A divatipar színes világának élénksége ellenére a textilipar a színfalak mögött sokszor jóval sötétebb, mint azt gondolnánk. A textilfestés során használt vegyi anyagok és vízmennyiség ugyanis jelentős környezeti terhelést jelentenek, súlyos szennyezést okozva különösen a fejlődő országokban. Emellett egyes színezőanyagok komoly egészségkárosodást, súlyos bőrgyulladást, vagy akár rákos megbetegedést is okozhatnak.
Egyesek csak feketében vagy fehérben hajlandóak járni, míg mások napról napra a szivárvány összes színét képesek magukra ölteni, így már az is teljesen természetes, hogy kedvenc ruhadarabjainkból többféle szín és variáció is elérhető.
Annak ellenére, hogy a színes textilek hétköznapjaink alapvető részét képezik, a textilfestés korántsem volt mindig ilyen szinten elérhető az emberiség számára. Az évszázadok alatt a korábbi természetes alternatívákat háttérbe szorították a vegyi anyagok, azóta pedig hiába színesíti meg egy-egy anyag a divatipar termékeit, a környezetünkre gyakorolt hatásukért aligha lehetünk hálásak.
Öltözködésünk üde színvilága ugyanis nagyrészt különféle színezési eljárások eredménye, amelyek sokszor észrevétlenül formálják mindennapi viseleteink megjelenését. Ám ezeknek a festési eljárásoknak – különösen a vegyi alapú színezéseknek – komoly környezeti és egészségügyi következményei lehetnek.
Ahogyan az általunk ma ismert technológiák és találmányok jelentős része, úgy a textilfestés gyakorlata is jelen volt már a fejlett ókori civilizációkban. Emiatt az sem különösebben meglepő, hogy a textilfestés egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza, ahol persze korántsem mesterséges színezőket, hanem természetes alapanyagokat – például növényeket, virágokat és rovarokat – használtak az egyes anyagok színezéshez.
Ez a fajta módszer pedig évszázadokon át tökéletesen működött is, ám az ipari forradalom ezt a korábban jól bevált szokást is fenekestül felforgatta.
Az első szintetikus festékeket a 19. században fejlesztették ki, amikor a vegyész William Henry Perkin véletlenül előállított egy élénklila színt, szénkátrány felhasználásával.
Ekkor kezdődött meg a textilgyártás gépesítése is, így a természetes festési eljárások sem tudtak már lépést tartani a növekvő igényekkel, ami miatt mindenképpen új eljárásra volt szükség azok kielégítésére.
Persze jogosan gondolhatnánk, minek a nagy hűhó semmiért, hiszen teljesen érdektelen az, hogy ki milyen színű ruhadarabot visel, azonban a textilszínezés a történelem során nemcsak esztétikai szerepet töltött be, sokkal inkább a társadalmi státusz egyik fő szimbóluma volt. A királyi és arisztokrata rétegek például különleges, élénk színű ruhadarabokat viseltek, amik drága festékekkel, például a türoszi bíborral készültek. Ez az ősi festék tengeri csigákból készült, és abból jelentős mennyiségűt igényelt, így csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak.
A történelem legismertebb természetes festékei között található a sáfrány, a festőbuzér és az indigó is, utóbbi talán mind közül a leghíresebb. Azonban az indigó, amely eredetileg növényekből készült, ma már sokszor inkább vegyi alapú. Így a régi idők kismértékű kézműves termelése helyett a modern gyártás immáron hatalmas vegyi anyagigényt jelent. Ez pedig a fast fashion iparágon kívül aligha éri meg bárkinek is…
Ennek ellenére napjainkban az összes ruházati cikk körülbelül 90 százalékát szintetikusan festik, ami hatalmas mennyiségű vizet és toxikus vegyi anyagokat igényel. A mesterséges indigófesték például formaldehidet, anilint és hidrogén-cianidot tartalmaz, de hasonló vegyi koktélokat más színek esetében is alkalmaznak, ami így
a világ vízszennyezésének második legnagyobb forrásává teszi a textilfestést.
A jelentős vízfelhasználás mellett sem lehet elmenni szó nélkül, mivel a divatipar vízfogyasztása megdöbbentően magas, különösen a textilfestési fázisban. Egyes becslések szerint egy tonna textil előállításához akár 200 ezer liter víz is szükséges lehet. Mindez már önmagában kifejezetten aggasztó, ráadásul a felhasznált víz gyakran visszakerül a környezetbe, és számos káros anyagot – például maradványfestékeket, nehézfémeket és kötőanyagokat – juttat a természetes vizekbe és a talajvízbe. Sok esetben a festékes szennyvízben lévő vegyszerek bejutnak a vízrendszerekbe is, csökkentve a talaj termékenységét, az oxigénszintet a vizekben, és akadályozzák a fotoszintézist a vízinövényeknél – írja a Good On You. Ez pedig gyakran az élővilág teljes pusztulását eredményezi.
Az olyan országokban, mint Banglades vagy Kína – ahol jelentős a ruhaipari termelés – egyes folyók feketévé vagy vörössé válnak a színezékek miatt, amiket szabályozás hiányában közvetlenül a vizekbe engednek.
És ennek a szabályozatlanságnak közvetlen áldozatai is vannak: a festékanyagokkal dolgozók egészségügyi problémái jól dokumentáltak. A fentebb említett mesterséges színezőanyagok ugyanis bőrgyulladást, rákot, neurotoxicitást és egyéb problémákat okozhatnak, de a divatipar sok más sürgető kérdése miatt ezek gyakran háttérbe szorulnak.
Ráadásul a szennyezett víz mellett élők – például Bangladesben – bőrproblémákról, gyomorpanaszokról és lázról számolnak be, miután érintkeztek a szennyezett vízzel. A festékek toxikus hatásai azonban a fogyasztókat is érinthetik.
Az úgynevezett azoszínezékek, amelyek bizonyos rákképző anyagokat tartalmaznak, még mindig széles körben használatosak a fast fashion világában, annak ellenére is, hogy az EU-ban betiltották őket.
Az ilyen festékek vízben oldódnak, így könnyen felszívódhatnak a bőrön keresztül, ami bőrirritációt vagy szemproblémákat okozhat. De akkor miért nem térünk vissza a természetes festékekhez? A válasz persze nem fekete vagy fehér, mivel ezeknek a festékeknek is vannak saját problémáik, például nagy vízfelhasználásuk és az alapanyagok iránti igény növekedése, ami bizonyos fajok eltűnéséhez vezethet. A természetes festékek ráadásul kötőanyagok nélkül gyakran kifakulnak, amit bár egyesek értékelnek, nem minden fogyasztó fogad el. Emellett ezek a festékek gyakran csak természetes anyagból készült textileken használhatók, így nem alkalmasak a szintetikus szövetek, például a poliészter festésére, ami miatt a termékek anyagára is jelentősen drágább lesz.
Az utóbbi években számos szervezet és startup dolgozott azon, hogy környezetbarátabb megoldásokat fejlesszen ki. Ilyen például a DyeCoo, amely víz helyett szén-dioxidot használ a festés során, így nincs szükség vegyszerekre. Ezt a módszert a Gap és az Inditex is alkalmazni kezdte már, míg a G-Star Raw és a Wrangler habos festési technikát vezetett be, ami kevesebb energiát és vizet igényel.
Az olyan minősítések, mint az OEKO-TEX, a bluesign vagy a GOTS (Global Organic Textile Standard) egyre népszerűbbek, és többé-kevésbé biztosítják, hogy a termékek és gyártási folyamataik biztonságosak legyenek az emberek és a környezet számára. Sok márka célkitűzései között szerepel a veszélyes vegyi anyagok visszaszorítása, ám a divatipar jelentős része még mindig messze van a környezettudatos gyakorlatoktól.
Számos ország rendelkezik környezetvédelmi szabályozásokkal, de a szennyvízkibocsátás és a vegyi anyagok használata továbbra is súlyos probléma a textiliparban. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja például Banglades, Indonézia és Pakisztán kormányaival dolgozik együtt egy ötéves programon, amely a veszélyes anyagok használatának csökkentését célozza a textiliparban. Bangladesben a kormány már szigorította is a környezetvédelmi előírásokat, és nagymértékű büntetéseket szab ki a szennyezőkre, valamint a már megtörtént károk miatt központi tisztítóberendezéseket is felállítanak majd.
Kínában is egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályozásokat vezettek be, s ezek kötelező környezeti jelentéstételt írnak elő a nagy szennyezők számára. Azonban az ultra-fast fashiont fellendítő Sheinhez és Temuhoz hasonló webshopok termékei mindig komoly kihívást jelentenek az iparágban.
Ahogy a divatipar sok más fenntarthatósági kérdése, úgy a vegyi anyagok használata és a szennyvízkezelés is mélyen beépült a rendszerbe. A legtöbb nagy márka továbbra is a nyereséget helyezi előtérbe, mindezt a munkások és a környezet kárára. Egyesek szerint a kormányoknak még szigorúbb törvényekkel kellene kikényszeríteniük a változásokat, míg mások bojkottálással próbálnak hatni a vállalatokra. Ezektől jelentős eredményt várni egyelőre csak vágyálom, amire az azonnali cselekvés szükségessége ellenére is vélhetően még sokat kell várnunk…
(Borítókép: Rehman Asad / NurPhoto / Getty Images Hungary)