A színésznő megint csalódott, ahogy Donald Trump 2016-os győzelmekor is. Egy interjúban elmondta, hogy Los Angeles megváltozott, az ország pedig rossz irányba megy, úgyhogy elköltözik családjával.
Kiváltságosnak tartja magát, mert elmenekülhet, de a legtöbben nem ilyen szerencsések. A Marie Claire-nek úgy nyilatkozott, egész felnőtt életét az USA-ban élte le, de már a koronavírus-járvány előtt megváltozott a hangulat, a karantén alatt meg főleg. És nem csak a hajléktalanok helyzete vagy az adók zavarják, minden más lett.
Most pedig, hogy Donald Trump újra megnyerte a választásokat, végleges elhatározásra jutott. Mint mondta, nem is az döbbentette meg, hogy nyert, hanem hogy elítélt bűnöző, aki csak gyűlöletet gerjeszt, és mégis ő tölti be az ország legmagasabb tisztségét.
Ha betartja az ígéreteit, ijesztő hely lesz az ország
– mondta, aztán felidézte Trump 2016-os győzelmét is, amikor azt hitte, tényleg számít a szavazata, de aztán mégsem a legalkalmasabb ember nyert.
Kiváltságosnak tartja magát, hogy elmehet, és mostantól idejét Mexikó és Spanyolország között oszthatja meg családjával együtt, férjével, a mexikói producer José Bastónnal és 6 éves fiukkal, Santiagóval. Forgatások miatt persze máshova is utaznak Európában és Dél-Amerikában, de Los Angelesbe már nem sűrűn térnek majd vissza.
A legtöbb amerikai nem ilyen szerencsés. Megragadnak ebben a disztópikus országban, miattuk vagyok szorongó és szomorú.
A színésznő beszélt a közeledő 50. születésnapjáról is, azt mondta, az életkor csak egy szám, de izgatott, és nem gondolja, hogy a legnagyobb sikerei már mögötte vannak.