A TV2 mindent megpróbál annak érdekében, hogy valami nagy dobással álljanak elő, és legyőzzék az ősrivális RTL-t. A Story információi szerint éppen ezért kereste meg a kereskedelmi csatorna Varga Judit volt igazságügyi minisztert, hogy szerepeljen a Dancing with the Stars októberben induló ötödik évadában. Bár a volt politikus gondolkodott a részvételen, végül visszautasította a lehetőséget.
A TV2 egyik vezetője személyesen kereste meg Varga Juditot, az egykori igazságügyi minisztert, hogy szerepeljen a csatorna nagysikerű táncos show-műsorában, a Dancing with the Starsban – tudta meg a Story.
A lap szerint bár az egykori politikus nagyon sokoldalú, aki hegedűvel a kezében is megállja a helyét, és a labda sem fog ki rajta, ha dekázni kell, azonban Varga Judit némi gondolkodás után megköszönte, hogy rá gondoltak, és visszautasította az ajánlatot. A Story megkereste Varga Juditot is ez ügyben, azonban nem kívánt nyilatkozni.
Idén ősszel immár ötödik évadával tér vissza a TV2 egyik húzóprodukciója, melynek első adását október 26-án láthatjuk. Az előző évadhoz hasonlóan a zsűritagok Ördög Nóra, Juronics Tamás és Szente Vajk, míg a műsorvezetők Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András lesznek. Akik a Dancing with the Stars október 26-án induló ötödik évadában biztosan parkettre lépnek:
A tizedik páros kilétét a csatorna egyelőre nem árulta el.