52 éves lett a világ egyik legismertebb színésznője, Cameron Diaz, aki nekünk, magyaroknak talán még ismerősebb lehet, mivel azon filmeket, amikben eddig feltűnt, szinte hetente játsszák valamelyik csatornán a tévében.
A Charlie angyalai, a Míg a jackpot el nem választ, a Kéjjel-nappal és a Rossz tanár csak néhány azon produkciók közül, amelyekből ismerhetjük a ma 52. születésnapját ünneplő Cameron Diazt. A San Diegóban született színésznőnek már a nevéből is lerí, hogy nem kizárólag amerikai vér csörgedezik az ereiben. Édesapja révén kubai származású, ősei eredetileg Spanyolországból költöztek Kubába, míg édesanyja oldaláról angol és német felmenőket is találni.
Egyáltalán nem jómódban nevelkedett, minden elköltött dollár számított a családban – jelenleg ugyanakkor már nincs gondja az anyagiakkal, mivel 140 millió dollárra, azaz jelenlegi árfolyamon 49,5 milliárd forintra becsülik a vagyonát. A színésznő korábban így emlékezett vissza a gyerekkorára egy interjúban:
Csodálatos szüleim voltak, fantasztikusak. Nem voltunk kiváltságosak – épp ellenkezőleg. A családom üdítősdobozokat gyűjtött, hogy azokat beváltsák némi pluszpénzért, mivel 20 dollár is sokat jelentett nekünk, de nagyon boldogok voltunk.
Diaz kezdetben nem színészként kezdte, hanem 16 éves korában modellszerződést írt alá, és olyan márkákkal dolgozott együtt, mint például a Calvin Klein és a Levi's. 17 évesen már a Seventeen magazin címlapján szerepelt, majd hónapokon át Ausztráliában modellkedett. 21 éves volt, amikor betört a színészszakmába, miután ügynökének hála – aki beajánlotta őt a producernek – szerepet kapott A Maszk című filmben Jim Carrey oldalán. A produkcióban Tina Carlyle jazzénekesnőt alakította, ám semmi tapasztalata nem volt a színészet téren, így órákat kellett vennie. A film a megjelenését követően nemcsak 1994 tíz legtöbb bevételt hozó alkotása közé került, hanem Diazt is felhelyezte a térképre, akit ezután szexszimbólumként kezdtek emlegetni, illetve újabb filmes felkéréseket is jelentett a számára.
Hasonlóan nagy sikereket ért el később a Charlie angyalai, illetve a Vanília égbolt filmekkel, utóbbiért ráadásul többek között Golden Globe-, SAG- és Critics' Choice Awards-díjra kapott jelölést. Ő adta a hangját Fiona hercegnőnek a Shrekben – ami az első produkció volt, amely elnyerte a legjobb animációs filmnek járó díjat az Oscar-gálán. Néhány kivételtől eltekintve a színésznő rendszerint olyan filmekben kap szerepet, amelyekben vicces, bohókás karaktert kell alakítania, példaként lehetne említeni A csajok bosszúja vagy a Míg a jackpot el nem választ filmeket. A díjeső ugyan eddig elkerülte őt – és több jelölést kapott Arany Málna-díjra, mint Golden Globe-ra –, a legközkedveltebb színésznők közé tartozik, akinek minimum három filmjét fel tudnánk sorolni, még ha álmunkból is keltenének fel bennünket – ahogy magyar hangjának, Für Anikónak a mondatai is a fülünkben csengenek.
Annak ellenére, hogy Cameron Diaz után kapkodnak a filmstúdiók, 2014-ben úgy döntött, hogy kicsit parkolópályára helyezi a színészetet. Utoljára az Annie című filmben lehetett látni a mozivásznon, ám belefáradt a folytonos hajtásba, és abba, hogy állandóan a napirendhez kellett igazodnia. Hozzátette, gazdagnak és híresnek lenni szívás, ami valójában a hátránya annak, ha valaki színész.
Nagyon ki voltam égve, folyamatosan forgattam. Két filmben szerepeltem egyszerre, így az életem elég kiegyensúlyozatlan volt
– mondta Diaz, aki emiatt döntött úgy, hogy az Annie című filmet követően szabadságra megy, hogy magával is tudjon törődni.
A színésznő még 2015-ben házasodott össze a Good Charlotte zenekar zenészével, Benji Maddennel, majd négy évre rá megszületett a lányuk, Raddix – idén márciusban pedig a fiuk. Mint Diaz megjegyezte, kedvesével szintet akartak lépni, amit akkor nem tehettek volna meg, ha ugyanolyan ütemben folytatja a filmezést, mint előtte. Hozzátette, húsz éven át hajtott, így szüksége volt arra, hogy az élete más területén is előrelépés történjen. Bár tény, hogy egyáltalán nem unatkozott, mivel biobor-vállalkozása, az Avaline ügyeit egyengette. Hamarosan pedig a filmvászonra is visszatér. A Back in Action című, Netflixen debütáló filmben fog szerepelni Jamie Foxszal egyetemben.
Diaz ugyanakkor kijelentette, még annak ellenére is az anyaság lesz fókuszban az életében, hogy újra visszatér a filmezéshez. Még ha nem is olyan intenzitással, mint karrierje kezdetén. Kelly Clarkson műsorában korábban úgy fogalmazott, mindig is imádott forgatni és a stábtagokkal lenni, bár önbizalma sosem volt igazán. Elmondása szerint mindig meglepi, mikor újabb szerepet kap, mivel tart attól, hogy bármikor kirúghatják. Mint akkor mondta, izgatottsággal tölti el minden új film, kiemelve, a stáb összes tagjának pont olyan fontos a munkája, mint az övé. Kivéve, hogy ő kamera előtt szerepel, így őt elég nehezen lehet helyettesíteni. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a ma születésnapos Cameron Diazról, tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízben!