Az Amerikai Egyesült Államokban is filmre vinnék Ambrus Attila, a Viszkis életét, ugyanis az egykori bankrabló kalandos élete felkeltette a tengerentúli filmesek érdeklődését. A bökkenő csupán az, hogy a Viszkis a priusza miatt nem lépheti át az amerikai határt. Addig is munkája mellett gyerekei óvodájában korongozik.
Ambrus Attila a Blikknek beszélt arról, hogy egy Észak-Amerikában nagy népszerűségnek örvendő podcast vendége volt nemrég, és az adást csaknem 130 millióan hallgatták meg. Elmondása szerint a műsor készítőit annyira megihlette az élete, hogy Magyarország után Amerikában is szeretnének filmet készíteni róla. Ambrus Attila elárulta, hogy a producer már háromszor járt emiatt Magyarországon, és megvette a jogokat is, mi több, aláírtak egy szerződést is.
Elkezdte az előkészületeket, és a terv, hogy a Netflixre vagy akár a mozikba készül a film. Az még egyelőre kérdéses, hol forgatják le, de én Amerikába nem fogok tudni kimenni a priuszom miatt, valószínűleg meghívólevéllel sem
– számolt be a Viszkis a helyzetről, hozzátéve, hogy amikor nem uniós országba utazik, rendre piros zónába kerül, és alapos vizsgálatnak vetik alá.
A Viszkis arról is mesélt a lapnak, hogy a kerámiázás és a Szentendrén működő boltjának vezetése mellett két gyerekének óvodájában is dolgozik. Az óvónőknek tart korongozást.
Az ottani óvó néniknek már tartottam korábban korongozást csapatépítőként, most pedig felkértek, hogy az ötéves gyerekeknek is csináljak. Szeptemberben kezdtem, heti két alkalommal tartom, de férfiasan bevallom, az első óra után meg kellett otthon innom két felest, annyira elfáradtam
– árulta el Ambrus Attila, hozzátéve, hogy ezért nem kap fizetést, társadalmi munkaként végzi örömmel.
Mint mesélte, nem unatkozik, mert számos lehetőséggel kecsegtetik munkafronton: viccesen megjegyezte, hogy muszáj dolgoznia, mert „a bankok már nem támogatják”.