Index Vakbarát Hírportál

Gyilkost szöktetett meg a börtönből az egyik őr, nem élte túl a menekülést

2024. október 8., kedd 06:15

A nő csak szerelemre vágyott, a férfi a szabadság után sóvárgott, és egy kis időre mind a ketten megkapták azt, amit a legjobban szerettek volna. Vicky White és Casey White tiltott szerelmén a szakma megbotránkozott, miközben a Covid-járvány közepén a TikTokot ellepték a támogató videók. A különös, kicsit sem romantikus történetet most az egyik streamingszolgáltató dolgozta fel.

Vicky White közel húsz éve dolgozott az egyik alabamai börtönben, amikor is váratlanul beadta felettesének a nyugdíjazásához szükséges papírokat. Az 55 éves nő azt hangoztatta kollégáinak, hogy nagy durranással fog lelépni a munkahelyéről, de akkor még senki nem tudhatta, hogy pontosan mire is gondol.

A nőt tisztelték a kollégái, az őrizetesek anyjukként szerették az apró szőke nőt, aki 2020-ig tökéletesen tudta, hogy milyen kapcsolatot kell kialakítania a benntartottakkal, aztán megjelent egy kétméteres óriás az egyik zárkánál.

A kapcsolat eleje

Casey White 2020-ra már legalább 75 évnyi börtönbüntetést tudhatott magának jogerősen, hisz kevésen múlt, hogy nem ölte meg a barátnőjét, és a rendőrök előli menekülése közben is szép számra törte-zúzta az elé kerülő autókat és embereket. Ezzel azonban még nem ért a bűnlajstroma végére a hatalmas termetű férfi, hisz egy emberölési ügyével kapcsolatban még javában zajlottak a tárgyalások.

A zárkában hamar kialakította a maga kis hierarchiáját, és társai nem mertek ellenkezni a döntésével szemben, ami leginkább azért volt, mert Casey paranoiássá vált, ha kábítószerhez jutott. Egy nap éppen a zárkájából bámészkodott a fogda folyosójára, amikor meglátta az éppen arra sétáló Vickyt.

De jó segged van

– jegyezte meg hangosan a férfi, és ez pont elég volt ahhoz, hogy a nő komolyan vegye a bókot.

Innentől kezdve Vicky White és Casey White kapcsolata egyre csak erősödött, több ezer alkalommal beszéltek telefonon, váltottak üzenetet és szeretkeztek a zárkában, miközben a közös életüket tervezték. A nevük csak véletlenül egyezett, házasok soha nem voltak, noha a férfi előszeretettel nevezte a feleségének a nőt. 

A szerelmük a legnagyobb titokban bontakozott ki, eközben kollégáinak nem tűnt fel, hogy Vicky egy alkalommal engedély nélkül kiengedte Casey-t, igaz, csak pár percre. A Netflix Börtönszökevények: Szerelmesek szökésben című filmjében nyilatkozó egykori kollégák csak akkor kezdtek furcsán tekinteni Vickyre, amikor a nő belengette a nyugdíjba vonulását.

A nagy durranás

2022 áprilisában Casey White-nak állítólag a törvényszéken volt jelenése, ahova Vicky vezette volna elő, ám ott aznap nem jelentek meg. Reggel még Vickyt tortával várták a munkatársai, miután kiderült, hogy az lesz az utolsó munkanapja. A különös ünneplés után Vicky elővezettette a rabot, majd kikísérte a szolgálati autóhoz. Csak órákkal később derült ki, hogy a nő önként ment el az erőszakos férfival és kezdtek együtt menekülni, 

miután a kamerafelvételen jól láthatóan ő maga tartotta az ajtót a rabruhás óriásnak.

Vicky és Casey együtt szöktek meg a Lauderdale megyei börtönből, és 11 napig sikerült elbújniuk a hatóságok elől. Amikor a pár elhagyott egy motelt, és visszaszállt az autóba, a hatóságok üldözőbe vették őket, és egy árokba hajtottak. Casey-t azonnal elfogták, de úgy tűnt, hogy Vicky súlyos fejsérülést szenvedett. A nőt kórházba szállították, de meghalt, majd kiderült, hogy önkezűleg okozott egy lőtt sebet a koponyáján. Menekülésük közben a sajtó minden ismert mozzanatukról beszámolt, aminek nem várt eredménye volt, hogy a TikTokot elárasztották a nekik szurkoló rajongói videók.

A film végén maga Casey is megszólalt a szökésükkel kapcsolatban, visszaemlékezett az egyik pillanatra, amikor a zuhanyzás után a nő új ruhákkal lepte meg, amiket előre kikészített neki az ágyra. A férfit annyira meghatotta ez a pillanat, hogy a másfél órás dokumentumfilm végén is ezt nevezte meg annak, amikor rájött, hogy ők tényleg egy szerelmespár.

Casey White végül jogerős ítéletet kapott az emberölési ügyében is, így élete végéig a rácsok mögött marad.

Rovatok