Hiába tűnik önfeledtnek és szabadnak egy lakóautóba beülni és átszelni vele egész Európát, vagy útra kelni a családi kisautóval sosem látott vidékekre, a road tripek, azaz az autós utazások a benzinárak mellett a közlekedés biztonsága miatt sem biztos, hogy mindig olyan gondtalanok, mint azt a közösségi médiában látott képek mutatják. A turisták számára ugyanis nemcsak a célország közbiztonsága, de a biztonságos közlekedési lehetőségek is rendkívül fontosak az úti céljuk megválasztásakor, amelyben most mi is talán segíthetünk. Vajon Európában hol történik a legtöbb baleset a közutakon, és melyek azok a népszerű nyaralóhelyek, amelyek esetében hatványozottan javallott még Szent Kristófot, az utazók védőszentjét is bevetnünk?
Talán nincsen olyan utazni vágyó ember, akinek sosem fordult még meg a fejében a romantikus gondolat, miszerint milyen jó lenne egy autóval, lakóautóval vagy kisbusszal bejárni Európa változatos vidékeit, így az sem véletlen, hogy a road tripek, azaz az autós körutak az elmúlt években újra rendkívül nagy népszerűségnek örvendenek.
Ebben az egyik legnagyobb mozgatórugó a pandémia időszaka volt, ugyanis temérdek munkavállaló állt át az otthoni vagy távolsági munkavégzésre, amely utóbbi esetében azt is lehetővé teszi, hogy a kanapé helyett valaki a lakóautó hátuljában vagy a tengerparton hajtsa végre a feladatait, mindenféle kötöttség nélkül.
A nyári időszak végéhez közeledve ezek az utazások is egyre népszerűbbek, ugyanis ekkorra általában már az időjárás és a forgalom is lehetővé teszi a könnyedebb utazást. Európa lenyűgöző tájait és változatos kultúráit azonban az ismerős közlekedési szabályok ellenére is érdemes jól megtervezni. Ugyanis nem minden európai ország jelent egyformán biztonságos környezetet az autóvezetők számára.
Főleg ha olyan népszerű nyaralóhelyeket ütünk be a GPS-be úti célként, ahol rengeteg ember fordul meg az év ezen időszakában is, mivel Európa legnépszerűbb üdülési gócpontjai a vezetés szempontjából egyben a legveszélyesebb helyek a kontinensen – derült ki egy felmérésből. Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) legfrissebb adatait elemezve a Vignette Svájc e-matricás autópályadíj-szolgáltatója azonosította azokat az országokat, ahol millió lakosra vetítve a legmagasabb a közúti halálesetek száma.
A legnépszerűbb nyaralóhelyek, mint Horvátország és Olaszország is a top 10-ben vannak a halálos kimenetelű közúti balesetek összevetésében – írja az Euronews.
A személyes biztonságunk persze sok dologtól függ, így a megfelelő vezetési rutin, az autó kiváló műszaki állapota és a szabályok betartása sem mindig nyújtanak garanciát arra, hogy valaki épségben eljusson a célállomásig, azonban egyes helyek tényleg kifejezetten több potenciális veszélyt rejthetnek, mint mások. Egy friss tanulmány szerint ugyanis Bulgária az egyik legveszélyesebb ország az Európai Unióban, ha közúti biztonságról van szó.
2023-ban Bulgáriában 79 százalékkal több halálos közúti baleset történt az EU-s átlagához képest, ezzel pedig az ország a legveszélyesebbnek számít Európában.
Az előző évben összesen 526 ember vesztette életét közlekedési balesetekben, ami közel 82 halálesetet jelent egymillió lakosra vetítve.
Ennek ellenére a turisták körében továbbra is népszerű opció az autóbérlés vagy az autóval való utazás az országba, azonban az elrettentő számok tudatában érdemes mérlegelni a tömegközlekedés igénybevételét is. Bulgária ugyanis kiterjedt vasúti és buszhálózattal rendelkezik, amelyek az ország legjelentősebb és legnépszerűbb részeit is lefedik, ráadásul ezek a szolgáltatáson megfizethető áron vehetők igénybe. A bulgáriai vonatok bár nem a leggyorsabbak, összességében megbízhatóak és olcsó alternatívát kínálnak a hosszabb utakra.
Persze Bulgária nem az egyetlen ország, amely jelentős kihívásokkal küzd a közlekedésbiztonság terén. A korántsem előkelő listán Románia szorosan követi, a szomszédjainknál 2023-ban összesen 1545 halálos baleset történt, ami egymillió lakosra vetítve 81 halálesetet jelent. Ez az arány 78 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag, így Románia is a legveszélyesebb európai országok közé tartozik a közúti közlekedés szempontjából. Pedig alternatíva ott is akadna bőven, Románia szintén jól kiépített vasút- és buszhálózattal rendelkezik, amely nemzetközi utazásra is lehetőséget ad, többek között Bulgáriába és Magyarországra is temérdek járat indul.
A halálos közúti balesetek aránya Szerbiában és Lettországban szintén kiemelkedően magas, 66 százalékkal meghaladva az EU-s átlagot, ráadásul mindkét országban megbízható és olcsó tömegközlekedési rendszerek állnak rendelkezésre, amelyek könnyedén kiválthatnák az autók használatát. Olyannyira, hogy például Szerbiában, Belgrád és Budapest között új, nagy sebességű – az ára miatt sokat kritizált – vasútvonal épült, amelyet a jövőben Szkopjéig és Athénig is meghosszabbítanak, tovább javítva a tömegközlekedést a nemzetek közötti utakon is.
Az ördög a legnépszerűbb európai nyaralóhelyeken sem alszik, az olyan népszerű országok, mint Horvátország, Portugália és Görögország így szintén szerepelnek a legveszélyesebb közlekedéssel bíró országok listáján. Horvátország az ötödik helyen végzett az összevetésben, náluk a halálesetek száma 56 százalékkal magasabb az uniós átlagnál, míg Portugália 32 százalékkal, Görögország pedig 31 százalékkal haladja meg azt.
A magyar utazók körében is rendkívül népszerű Olaszország a kilencedik helyen végzett, 2023-ban összesen 3094 közúti halálesettel, ami 54 halálesetet jelent millió lakosra vetítve. Ez az arány 15 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag. Litvánia a nyolcadik helyet foglalja el 23 százalékos halálozási aránnyal, míg Lengyelország a tizedik, 13 százalékkal az uniós átlag fölött.
A számok meglehetősen ijesztő képet festenek az európai közlekedésbiztonságról, ugyanis 2023-ban az Európai Unióban összesen 20 418 közúti halálesetet regisztráltak, ami átlagosan 45,5 halálesetet jelent millió lakosra vetítve.
A biztonsági öv használatának fontossága és a sebességkorlátozásokra utaló intelmek már mindenkinek a könyökén jönnek ki, a nyári hónapokban és az egyre inkább őszre tolódó szezonban azonban több olyan tényező is közrejátszik, amelyekre nem lehet felkészülni.
Az elmúlt hetekben a Horvátországba és Szlovéniába vezető autópályákon például komoly torlódások alakultak ki, ahogyan a Magyarországra hazatérők és átutazók is hosszú órákig ültek a határon, amely szituációk csak tovább növelik a balesetek kockázatát. Emiatt indulás előtt és közben is érdemes az aktuális útviszonyokat is követő navigáció használata, akárcsak a határátkelők forgalmának követése, hiszen ezzel sok időt és energiát spórolhatunk meg, illetve elkerülhetjük a kimerült és ideges autósok tömkelegét – amely potenciális balesetforrás.
Emellett több ország közlekedésbiztonsági hatósága is figyelmeztető kampányt indított, amely emlékezteti a vezetőket, hogy hosszabb utakon tartsanak szünetet, és különösen a forró napokon gondoskodjanak a megfelelő hidratálásról.
Az európai vezetésnek megvannak a maga sajátos szabályai is, amelyekkel érdemes tisztában lenni. Például sok országban tilos kisgyermekeket az autó első ülésére ültetni, míg bizonyos országokban, mint Franciaország, Spanyolország és Svájc, a szemüveges vezetőknek kötelező egy második pár szemüveget is magukkal vinniük. Így amikor egy új országba tervezünk autózni, mindenképpen tanulmányozzuk alaposan a szabályokat, mert különben komoly bírságokkal nézhetünk szembe – ami az üzemanyagárakkal kiegészülve már jócskán beárnyékolná az utazást.
(Borítókép: Hristo Rusev / Getty Images Hungary)