Index Vakbarát Hírportál

MrBeast valóságshowja hemzseg a problémáktól, több versenyző is panaszkodott

2024. augusztus 3., szombat 16:54

MrBeast amerikai youtuber legújabb valóságshowjáról panaszkodtak a résztvevők. A „Beast Games” előválogatóján több problémát is jeleztek a résztvevők, sokan elégedetlenségükben az interneten fakadtak ki.

A YouTube legnagyobb sztárja, MrBeast a versenyzők biztonságával kapcsolatos panaszokkal néz szembe az általa rendezett nagyszabású „Beast Games” játék show előzetes fordulójából, amelyben 1000 versenyző reménykedik az 5 millió dolláros fődíjban – írja az AP News.

Néhány versenyző az interneten és más YouTube-influenszereknek panaszkodott arról, hogy a Las Vegas-i Allegiant Stadionban zajló korai forgatás alatt nem jutottak rendszeresen ételhez, vízhez és gyógyszerekhez, valamint néhány versenyző meg is sérült a forgatás alatt. A MrBeast szóvivője elmondta, hogy csapata felülvizsgálja a folyamatot, és kikéri a résztvevők visszajelzéseit a torontói produkció következő fázisa előtt.

A „Beast Games” tétje nem csak a versenyzők számára nagy, hanem magának MrBeastnek is, valamint azoknak is, akik gyakran közvetlen pénz- vagy akár házadományokat kapnak. A „Beast Games” produkcióval kapcsolatos panaszok egybeesnek azzal, hogy a youtuber a héten elismerte, hogy évekkel ezelőtt rasszista és homofób szidalmakat használt a tinédzserként készített felvételein.

A műsor, amelyet az Amazon Prime Video már rögzített, hogy 240 országban sugározza, része MrBeast kulturális terjeszkedésének a YouTube-on túl – ahol csatornájának 307 millió feliratkozója van, köztük számtalan fiatal fogyasztó, akik már megvásárolták a Feastables édességcsaládját vagy a nevét viselő hamburgereket.

A célom az, hogy a lehető legjobb műsort készítsem el, és bebizonyítsam, hogy a YouTuberek és alkotók más platformokon is sikeresek lehetnek

– mondta a videós. MrBeast cégei 2000 embert castingoltak, akik júliusban az Allegiant Stadionban részt vettek egyfajta első próbajátékon, és közülük vélhetően 1000-en jutottak tovább a tényleges műsorba. MrBeast szóvivője azt mondta, hogy a promóciós videó forgatását megnehezítette a szélsőséges időjárás, a CrowdStrike széles körű kiesése, amely globális technológiai pusztítást okozott, és egyéb váratlan logisztikai és kommunikációs probléma.

A MrBeast 1000 dollárt ajánlott fel a kiesett versenyzőknek a távozáskor, és a szóvivő szerint a legtöbb versenyben maradt versenyző készen áll a folytatásra. 

Az AP több versenyzőt is megkeresett a „Beast Games” miatt, de a legtöbbjük vagy nem válaszolt, vagy nem kívánt nyilatkozni, mert titoktartási megállapodást írtak alá. Scott Leopold, egy 53 éves apa a texasi Austinból azt mondta a portálnak, hogy azt hitte, hogy a tényleges valóságshowban versenyez, nem pedig a műsor előfutárában. Azt mondta, úgy érezte, hogy becsapták a győzelmi esélyeit illetően, és hogy a Las Vegas-i versenyt nem közvetíti az Amazon Prime Video.

Csak azt a következtetést tudom levonni, hogy túl nagy fába vágta a fejszéjét

– mondta Leopold. Hozzátette, „túl sokan voltak, és nem hiszem, hogy tudta, hogyan kezelje a helyzetet”.

Rovatok