Index Vakbarát Hírportál

Kenyérre kente a magyarokat Ed Sheeran

2024. július 21., vasárnap 06:09

Július 20-án ismét a magyar fővárosban tette tiszteletét Ed Sheeran angol énekes, aki látványos show-elemekkel, köztük pirotechnikával teletűzdelt koncertet adott a Puskás Arénában. Ugyan a küzdőtér első soraiban tomboló rajongók eksztázisba estek az előadótól, a fellépés középső szakaszában az ülő közönség már kicsit unta a banánt.

Ed Sheeran legutóbb 2019-ben járt hazánkban, amikor a Sziget Fesztivál egyik headlinere lehetett, azonban arénás koncertet eddig még nem adott hazánkban – azt leszámítva, hogy a 2021-es MTV EMA díjazottjaként két dal erejéig színpadra állt a Papp László Budapest Sportarénában. Az újabb budapesti fellépésére július 20-án került sor a Puskás Arénában, ahol legutóbb a Coldplay szántotta fel a színpadot három estén át. A stadionhoz közeledve ugyan egyre nagyobb tömeggel találkoztunk, a bejutás egy percet is alig vett igénybe. A helyünkre érve pedig meglepően tapasztaltuk, hogy szinte minden oldalról külföldiek ültek a környezetünkben, akik valószínűleg a szomszédos országok valamelyikéből érkezhettek. Az arénába belépve a rajongók egy első ránézésre minimalistának tűnő színpadképpel találkozhattak. A küzdőtér – melynek négy részét zöld, piros, sárga és kék fantázianévvel illették – közepén egy körszínpad kapott helyet, aminek a külső karimája forgott is.

Sheeran koncertje során a színpad közepén különféle animációk futottak – attól függően, épp milyen dal következett –, illetve hat delay-tornyot helyeztek el köré, amelyeken körkörösen színes kijelzők voltak, és mindegyik toronyról egy-egy gitárpengető alakú képernyő lógott le. Utóbbin az énekes turnéjának nevében szereplő szimbólumok (+ - = ÷ x) váltották egymást, mintha graffitivel fújták volna le mindet, más lett a színük, és ezzel együtt a tornyokon lévő körkörös kijelzők is ekképp változtak. Míg a színpad fölött lévő hajlított, kerek képernyőn az előadót mutatták vagy épp valamilyen animációt.

Calum Scott belopta magát a magyarok szívébe

Sheeran színpadra lépését megelőzően két előadó melegítette be a közönséget, elsőként Zséda, aki kissé elveszett az óriási körszínpadon, viszont kritikával aligha illethető hangja betöltötte az egész teret. Több slágerét is előadta, köztük a Fekete rúzst, amit ujjongással fogadott a tömeg. Ahogy a koncerten kiemelte: „Ez egy olyan pillanat, amire mindig emlékezni fogunk.” Az már Zséda koncertje alatt kiütközött, hogy a hangosítás olykor hadilábon áll, az őt követő énekesek esetében pedig még inkább hallatszott a gond.

Zsédát a Britain's Got Talent című műsorból megismert Calum Scott követte a színpadon, aki a tehetségkutató műsorban Robyn egyik dala, a Dancing On My Own feldolgozásával helyezte fel magát a térképre. Simon Cowellt olyannyira lenyűgözte, hogy azonnal az élő show-ba juttatta őt, ám azóta több saját szerzeménye is megjelent már. Ezekből hozott egy csokorral Budapestre is – és mire színpadra állt, szépen, lassan kezdett megtelni az aréna. Az énekes többször is magyarul szólt a közönséghez, hol azt mondta, „Szuperkedvesek vagytok!”, máskor meg azt, hogy „Szeretlek benneteket!” A fellépésen a Dancing On My Own sláger dalszövegének egy sorát is átköltötte, hogy Budapest szerepeljen benne: a „And there's a big black sky over my town” helyett azt énekelte: „And there's a big black sky over Budapest.”

Scott nem tudott betelni azzal a látvánnyal, ami a stadionban fogadta őt, ahogy a legalább hatvanezresre tehető közönség erejével sem. A lassabb, zongorával előadott balladákon kívül bulis dalokat is előhúzott a kalapból, és tökéletes iskolapéldaként szolgált arra, milyen az, amikor egy előadó örömzenél. Zsigerből, látszólag bármiféle erőlködés nélkül énekelt ki olyan magasságokat, ami hidegrázós élményként hatott – csakis pozitív értelemben. Bár a hangosítás miatt Scott esetében is előfordult, hogy nem lehetett érteni, éppen mit énekel, ez nem vett el az élményből, mivel előadott minimális hangszereléssel ellátott dalokat is, amelyeknél már nem állt fenn ez a probléma.

Tűzijátékkal robbant be

Calum Scott koncertjét követően teljes átalakítás következett a színpadon, még a szőnyeget is felszedték, illetve leengedték a kör alakú kivetítőt a színpadra, hogy elrejtsék a közönség elől. A közel telt házat összehozó Ed Sheeran ugyan 15 perccel az előírt kezdés után érkezett, de stílusosan egy „Budapest” feliratú pólóban szaladt fel a színpadra, a belépője pedig elég energikusra sikeredett. Ha Sheeran látványa nem villanyozta volna fel kellően a rajongókat, akkor az első számok alatt kilőtt tűzijátékok, a pirotechnikai eszközök nyújtotta látkép még inkább gondoskodtak a hangulatról.

A Castle On The Hill nótával indított, ami a legnépszerűbb dalai közé sorolható, és amelyet kevésbé ismert szerzeményei követnek. Ez azt is vonta maga után, hogy az ülő közönségben – szóviccel élve – tényleg leült a buli, amire csak rátett egy lapáttal, hogy nem minden esetben voltak tökéletesen kihallhatóak Sheeran szavai. Hacsak nem egy szál gitárral énekelt, mert akkor nem volt mi elnyomja, ráadásul jobban is illik hozzá ez az előadásmód. Sheerantől egyébként megszokhattuk már, hogy egyszemélyes zenekarként a fellépésein élőben rögzíti lábpedál segítségével dalai zenei alapját és a vokált, ami a + - = ÷ x című turné állomásain sincs másképp – ugyan egyedi megoldás, de üressé is tud tenni egy produkciót. Arányaiban nézve 80 százalékban így voltak hallhatók a slágerei a budapesti koncerten, de egy-egy dal erejéig felbukkant egy többek között dobosból és gitárosból álló zenekar is a delay-tornyok tövében.

A koncert során az énekes szinte úgy váltogatta a gitárokat, mintha kötelező lenne. A színpadra visszatérő Calum Scott-tal duettként előadott You Are the Reason pedig üde színfoltja volt az estének, ahogy Sheeran olyan közkedvelt dalai is, mint a Thinking Out Loud, a Perfect, a Shape of You vagy a Bad Habits, amelyek dalszövegével jól hallhatóan a koncertre ellátogatók többsége tisztában volt. Sőt, az énekes a Thinking Out Loud című dalt megelőzően úgy fogalmazott, ha valaki nem tudja a következő sláger szövegét, akkor rossz koncerten van – amiben egyébként igaza volt.

Sheeran kifejezetten közlékeny és közvetlen volt, sokat beszélt az egyes dalok mögött húzódó szálakról, a keletkezésükről, illetve hogy milyen időszakában alkotta meg őket. Az Eyes Closed szerzemény kapcsán például kiemelte, azután írta, hogy legjobb barátja elhunyt, ami mélyen érintette őt. Az énekes igyekezett a magyarok kedvében is járni, így magyarul szólt a közönséghez, megköszönve a tapsot, ahogy egy magyar mezt is felhúzott a koncert legvégén. A közönség pedig nem hagyta viszonzatlanul a kedveskedéseit, és amikor lehetett, ezt üdvrivalgással jutalmazták, vagy épp a telefonjukkal vakuzva rajzolták ki a csillagokkal teli Tejútrendszert a Puskás Arénában.

(Borítókép: Ed Sheeran koncert a Puskás Arénában 2024. július 20-án. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok