Index Vakbarát Hírportál

Rájár a rúd a kilencvenes évek bálványaira, most épp anya és fia kerülhet sittre

2024. július 24., szerda 08:18

Nemrég emeltek vádat Sean Kingston és édesanyja, Janice Turner ellen, akiket lopással és csalással vádolnak. Bár a rapper-énekes korábban csak próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel nézett szembe, anyját közel húsz évvel ezelőtt már több mint egy év börtönbüntetésre ítélték. Nem ők ugyanakkor az egyetlenek, akiknek az elmúlt időszakban akasztottak pert a nyakukba.

Májusban robbant a hír, hogy rendőrök tartottak razziát Sean Kingston amerikai rapper-énekes floridai otthonában. A Beautiful Girls, a Fire Burning és az Eenie Meenie dalokról ismert előadót a Ver Ver Entertainment cég vádolta meg azzal, hogy miután tavaly a közösségi médián keresztül felvette velük a kapcsolatot, hogy egy tévét és egy hangrendszert vásároljon tőlük, rávette őket arra, hogy minimális előleg kifizetésével vihesse el a termékeket. Kingston többek között azt hazudta, hogy Justin Bieberrel közösen készítenek majd nekik egy reklámfilmet, ami nyilvánvalóan nem így lett. Ráadásul ki sem fizette a fennmaradó részleteket, ezért szerződésszegés és csalás miatt beperelték őt.

A rendőrség ezután tartott razziát a férfi otthonában, ahonnan elvitték az említett termékeket. Vele együtt az édesanyját, Janice Turnert is letartóztatták, majd egy héttel később Kingstont a 100 ezer dolláros – 35,8 millió forintos – óvadék letétele után kiengedték az őrizetből. A történtek után a rapper-énekes az Instagram-oldalán közölte, jól vannak, és az ügyvédek már intézkednek az ügyben. Úgy tűnik viszont, a jogászok nem jártak sikerrel, mivel néhány napja derült ki, hogy a felek nemrég álltak bíróság elé, ahol bűnszövetséggel és ötrendbeli távközlési csalással vádolták meg őket

A hírek szerint Kingston és édesanyja egy olyan hálózathoz tartoztak, amely hamis dokumentumokkal vásárolt csúcskategóriás járműveket, ékszereket és egyéb árukat gyanútlan eladóktól. Az ügyészség közölte, a vádlottak „jogtalanul gazdagodtak meg azáltal, hogy hamisan állították, hogy banki átutalásokat vagy más pénzbeli átutalást hajtottak végre”. Hozzátéve, olyan banki átutalásokat kezdeményeztek, amelyek valójában soha nem mentek végbe, aminek következtében több mint egymillió dollárnyi vagyontárgy halmozódott fel. 

Az Associated Press jelentése szerint anya és fia csaknem 500 ezer dollárnyi ékszert lopott el, illetve több mint 200 ezer dollárt a Bank of Americától, 160 ezer dollárt egy autókereskedőtől, több mint 100 ezer dollárt a First Republic Banktól és 86 ezer dollárt egy személyre szabott ágyakat gyártó cégtől. Amennyiben elítélik őket, mindketten akár 20 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak. 

Nem esett messze az alma a fájától?

Mint kiderült, Kingston ezt megelőzően is összetűzésbe került már a törvénnyel, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mivel lopott termékekkel kereskedett. Ahogy nem idegen ez a helyzet az édesanyjának, Janice Turnernek sem. Az ő esetében korábban 160 ezer dollárban – azaz jelenlegi árfolyamon 57,3 millió forintban – határozták meg az óvadék összegét, amit büntetett előéletével lehet magyarázni. Ahogy Eric Linder ügyész a tárgyaláson kiemelte: 

Turner asszony nem először tanúsít efféle magatartást. 2005-ben banki csalás miatt 16 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Turner ügyvédje, Sam Stark ugyanakkor védence érdekeiért küzdve azt próbálta elérni, hogy az óvadék összegét csökkentsék, azzal érvelve, hogy a vádak nem erőszakos jellegűek, így a 61 éves asszony nem jelent veszélyt a társadalomra nézve. A bíró viszont indokoltnak tartotta a 160 ezer dolláros óvadék megtartását, ahogy azt is kikötötte, hogy Turner jogi csapatának bizonyítania kell, hogy a pénz törvényes forrásból származik. Kingston jogásza, Robert Rosenblatt korábban úgy fogalmazott, drámai jelenetekkel járt a rapper-énekes elfogása: 

Azt hinné az ember, hogy Oszáma bin Ládenért jöttek, amilyen erővel kivonultak. Hosszú fegyverekkel, SWAT-csapatokkal, maszkokkal meg minden mással. Kész őrület volt. Természetesen túlreagálták. 

Janice Turner végül négy napot töltött a rácsok mögött, majd az óvadék letétele után szabadult, így jelenleg fiával mindketten szabadlábon védekezhetnek. 

Kiborult a bili

Az elmúlt időszakban különösen rájár a rúd a 90-es és a 2000-es évek bálványaira, mivel többen jogi eljárások tömkelegével néznek szembe. Az I Believe I Can Fly dalról ismert R. Kellyt például 2022-ben ítélték 30 éves börtönbüntetésre, miután bűnösnek találták kilenc vádpontban, köztük kiskorúak szexuális kizsákmányolásában, emberrablásban és vesztegetésben. Az egyik áldozata például azt állította, hogy az énekes legalább százszor közösült vele, mielőtt betöltötte volna a tizennyolcadik életévét. A kapcsolatuk akkor kezdődött, amikor még csak tizenhárom éves volt. Az előadó viszont mindvégig tagadta az ellene felhozott vádakat.

P. Diddy, azaz Sean Combs 2017 óta néz szembe különböző vádakkal. Akkor volt szakácsa, Cindy Ruela szexuális zaklatás miatt jelentette fel őt, majd 2019-ben sikerült peren kívül megegyezniük. Ezt követően 2023 novemberében érkezett a következő vád, amikor volt párja, Cassie Ventura keresetet nyújtott be ellene. Azt állította, a zenész alkohollal tartotta ellenőrzés alatt, és arra kényszerítette, hogy férfi prostituáltakkal szexeljen. A vád szerint a rapper köthető Kid Cudi autójának a felrobbantásához is, mivel akkoriban Ventura épp vele volt együtt. A felek peren kívül egyeztek meg, ám a rapperrel szemben napokkal később további két keresetet nyújtottak be szexuális zaklatás miatt. 2023 decemberében pedig azzal vádolták meg, hogy 2003-ban megerőszakolt egy 17 éves lányt. Idén februárban Rodney „Lil Rod” Jones producer indított ellene eljárást, kijelentve, Combs kábítószerekkel elkábította és szexuálisan zaklatta őt. P. Diddy eddig minden vele kapcsolatban felmerült vádat tagadott.

Ebben a cikkben szexuális visszaélés bűncselekmény a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

(Borítókép: R. Kelly, P. Diddy és Sean Kingston. Fotó: Earl Gibson III / Getty Images for BET, John Shearer / Getty Images, Gabe Ginsberg / Getty Images)

Rovatok