Index Vakbarát Hírportál

Neki is köszönhetik a magyarok, hogy felértünk Hollywoodhoz

2024. október 19., szombat 07:04

85 éves lett Sándor Pál magyar rendező, aki díjnyertes munkáival hozzájárult ahhoz, hogy a hazai filmgyártás az élvonalba kerüljön, és az itthon készült alkotásokat nagyobb becsben tartsák.

A Vajna-korszak óta Magyarország lett a filmgyártás fellegvára, csak úgy adják egymásnak a kilincset a stábok a hazai stúdiókban, ami főleg annak köszönhető, hogy itthon jelentős adókedvezményeket biztosítanak a számukra. A külföldi produkcióktól eltekintve a magyar alkotásokra és művészekre sem lehet panasz, már csak azért sem, mivel az elmúlt években rendre eredményesen teljesítettek a különböző díjátadókon. Köztük az Oscar-gálán, amelyen idén Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című film díszletberendezője vihetett haza egy aranyszobrot, de hosszan lehetne még folytatni az eredményes hazai filmesek sorát. Közéjük tartozik például a ma 85. születésnapját betöltő Sándor Pál filmrendező is, aki évtizedes múltra tekint vissza a szakmában.

1939. október 19-én született Budapesten Sándor József és Smilovits Janka gyermekeként. Annak ellenére, hogy már egészen fiatalon úgy érezte, a filmes világban a helye, az érettségit követően mégis újságíró szeretett volna lenni. Jelentkezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ám nem vették fel erre a szakra, amit egy intő jelnek vett. A filmkészítés felé fordulva előbb a Mafilmnél kezdett dolgozni, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – ahol később éveken át oktatott – tanult híradó, népszerű tudomány és dokumentumfilm-készítő szakon. A szakma csínját-bínját Fábri Zoltán és Keleti Márton mellett tanulta meg.

A 60-as években kezdetben kisjátékfilmek rendezésével foglalkozott, erre az időszakra tehető többek között a Terasz mínusz tíz fok, a Játék az utcán és a Kitörés. 1967-ben készült első nagyjátékfilmje, amellyel a magyar filmtörténet során neki sikerült elsőként megszólítania a helyét és identitását kereső tizenéveseket. Ezt az alkotást aztán továbbiak követtek, köztük a Szeressétek Odor Emíliát!, a Sárika, drágámA Primadonna, a Régi idők focija, a Ripacsok és a Szerencsés Dániel. Rendezőként, forgatókönyvíróként és producerként is megállta már a helyét, illetve a színházi daraboktól sem riadt vissza. Ő rendezte például a 2000-es Az ügynök halála, az 1984-es Koldusopera és az 1985-ös Hair darabokat. 

Pályafutása során eddig közel 40 film gyártásában vett részt, legutóbbi alkotása 2018-ban jelent meg Vándorszínészek címmel, amivel elnyerte a Várnai Nemzetközi Filmfesztivál Arany Aphrodité fődíját. Ugyanakkor nem ez az egyetlen elismerése, mivel Balázs Béla-díjjal, érdemes és kiváló művész kitüntetéssel, illetve Kossuth-díjjal, Prima Primissima díjjal, a Magyar Filmkritikusok Életműdíjával és a cannes-i filmfesztivál FIPRESCI-díjával is jutalmazták már. Jelenlegi feleségével, Safranek Anna egykori modellel immár 20 éve alkotnak egy párt. Amennyiben további érdekességekre kíváncsi a rendező életével kapcsolatban, tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízkérdésekre!

Rovatok