Index Vakbarát Hírportál

Hundred Sins elárulta, hogyan élte meg a leleplezését

2024. július 25., csütörtök 15:14

Till Attila Youtube-csatornáján, egy interjúban mesélte el Hundred Sins, hogy miként élte meg, amikor egy újságíró leleplezte az arcát. A népszerű producer a történtek óta már a saját szabályain is lazított.

Till Attila Propaganda című Youtube-csatornáján vendégeskedett Hundred Sins egy interjú erejéig. A beszélgetés közben szó volt a producer csütörtöki Budapest Park-koncertjéről, a munkásságáról és arról, amikor egy újságíró leleplezte a kilétét.

Hundred Sins munkássága kezdete óta maszkban lép fel, sőt még a backstage-be is csak így volt hajlandó megjelenni sok-sok éven át. Azonban nemrég a Telex egyik újságírója megmutatta a zenész takarás nélküli arcát a közösségi oldalán. Ahogy azt június 9-én megírtuk: „A Redditen megjelent beszámolók és képernyőfotók tanúsága szerint az ügy előzménye, hogy a két fél valamin összekapott, és Sajó Dávid először megfenyegette a zenészt, hogy leleplezi őt, majd pedig valóban közzé is tette Instagram-oldalán a régebbi interjúból kivágott, Hundred Sinsről készült fotót.”

Ezután Sajó Dávid a 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban beismerte, hogy hibázott, átlépett egy olyan határt, amit nem kellett volna, sajnálja, és elnézést kér. Mint kiderült, „egy régóta húzódó, kissé egyoldalú konfliktusról” van szó, amire „a lehető legrosszabbul reagált”.

Hundred Sins most Tillának elmondta, hogy nem fog megválni a teljes arcát takaró maszktól, noha ez volt a botrány után az első gondolata, végül azonban úgy döntött mégis maradhat a néha ördögszarvakkal díszített textil.

Én sem ismerek magamra erről a két képről. Maszkban sokkal szabadabb vagyok a színpadon,

– jegyezte meg az interjú közben, de hozzátette, hogy a koncertek előtt már sokkal lazábban kezeli ezt a helyzetet.

Rovatok