Az osztrák Otto Muehl által alapított kommuna, amely szektává nőtte ki magát, 33 évvel ezelőtt oszlott fel. A vezér olyan szabályokat fektetett le, amelyek részben arra irányultak, hogy a tagok miképp élhetnek szexuális életet. A férfi, miután lebukott, éveket töltött börtönben, és csak a halála előtt néhány esztendővel ébredt rá arra, mekkora hibát követett el.
A történelem során számos olyan mozgalom jött létre, amelyek fő mozgatórugóját mai szemlélettel nézve már aligha lehet ésszel felfogni. Gondoljunk akár az Adolf Hitler által megálmodott náci pártra, amelynek zsidók millióinak a halála szárad a lelkén. Vagy Charles Mansonra, a gonosz megtestesítőjére, aki híveket maga köré gyűjtve gyilkolta meg többek között Sharon Tate színésznőt, aki éppen várandós volt. Bár Hugh Hefner nem brutális eszközökhöz folyamodott, de szintén a közösségben látta meg a jövőt, amikor létrehozta a Playboy-villát, ahova fiatal lányokat költöztetett be. Halála óta már többen is felszólaltak közülük, felidézve, nem volt leányálom a kívülről palotának tűnő házban való élet.
Akad ugyanakkor egy osztrák férfi, aki Hefnerhez hasonlóan ifjú hölgyekkel vette körbe magát, ám az általa támasztott elvárások és betartandó szabályok jóval drasztikusabbak voltak. Otto Muehlről van szó, aki megalapította a 33 évvel ezelőtt feloszlott Friedrichshof kommunát, amelyben mindenki Papának szólította őt. A hadnagyból lett művész bizarr regulákkal tartotta kordában a mozgalomhoz tartozókat. Alapszabály volt például, hogy tilos párkapcsolatban élni, napi négyszer kell szexelni, de nem lehet ugyanazzal a partnerrel. Az a férfi pedig, aki nem talált magának egy nőt a kommunán belül, akivel aludhatott, még ágyat sem kapott.
Otto Muehl 1925. június 16-án született Ausztriában, majd fiatalon a Hitlerjugend tagja lett. A második világháború során a Wehrmachtnál, azaz a Harmadik Birodalom fegyveres erejénél szolgált. 1944-ben hadnaggyá léptették elő, és az ardenneki offenzívának, a Harmadik Birodalom utolsó ellentámadásának is részese volt a nyugati fronton. A háborút követően a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, műveit többek között a párizsi Louvre-ban, a bécsi Leopold Múzeumban és a New York-i Maccarone Galériában állították ki, ám igazán ismertté csak a későbbi „alkotásai” tették őt. A bécsi akcionisták egyik tagjaként az akcióművészettel, azaz élő performance-okkal kezdett kísérletezgetni, amelyek néha napokig tartottak. A test degradálásával a társadalmi korlátok, az egyéni gátlások és a szexuális tabuk lerombolása volt a célja, ám minél jobban elengedte a fantáziáját, annál bizarrabbra sikeredtek az alkotásai.
A vászon helyett például az emberi testet, a végtagokat és a testnedveket használta kifejezőeszközként. Az előadásain meztelen embereket lehetett látni, amint a földön fetrengenek festékben, sárban, ürülékben, és egymást tapogatják. Gyakran pedig maga Muehl székelt rá valamelyikükre, vagy vizelt egyikük szájába. A legmegosztóbb előadásai azonban mégsem azok voltak, amelyeken az előbbiekben felsorolt gyomorforgató látvány tárult a résztvevők szeme elé. 1962-ben ugyanis Aktion' Die Blutorgel című művének részeként három embert feszítettek keresztre, illetve egy bárányt beleztek ki és téptek szét. A megnyúzott állatot aztán lehajtott fejjel szintén keresztre feszítették, a belsőségeit pedig kiterítették egy asztalra, vér és forró víz társaságában.
1968 nyarán hasonlóan felkavaró tettet hajtott végre az egyetemen a barátaival, Gunter Brusszal, Peter Weibellel, Oswald Wienerrel és Malte Olschewskival mintegy 300 néző előtt, ami a háború utáni időszak egyik leghíresebb előadásaként vonult be az osztrák művészettörténetbe. A Kunst und Revolution nevet viselő performance alatt több tabut is igyekeztek megdönteni, így mindamellett, hogy mind meztelenek voltak, önkielégítést hajtottak végre, és nem riadtak vissza a korbácsolástól, az öncsonkítástól, a saját ürülékük testükre való rákenésétől, illetve a hányástól, miközben mind az osztrák himnuszt énekelték és az ország kiterített zászlaján feküdtek. Otto Muehl megszállottsága a művészet iránt ugyanakkor akkor emelkedett új magasságokba, miután megalapított egy kommunát, ahol kiélhette perverz vágyait.
Muehl a Praterstrasse nevezetű kommunát 1970-ben hívta életre – majd két évvel később a burgenlandi Friedrichshofba költöztette át –, amelynek tagjai együtt éltek, a gyerekek és a felnőttek is közösen aludtak. A vezető egy olyan közösséget akart létrehozni, amely lerombolja a hagyományos polgári értékeket a közösségi élet és a gátlástalan szexuális megnyilvánulás javára. Hitt a csoportterápiában és abban, hogy szabadon kéne szeretnünk, ami a mozgalom fő hitvallása volt. Az már más kérdés, hogy az előadásaik igen felkavaró látványt nyújtottak, és a performance-okat gyakran még videóra is vették. A kommunában a csúcsidőszakban hatszázan éltek, viszont egy olyan életstílust alakítottak ki, ami jelentősen eltért a normálistól. A születendő gyerekeket például elválasztották a biológiai szüleiktől, hogy megakadályozzák a hagyományos családi kötelék kialakulását, illetve a monogám kapcsolat is tilos volt.
Muehl, akit Papának szólítottak, megtiltotta, hogy a közösségben élők az egymással való szeretkezés során gyengédséget mutassanak, és az előjáték sem volt megengedett. Úgy határozott, mindenkinek napi négyszer kell szexelnie, és mindig különböző partnerrel. Sok gyerek ezért úgy született meg, hogy nem lehetett tudni, ki az apja. Azok a férfiak pedig, akik nem találtak olyan nőt, akivel együtt tölthették az éjszakát, nem kaptak ágyat. A gyakori partnerváltás miatt a kommunában hamar elterjedtek a betegségek, köztük kankó és hólyaggyulladás, de akadtak, akik tetvesek lettek vagy hasmenésük volt. A közösség női tagjai úgy tekintettek Muehlre, mint egy Adoniszra, és bármit megtettek azért, hogy felfigyeljen rájuk. Sorban álltak, hogy lefeküdhessenek vele, ami dicsőségnek számított.
A szintén a mozgalomhoz tartozó férfiakra ugyanakkor nyomás nehezedett amiatt, mert nem tudnak felérni vezetőjük szexuális teljesítményéhez, így Muehl egy hierarchiát hozott létre, megszabva, ki kivel bújhat ágyba. Mindig volt egy aktuális kedvence, ám így is több tucat nő legyeskedett körülötte, akik egymást lökdösve próbáltak ellopni egy-egy csókot, érintést Muehltól, de a legnagyobb megtiszteltetés az volt, ha az ágyába hívta őket. Azonban amint a közösségben született lányok elérték a 14 éves kort, a vezető inkább velük feküdt le, mint az anyjukkal. Azt mondta a 35 évnél idősebb nőknek, túl idősek ahhoz, hogy szexelni akarjanak vele, és ő már jobban szereti a „friss húst”. Az anyák így arra nevelték a kislányaikat, hogy a Muehllel való szex kiváltság, ám amíg elérték ezt a kort, sokszor sorba álltak, hogy megtöröljék a fenekét, miután vécére ment, de körülötte sereglettek akkor is, amikor fürdött. Míg a 14 éves fiúkat a vezető felesége, Claudia vagy épp az aktuális kedvence vezette be a szexualitásba.
A kommuna végül 1991-ben omlott össze, mivel Muehlen kezdett elhatalmasodni a hatalom és a dominancia iránti vágy. Kiskorúakat erőszakolt meg, majd azzal magyarázta tettét, hogy szexuális és politikai felszabadulás miatt csinálta. A szektavezért letartóztatták és hét év börtönbüntetésre ítélték fiatal lányok szexuális zaklatása, illetve a kábítószer-használattal kapcsolatos törvények megsértése miatt. Végül hat és fél évet töltött a rácsok mögött, ahol 300 képet festett, valamint a művészetelméletről írt. 1997-ben szabadult a börtönből, 73 éves korában, majd Portugáliába költözött, ahol újabb kommunát alapított, amelynek tagjai szintén minden este mással aludtak, míg Muehl bárkivel és bármikor lefeküdhetett. Egy évvel később, 1998-ban Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.
Az egykori vezető a börtönből való szabadulása után többször is nyilatkozott a sajtónak, köztük a német Die Zeitnak, azt állítva:
Nem vagyok gyerekmolesztáló. Ez hülyeség. A lányok már mind érettek voltak.
Otto Muehl ugyan élete korai szakaszában nem tartotta erkölcstelenségnek a tetteit, ahogy idősödött, annál tisztábban látta a múltját, ami ahhoz vezetett, hogy 2010-ben nyilvánosan kért bocsánatot, közölve, alábecsülte a közösség vezetőjeként gyakorolt befolyását. Három évvel később, 2013. május 26-án halt meg, 87 éves korában.
(Borítókép: Otto Muehl 1998-ban. Fotó: Imagno / Getty Images)