a sorozatgyilkos rokon az első levelét nem méltatta válaszra, június 10-én újabbat küldött neki, amelyben próbált utánajárni annak, mi motiválta Bundyt kegyetlen tetteire. A bűnöző végül 1986 augusztusában reagált unokatestvére levelére, azt állítva, hogy a neki címzett korábbi borítékok a börtön alkalmazottainál landoltak, így nem jutottak el hozzá. Amikor pedig mégis megkapta azokat, saját bevallása szerint tartott attól, hogy amit a levelekben megfogalmazna, az nem úgy csapódna le, ahogy azt szeretné. 

Nem fogom teljesen figyelmen kívül hagyni a vádjaidat. Annyit elmondok, hogy nem öltem meg senkit

– fogalmazott  Bundy, majd két összefűzött bibliai idézetet is megemlített Lukács evangéliumából, miszerint:

Bundy arról is írt, Martin „random emlékek és benyomások sokaságára“ alapozza a levelében foglaltakat, amelyek az évek óta tartó szenzációs hírverésnek, pletykáknak a következményei egy bizonyos karakterről, Ted Bundyról. Emellett szidalmazta rokonait, amiért elhitték a vele kapcsolatos híreszteléseket, és arra buzdította őket, hogy hagyják figyelmen kívül az ellene szóló bizonyítékokat. Sőt, egy 1986. novemberi levélben a rácsok mögött eltöltött idejét az indiai Mahatma Gandhi küzdelmeihez hasonlította.

Hogy milyen az élet itt? 3 × 4 méteres helyen lakom. Van egy vaságy, WC és mosdó. Itt már az alapokhoz értünk. Mint minden más, úgy a börtönben való tartózkodás is felszabadíthat vagy csapdába ejthet. Gandhi felemelőnek és megalázónak találta a börtönben szerzett tapasztalatait. Annyi mindentől meg vagyok fosztva, így úgy láthatom magam, ahogy korábban nem tudtam. Hajnali 5:30-kor felébresztettek a reggeli miatt, ami hideg rántottát, zabkását, fehér kenyeret és tejet jelentett. Egész nap a cellában vagyok. Olykor fel-alá futok, felülést és egyéb gyakorlatokat végzek. Néha jógázok. Általában dél körül szundítok. Jól alszom

– írta a levélben. 

Szegény Ted a börtönben

Martin úgy fogalmazott, Bundy mindig is egy karizmatikus, melegszívű ember volt, viszont az csak a későbbiekben derült ki, hogy kettős életet élt. Bár szörnyű tetteket vitt véghez, kitartottak mellette, és évekig hittek az ártatlanságában. A bűnöző szülei által 1975-ben küldött levelekben sajnálkozva írtak róla, „szegény Tedként” emlegették őt. Martin 1986 júliusában például azt írta, hogy az egész família megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor kiderült, hogy Bundy óvadékát 150 ezer dollárról 15 ezer dollárra csökkentették – amiből azt szűrték le, hogy a vele szemben felhozott vádakról kiderült, hogy nem valósak, így már nem tartják őt gyilkosnak. De akkor is fellélegeztek, amikor elhalasztották a kivégzését. 

Martin elmondása szerint a vádak ellenére nem a nőkre vadászó sorozatgyilkost látta Bundyban, hanem az unokatestvérét, akivel együtt nőttek fel. Mint kiderült, a sorozatgyilkos 1975-ös letartóztatását követően még levelet is írt Martin szüleinek, Eleanornak és Jacknek, amiben kifejtette, kevésbé foglalkoztatja a börtönélet milyensége, mivel ismeri az alapszabályokat. Azt állította, a rácsok mögött is csak a saját dolgát teszi, például beletemetkezik egy könyvbe.

Az elme, ha erős. A harci szellem él

– jelentette ki kivégzését megelőzően.

Ted Bundy a halála előtti napon egy utolsó interjúban a pornográfia iránt érzett megszállottságát tette felelőssé bűneiért, amiről a szakértők ma már úgy gondolják, hogy csak egy újabb kísérlet lehetett a felelősség elhárítására. A kivégzése napján tömeg gyűlt össze a börtön előtt, ahol tűzijátékot lőttek ki, amikor bejelentették a halálát. Hamvasztását követően végső kívánsága is teljesült, mivel végrendelete szerint hamvait szétszórták egy hegylánc mentén Washington államban, ahol számos áldozatát eltemette.

(Borítókép: Theodore Bundy ül a bíróságon 1979. július 13-án. Fotó: Bettmann / Getty Images)

Rovatok