Index Vakbarát Hírportál

90 évesen sem tartja aktuálisnak a végrendelet írását Bodrogi Gyula

2024. július 21., vasárnap 14:41

Még 30 évig szeretne élni, úgyhogy tényleg korai a hagyatékkal foglalkozás.

Hiába töltötte be áprilisban a 90. évét, Bodrogi Gyula nem hajlandó a végrendelet gondolatával foglalkozni, írja a Blikk.

A színész csak 50-60 évesnek érzi magát, a mai napig aktív, és még mindig nem engedélyez magának pihenőt, sőt szerinte a Jóisten a színpadról fogja magához szólítani. Unokája, a szintén színészi babérokra törő Bodrogi Enikő úgy fogalmazott, hogy nagypapája még fitt, és ennyi idősen is le tudja futni őt. A színművész távlati tervei között még 30 év szerepel, ilyen szempontból viszont tényleg korai még a végrendelet gondolatával foglalkoznia.

Mint mondja, nem aktuális, nem akarja még eltemetni magát. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész nemrégiben úgy nyilatkozott, élete végéig a színpadon akar játszani. Addig pedig élni szeretne, és szerinte „egy színész maradjon a színpadon, szórakoztasson, kápráztasson, hiszen ez a dolga”.

A színművész két hónappal ezelőtt vállsérülést szenvedett, gyógytornára járt, de már rendbe jött a sérülése. Most már a nyári terveiről is nyilatkozott, vadászatokról és baráti találkozókról beszélt, de nyaralás nem lesz. Egy kis belföldi kikapcsolódásra számít Hajdúszoboszlón és Debrecenben, és a Nemzeti Színházzal nyáron ellátogatnak Gyulára és Szarvasra is.

Rovatok