Index Vakbarát Hírportál

Lejárt Zamárdi szerződése a Balaton Sounddal, mindenki az új testületre vár

2024. július 11., csütörtök 08:24

A 16. Balaton Sound után jött a hír, hogy lejárt a fesztivál szerződése Zamárdival. A Balaton-parti város polgármestere szerint ebben az értelemben ez lehetett az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek a településen, de ennél árnyaltabb a kép.

Lejárt a Balaton Sound szerződése Zamárdival, a Balaton-parti település a jelenlegi állás szerint utoljára rendezte meg az elektronikus zenei fesztivált – írja a Somogy Vármegyei Hírportál a város polgármesterét idézve. A szervezők közléséből kiderült, a 16. alkalommal megrendezett fesztivál látogatóinak száma idén elérte a százezret.

A fesztiválnak köszönhetően ismertté vált Pumped Gabó egy – azóta törölt – Instagram-videóban sírva beszélt arról a Balaton-parton, hogy többé nem lesz fesztivál. Vető Viktória, a Balaton Sound sajtófőnöke korábban azt nyilatkozta, a pletyka hozzájuk is eljutott, de ezzel nem szeretnének foglalkozni, nincs napirenden ez a téma. 

A portál úgy tudja, hogy Zamárdiban, ahol a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a szervezők képviselője is részt vett, „egyértelműen elhangzott”, az idei volt az utolsó Balaton Sound, de ennél árnyaltabb a kép.

„Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt” – mondta Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere. Hozzátette, az újabb szerződésről az újonnan felállt testületnek kell tárgyalnia.

Letekerték a hangerőt, nem volt panasz

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar szettel zárta az idei Heineken Balaton Sound Nagyszínpadának sztársorát Timmy Trumpet, aki felesége nagymamáját is felköszöntötte a színpadon. A fellépők nagyon szerették a fesztivált, és úgy tűnik, a közönség is. Szombat estére az összlátogatószám átlépte a 100 ezret, de még később is jöttek az emberek a Q-Dance által celebrált EndShow-ra és a hajnal 6-ig tartó bulira.

Az esemény záróközleményében azt írták, új elrendezésben várta idén a látogatókat a Balaton Sound. Már az új főbejáratnál kiderült, hogy nem a megszokott téren menetelhetnek a látogatók egyik helyről a másikra. A bejárattól egy fényoszlop vezetett a vízből kiemelkedő Balaton Sound elmaradhatatlan feliratára, a Heineken nagyszínpad egy derékszöget zárt be tavalyi önmagával,

ÍGY A KÖZÖNSÉG IS KAPOTT A KONCERTEK ELŐTT A HOLDFÉNYES BALATON LÁTVÁNYÁBÓL.

A 400 négyzetméteres LED-fal most is pazar hátteret adott a Nagyszínpad show-jainak, és többkamionnyi effekt – a lángcsóvától a konfettiig, valamint többtucatnyi  fénytechnika – emelte a produkciók fényét. A Nagyszínpad új hangtechnikája is jól vizsgázott, miközben – állításuk szerint – a zamárdi lakosok panaszai is elmaradtak, sőt a Zamárdival szemben fekvő Balatonfüred polgármestere is köszönetet küldött a szervezőknek, hogy idén csökkent feléjük a hangerő.

Rovatok