Index Vakbarát Hírportál

Szirupos, de úgy kell, mint egy falat kenyér

2024. október 4., péntek 05:39

A Music Of The Spheres folytatásaként október 4-én megérkezett a Coldplay tizedik stúdióalbuma, ezzel együtt pedig megkezdődött a zenekar történetében a visszaszámlálás: Chris Martin egy friss interjúban kijelentette: a banda összesen 12 nagylemezzel tervez, ezt követően az albumkészítéssel végleg leállnak. A Moon Music zeneileg és tartalmilag is illeszkedik az előző korong által meghatározott irányhoz, a környezettudatosság szempontjából pedig ismét szintet lépett a csapat a világ első olyan zenei anyagát megalkotva, amely 100 százalékban újrahasznosított, 140 grammos EcoRecord LP-n érkezett.

Akik ott voltak, azokban bizonyosan mély nyomot hagyott a Coldplay budapesti triplakoncertje, amelynek első felvonásáról az Indexen is beszámoltunk. A zenekar 2022-ben a Music of the Spheres című albumát támogatva indította el az idén Magyarországot is érintő, űrtematikájú világ körüli turnéját, amit a kritikusok egyöntetűen a kezdetektől méltattak, és a mai napig akkora az érdeklődés rá, hogy jövőre már a Wembley-ben is rekordot döntenek,

tíz estén át koncertezve a londoni stadionban. 

Ahogy megírtuk, a 2021-es Music of the Spheres volt a Coldplay kilencedik stúdióalbuma, amely egyben a második konceptlemezük a sorban. A korong dalai egy The Spheres nevű fiktív bolygórendszer vizionálnak, az abban található planétákhoz, műholdakhoz és csillagokhoz kötődve. Ennek megfelelően a fellépésein is a világűr atmoszféráját teremti meg a zenekar a színpadképpel, a vizuálokkal és a közönséget a produkció részévé tevő, világító karkötők segítségével, amelyeket érkezéskor a helyszínen vehetnek magukhoz a rajongók. 

Ami miatt még fontos ez a lemez, illetve a rá épített turné, hogy szakértők segítségével a zenészeknek sikerült olyan megoldásokat találniuk, amelyekkel csökkenteni tudták a koncertezés során a környezetükre rótt terheket. Már a 2022-es startnál ígéretet tettek rá, hogy a fellépéseik a korábbiakhoz képest 50 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással járnak majd, amit végül 9 százalékkal túl is teljesítettek. 

Az üzenet ugyanaz

Néhány hónapja derült ki, hogy turnézás közben a Coldplay már a tizedik lemezén dolgozott. Az október 4-ére időzített Moon Music című album környezetvédelmi szempontból a kitaposott ösvényen halad tovább: ez a világ első olyan zenei anyaga, amely 100 százalékban újrahasznosított, 140 grammos EcoRecord LP-n érkezett, ezzel pedig a zenekar 25 tonna műanyag gyártását akadályozza meg, és kilogrammonként 85 százalékkal csökkentette a gyártási folyamat szén-dioxid-kibocsátását a hagyományos 140 grammos vinylhez képest. Hasonlóképp jártak el a CD-gyártás folyamatainál is, amelyet EcoCD néven forgalmaznak, és amit 90 százalékban újrahasznosított polikarbonátból készítettek. Emellett korábbi partnerükkel, a The Ocean Cleanuppal együttműködve azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy új formátumot, amit Notebook Edition EcoRecord LP-nek neveznek. Ez a kiadvány olyan újrahasznosított pet palackokból készül, amelyeket a guatemalai Rio Las Vacas folyóból halászott ki a szervezet, megakadályozva ezzel, hogy a műanyag a Hondurasi-öbölig és az Atlanti-óceánig jusson.

Az album zeneileg és tartalmilag is tartja az eddigi irányt – megjelenésében és hangzásában abszolút illeszkedik a Music Of The Spheres dalainak atmoszférájához, miközben erőteljesen

a szeretetről és az elfogadásról kommunikál.

A magyar közönségnek biztos emlékezetes marad, hogy a lemez egyik legslágeresebb szerzeménye Budapesten debütált – a feelslikeiminlove című tételt a Puskás Arénában játszották el először élőben a zenészek. Nem sokkal ezután a Glastonbury fesztiválon bemutatták a We Pray című dalt, amit a brit rapper, Little Simz, a nigériai afrobeat szupersztár, Burna Boy, valamint az argentin énekesnő, TINI és a palesztin–chilei énekes-dalszerző, Elyanna közreműködésével készített a zenekar, néhány nappal ezelőtt pedig az All My Love című számból is kaptak egy kis ízelítőt a rajongók. 

A kiadványon egyébként összesen tíz tétel szerepel, ahogy az a popdalokra általában jellemző, tele szirupos klisékkel, ám valahogy mégis jólesik hallani, ahogy a szeretet erejébe vetett hittel, és egyben naiv optimizmussal tekintenek a jövőbe a zenészek egy olyan világban, ami sok szempontból mostanában egyre ridegebbnek, elutasítóbbnak és erőszakosabbnak tűnik. A JUPiTER című szám például bármelyik Pride felvonulás himnusza is lehetne, amelynek főhőse pont arról álmodozik, hogy végre önmaga lehessen, szerethessen, akit akar, és ne kelljen bujkálnia többé. Jelzésértékűen a lemezen van egy olyan tétel is, amelynek szimplán egy szivárvány emoji a címe, és abszolút arra biztat, hogy bármilyen borús is a helyzet, ne adjuk fel, mert mindig van remény. 

A zenekar tehát továbbra is pozitív érzéseket igyekszik generálni dalaival a közönségben, ami egyébként remek eszköz arra, hogy a koncertjeik egyfajta közös ünneppé avanzsálódjanak, ahol kivétel nélkül minden egyes résztvevő jól érzi magát. A fellépéseik iránti töretlen érdeklődés valahol jól mutatja, hogy az emberek titkon vágynak rá, hogy a zenészek által közvetített értékek, az elfogadás, a remény és az egymás iránti szeretet ne csak üres szavak legyenek, amelyekkel adott esetben lehet dobálózni, hanem ezeket együtt valóban megtapasztalják.

Nem lesz 13. lemez 

A napokban megjelent egy hosszú interjú a zenekarral, amelyben Chris Martin megerősítette: a Moon Music után még két lemezt rögzítenek, és utána visszavonulnak az albumkészítéstől. 

„Valóban csak 12 stúdióalbumot fogunk csinálni. Megígérem” – jelentette ki a frontember, hozzátéve: „Mert a kevesebb több, és néhány kritikusunk számára a még kevesebb még több lenne” – viccelődött, hangsúlyozva: „Nagyon fontos, hogy megvan ez a határ.” És nem csak azért, mert a Harry Potter-széria 7 részes, meg a Beatlesnek 12 és fél albuma van, vagy nagyjából ugyanez a helyzet Bob Marley-vel is, tehát egy bizonyos limit az összes hősükre fennáll, hanem mert így a minőség-ellenőrzés is olyan magas lett a dalokra vonatkozóan, hogy szinte lehetetlen megugrani. „Így ahelyett, hogy a zenekar karrierjének ebben a szakaszában lebegnénk, inkább próbálunk fejlődni” – mondta az énekes megjegyezve: valószínűleg mellékprojektként a későbbiekben is készít majd zenét a bandatársaival, de ami a Coldplay-t illeti,

már csak „két rendes album” van hátra a Moon Music után. 

„Mindig folytatódni fog valamilyen formában, de van valami ebben a Coldplay dologban” – mondta Martin. „Nem tudom, honnan jönnek a dalok. Nem tudom, honnan származnak az ötletek, csak úgy jönnek már négy vagy öt éve. Mint például az is, hogy »így kell befejezned«, és én bízom ebben, ahogyan a dalokban is.” Az interjúból az is kiderül, hogy az egyik fő ok, ami miatt a frontember úgy döntött, visszavonul az albumkészítéstől, hogy egy nagy projekthez nagyon sok embert kell összeszedni, ő pedig szeretné, ha a többieknek lenne idejük a saját életükre is. 

A zenészek egyébként nagyon élvezik az együtt töltött időt a stúdióban és a turnén is. Chris Martin úgy gondolja, jelenleg sok szempontból több örömük van, mint valaha. Egyrészt ők is egyre idősebbek, másrészt a Covid és egyéb dolgok miatt, amelyek most a világban történnek, nagyon szerencsésnek érzik magukat, de örömforrás az is, hogy rengeteg helyre eljutnak, vagy az optimizmus, amit az ad, hogy látják azt a sokféle embert, akik összegyűlnek a koncertjeiken, továbbá a semmiből érkező dalok, és hogy most lassabb tempóban haladnak. Az pedig, hogy ennyire jól érzik magukat együtt, egyértelmű jele annak, hogy szeretik és élvezik, amit csinálnak.

(Borítókép: Coldplay. Fotó: Getty Images)

Rovatok