Index Vakbarát Hírportál

Fejsérülést szenvedett Vitray Tamás, a felesége talált rá

2024. július 11., csütörtök 09:05

Beverte a könyvespolcba a fejét, egy csaknem öt centiméteres vágást ejtett Vitray Tamás fején a bútor. A felesége talált rá a vérző fejű riporterre, aki azonnal hívta a mentőket.

Balesetet szenvedett a saját otthonában a 91 éves Vitray Tamás, akihez mentőt kellett hívni. A riporter a részletekről a feleségével, Vitray-Ivens Évával számolt be a hot! magazinnak.

Vérző fejjel talált rá Vitray Tamásra a felesége, aki rögtön látta, hogy nagy a baj, ezért azonnal tárcsázta a mentőket. Kiderült, hogy a könyvespolc széle egy nagyjából 5 centis vágást ejtett a riporter fején. 

Én berohantam, ő éppen tápászkodott, és akkor láttam, hogy jócskán ömlik a fejéből a vér. Bizony mentőt hívtam. A kórházban két tetanuszinjekció és öt öltés volt a jutalma

– idézi a Nők Lapja Café a riporter feleségét. 

Vitray Tamás meghatódva beszélt házastársáról, azt mondta, a nő olyan mértékig vigyáz rá, hogy csak nehezen tudja elhitetni vele, hogy még be tud szállni az autóba, meg ki is belőle, és el is tudja vezetni, ha kell.

Nem kell engem pátyolgatni, de azért megsúgom: gyakorta jólesik

– mesélte. 

Vitray Tamás azt is elárulta, hogy a napokban egy tévéműsorba is meghívást kapott, a sérülése miatt viszont lemondta a szereplést, mert nem akarta, hogy „a nézők azt higgyék, a maradék agyát távolították el”.

Rovatok