Index Vakbarát Hírportál

Komolyan a zsebébe kell nyúlnia annak, aki szeretne egy darabot Michael Jacksonból

2024. július 23., kedd 18:08

Nemcsak a zenében, de a képzőművészetben is meglehetősen tehetséges volt a személyét illetően sokszor megkérdőjelezett Michael Jackson. A 2009-ben elhunyt énekes ugyanis élete során temérdek rajzot készített, amelyek közül 78-at most el is árvereznek. A művek különlegessége, hogy Jackson mindegyiket aláírta, így a szerencsés vásárló vagy vásárlók is hozzájuthatnak egy darabhoz az énekes hagyatékából.

Hiába tartották a pop királyának, továbbra is meglehetősen megoszlik a vélemény Michael Jackson életével kapcsolatosan. Zenei tehetségét ugyan nehéz kétségbe vonni, magánéleti botrányai és gyermekzaklatási ügyei miatt azonban továbbra sem mindenki kedvence a 2009-ben gyanús körülmények között elhunyt énekes. 

A művészet azonban az életét végigkísérő botrányok ellenére sem került háttérbe, ugyanis Michael Jackson az éneklés és a tánc mellett a rajzolásban találta meg azt, hogyan tudja még inkább kifejezni magát. Ezzel ugyan életében nem lett sikeres, azonba halálát követően művei hamarosan felkerülhetnek az aukciós rekordok listájára, ugyanis elárverezik rajzait, amelyeket ráadásul személyesen dedikált is Jackson. 

Augusztus 3-án a King’s Auctions globális aukciós cég ígérete szerint egy előkelő Beverly Hills-i helyszínen

az énekes 78 dedikált rajzát bocsátják aukcióra.

Jackson, aki 2009-ben, 50 évesen halt meg akut propofolmérgezésben, egész életében rajongott a képzőművészetért, és már egészen fiatalon elkezdett rajzolni. Ez persze szinte minden gyerek életében így van, ő azonban annak ellenére, hogy sokat turnézott és szerepelt, mindig szakított egy kis időt rajzolásra, még ha csak hobbiként tekintett is rá.

Számos művészeti műfaj hatott rá, a klasszikustól és az építészetitől a pop artig, sőt a formális portréig minden. Nagyon szerette Londont és a brit szokásokat is

– áll a King’s Auctions a The Hollywood Reporternek küldött vasárnapi sajtóközleményében.

Az aukció meglehetősen formabontó lesz a lebonyolítását illetően is, ugyanis az 1. számú tétel megszerzéséhez egymillió dolláros nyitólicit szükséges, amely egyébként azt is jelenti, hogy aki ennyit áldozna érte, az mind a 78 darabot megszerezheti mellé. A kikiáltási ár teljesülése esetén ugyanis az egész rendezvény véget ér, és a teljes kollekció a nyertes licitálóhoz kerül, viszont ha nem, akkor az aukció visszatér a szabványos protokollhoz, amely során minden műalkotás külön-külön kerül kalapács alá.

A rajzokat ide kattintva tekintheti meg. 

(Borítókép: Michael Jackson 2005-ben. Fotó: Carlo Allegri / Getty Images Hungary) 

Rovatok