Index Vakbarát Hírportál

Horváth Tomi látása is elment, akkora ütést kapott a Sztárboxban

2024. október 14., hétfő 06:08

Nem sok dolguk akadt a pontozóbíráknak a Sztárbox újabb adásában, mivel mind a négy mérkőzés technikai KO-val ért véget. Horváth Tomi, Szecsei Valter, Németh Kristóf és Lmen Prala vereségével zárult az este, az utolsó találkozó ráadásul még egy perc sem volt.

A szuperdöntőbe jutás volt a tét a Sztárbox vasárnapi adásában, amelyben ezúttal férfi könnyűsúlyban ismét Horváth Tamás és Sárközi Ákos küzdöttek meg egymással, miután Miller Dávid nem tudta folytatni a versenyt – az edzések egyikén elszenvedett orrtörés miatt. Férfi középsúlyban Szecsei Valteré és Törőcsik Danié volt a terep, férfi nehézsúlyban Mészáros Andrásé és Lmen Praláé, míg a nagy visszatérők csatájának részeként újra ringbe szállt Németh Kristóf és Czutor Zoltán. Utóbbi meccs egyébként amiatt is rendhagyó volt, mivel nem hivatalos mérkőzés lévén a pontozóbírók is „amatőrök” voltak – már ha például Erdei Zsolt egyáltalán amatőrnek nevezhető az ökölvívás terén. Ahogy a műsorból kiderült, 

ettől az adástól kezdve már minden vasárnap négy összecsapást láthatnak majd a tévénézők,

mivel továbbra is lesznek versenyen kívüli meccsek. 

Ami pedig a legutóbbi Sztárboxot illeti, több izgalmasnak ígérkező mérkőzésre is lehetett számítani. Köztük Sárközi Ákos és Horváth Tamás újbóli összecsapására, akik, tekintve, hogy egyszer már megküzdöttek egymással, kellően felmérték a másik erejét, esetleges taktikáját, így valamennyire tudták, mire számíthatnak, ekképpen tudtak készülni. Sárközi a vele készített interjú során kiemelte, hogy az elszenvedett vereséget követően egy hétig szinte rántott húson és somlói galuskán élt. Hozzátéve, amikor megcsörrent a telefonja, hogy Miller Dávid helyett ismét ringbe szállhat Horváth Tomival, először az járt a fejében, ki sérülhetett meg, így azonnal igent sem mondott a felkérésre. Ám végül rájött, hogy ez megfelelő alkalom lehet a visszavágóra. Mint mondta, ha ismét az énekes nyer, megnéz egy Horváth Tomi-koncertet, ám ha ezúttal ő győzedelmeskedik, akkor el kell mennie az éttermébe. És mivel akkor már majd mindketten egy-egy megnyert mérkőzést tudhatnak magukénak, nem zárkózna el egy harmadik, mindent eldöntő összecsapástól sem. Bár azt talán ő maga sem sejtette, hogy az utóbbi forgatókönyv fog megvalósulni. 

A nézői szavazókból ítélve könnyen odaítélhettük volna a győzelmet már előre Horváthnak, mivel 72,5 százalékkal vezetett, míg Sárközi győzelmében csak 27,5 százalék bízott. És milyen rosszul tették. A felek már az első menetben hevesen kezdték püfölni egymást, de főleg a séf dominált, akinek a legutóbbi mérkőzés óta látszólag az ütőereje is nőtt. Az énekes főleg tartalékolta az energiáit és a védekezésre törekedett, ami ellenfelének csak újabb lehetőséget adott arra, hogy támadjon. Sárközinek sok tiszta találata volt, viszont a második menetre Horváth is feltámadt hamvaiból, és nagy elánnal indult neki, így neki is akadtak pontot érő ütései.

Bár addig nem jutottak el, hogy a szereplésüket ponttal lehessen értékelni, mivel Horváth a második menetben feladta a küzdelmet, miután egy fejre mért pofon után kifordult, majd Sárközi tarkón ütötte őt. A bíró ekkor már rászámolt, de Horváth úgy döntött, nem folytatja a küzdelmet. Akkor még nem volt teljesen tiszta, mi is történt vele, a képernyőn keresztül csak annyi látszott, hogy a kezével a tarkóját fogja és fájlalja, illetve hogy nem bír talpon maradni. Kovács Kokó István csak később árulta el, hogy járt nála az öltözőben, ahol Horváth kifejtette neki: a tarkóra mért ütés következtében elment a látása, ezért adta fel. Sárközi Ákos így technikai KO-val hazaküldte ellenfelét, és egyenesen a szuperdöntőbe jutott. Győzelmükre a séf edzője csak annyit reagált: megtette a hatását a rántott hús. 

Akárcsak egy tank

Szintén a szuperdöntőbe jutás forgott kockán a férfi középsúlyban megküzdő Szecsei Valtert és Törőcsik Danit illetően, akik szereztek már tapasztalatot a ringben, ami előnyt jelentett. A nézők előzetesen úgy ítélték meg, hogy Törőcsiknek nagyobb esélye van a győzelemre, 74 százalékkal vezetett a szavazáson. Ám mindketten törekedtek arra, hogy a mérkőzés ne menjen át kocsmai verekedésbe – amiből láttunk már párat a Sztárbox idei évadában –, és a nézők egy sportszerű meccset láthassanak. Ez egyébként össze is jött. Az első menetben főleg Törőcsik irányított, aki szinte az egész mérkőzés alatt a nagy ütésekre készült, így kezdetben inkább úgy tűnt, mintha táncolnának egymással.

Szecsei ugyanakkor a második menetre már kellően sarokba szorítva érezhette magát, alig tudott elmenekülni az ütések elől, mivel ellenfele üldözte őt a ringben. Mindkét fél részéről voltak tiszta ütések, viszont a mérleg nyelve inkább Törőcsik fele billent, aki jóval agresszívebben lépett fel, megállíthatatlan volt. A harmadik menetben Szecsei igyekezte megsorozni ellenfelét, aki ennek hatására ezen pofonoknak a kétszeresét adta vissza – holott Törőcsiknek olykor még a kezei is le voltak engedve, így akár be is találhatott volna. A negyedik menetre ugyanakkor Szecsei úgy látta a legjobbnak, ha feladja a küzdelmet, mivel elmondása szerint az azt megelőző három menetben szerzett hátrányát csak egy technikai KO-val tudta volna megfordítani, de nem érezte magában az erőt, ezért inkább visszavonulót fújt. Döntésének értelmében Törőcsik Dani már biztosan ott lesz a szuperdöntőben. 

Újabb technikai KO

A nagy visszatérők csatájának részeként Czutor Zoltán és Németh Kristóf szálltak ringbe, akik már mindketten kiestek, így a küzdelmük hivatalosan nem része a versenynek. A nézők utóbbi győzelmét jósolták meg 70 százalékkal, de nagyobbat nem is tévedhettek volna. Ahogy Czutor a meccset megelőző kisfilmjében kiemelte, a legutóbbi meccsén maradtak még ütések a karjában, sőt azt állította, hogy az erejének a 3 százalékát használta csak fel. Míg Németh kiemelte, mottójának azt választotta az estére, hogy: kevesebb duma, több ökölvívás. A mérkőzésük ugyanakkor elég kiegyenlítetlen volt, mivel Czutor már a legelején tankként tört előre. Először testre mért ütésekkel próbálkozott, míg Németh a fejét próbálta védeni eközben.

Az már az első menetben látszott, hogy nagyon elfáradtak, így néha olyan érzés volt, mintha lassított felvételben néznénk a meccset, mivel az ütések is lassúak voltak. Németh sok pofont kapott, amelyeket igyekezett vissza is adni, de Czutor dominált szinte a találkozó egészében. Egy-egy pillanatra úgy tűnhetett, mintha fordult volna a kocka, de Németh nem tudta tartani a tempót. Czutor végül a második menetben három-négy tiszta ütést mért a fejére, amitől az orra vére is eleredt, majd rászámolást követően fel is adta a küzdelmet. A meccset követően mindkét fél arról beszélt, hogy ezúttal többet tudtak megmutatni magukból, mint az első szereplésük során, és méltó ellenfélre találtak egymásban. 

Egy percig bírta

Az est utolsó találkozója férfi nehézsúlyban Mészáros András és Lmen Prala összecsapása volt, akik a meccs előtt üzentek egymásnak is. Előbbi szimplán jó mérkőzést kívánt ellenfelének, míg utóbbi arról beszélt, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne húzzák túl sok meneten át. Sőt, Prala említést tett arról is, hogy amennyiben ő nyer, Noszály Sándorral kell megküzdenie, akinek itt az idő megnyitnia a fejcsakráit – mint megírtuk, a teniszezőért különösen elkezdtek aggódni a szerettei, miután olyan posztokat osztott meg a közösségi médiában, amelyek kérdéseket vetettek fel a mentális állapotával kapcsolatban.

Egyébként Mészáros és Prala mérkőzését találták a leginkább kiegyenlítettnek a nézők: 52,05 százalékos aránnyal a rapper győzelmét tartották valószínűbbnek, viszont a műsor elején épphogy a színész vezetett. Nem véletlenül, mivel Mészáros a vezetéknevéből kiindulva valóban mészárosként viselkedett a ringben. Már az első másodpercekben egy erős, fejre mért ütéssel földre küldte a rappert, aki még a fogvédőjét is kiköpte ennek következtében. Később aztán Prala testét vette célba, és két újabb ütést követően újra a földön találta magát. Ekkor már másodjára számolt rá a bíró, pedig még csak fél perc telt el az első menetből, ám az előadó nem kívánta folytatni a találkozót, feladta a küzdelmet, így Mészáros András technikai KO-val a szuperdöntőbe jutott. 

Az első leütésnél összeestem, mint egy colstok

– mondta a meccs után Prala. 

Ezen a héten tehát nem adtak túl sok munkát a versenyzők a pontozóbíráknak, mivel mind a négy mérkőzés idő előtt és technikai KO-val ért véget. A következő adásban két elődöntős találkozó lesz, férfi könnyűsúlyban Sánta László és Varga Viktor, míg férfi középsúlyban Herceg Dávid és Torghelle Sándor küzdenek meg egymással. Továbbá címvédő mérkőzés keretében száll ringbe Szegedi Fecsó és Molnár Áron, Kustánczi Lia és Földes Eszter pedig a szuperanyák küzdelmének részeként bokszol majd. 

(Borítókép: Sárközi Ákos és Horváth Tomi. Fotó: RTL) 

Rovatok