Index Vakbarát Hírportál

Istenes Bence szerepet vált, Sebestyén Balázs visszatér, de egy titok még így is maradt az Álarcos Énekesben

2024. október 20., vasárnap 13:28

Hamarosan elstartol az Álarcos Énekes 4. évada, amelyre nem több mint három évet kellett várniuk az RTL nézőinek. Nem kisebb nevek lesznek a show-műsor nyomozói, mint Csobot Adél, Istenes Bence és Sebestyén Balázs, ám az egyelőre még rejtély, ki lesz a negyedik nyomozója a produkciónak.

Három év kihagyás után idén ősszel visszatér az Álarcos Énekes az RTL-re – jelentette be Kolosi Péter, a csatorna tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese még márciusban a SorozatWikinek adott évértékelő podcastadásban.

Júliusban azt is megtudhatta az érdeklődő közönség, hogy az idei évadra változik a nyomozócsapat és a műsorvezető személye is, ezt azonban már Verebély Marcell, a produkció senior kreatív producere árulta el.

Néhány nappal ezelőtt pedig Csobot Adél egy Glamournak adott interjúban vallotta be, hogy a maszkos show-műsor 1. és 2. szezonjai után a soron következő 4. évadban detektívként tér vissza. 

A nevekkel kapcsolatban az RTL megerősítette, hogy Csobot Adél mellett a 4 fős nyomozócsapat tagja lesz Sebestyén Balázs – aki egy évad kihagyása után tér vissza a produkcióba –, de először lesz jelen nyomozóként a show-műsorban az eddig műsorvezetőként ténykedő Istenes Bence is.

Viszont a negyedik nyomozó kiléte egyelőre a legtitokzatosabb show-műsor rejtélye marad”. Ezenkívül felhívták az olvasók figyelmét, hogy érdemes figyelni az RTL online felületeit, ahol hamarosan nyomok vezethetnek a negyedik nyomozó és a titokzatos, új műsorvezető kilétéhez.

A SorozatWiki információi szerint a korábban nagy sikerrel futó Álarcos Énekes 4. évadának kezdési időpontját várhatóan a következő hetekben jelenti be a médiavállalat.

Rovatok