A Megasztár döntőse, Papp Domonkos is azok között a színházi dolgozók között volt, akik belélegezték a Magyar Színházban csütörtök délután keletkezett mérgező gázokat. A fiatal énekes elmondta, hogy már jobban van, és inkább lelkileg viselték meg a történtek.
Mint arról beszámoltunk, csütörtökön ki kellett üríteni a Magyar Színház épületét, mert a délelőtti előadás után szúrós szagra figyeltek fel a dolgozók. Vélhetően az egyik helyiségből a tisztítás alatt kerülhetett erős szag a levegőbe, ezért átszellőztették az épületet.
Nem sokkal később a Magyar Színház a Facebookon közölte, hogy többen enyhe rosszullétre is panaszkodtak, viszont a helyszínre érkező mentőszolgálat nem tudta megállapítani a rosszullét pontos okát, ezért tizenhat színházi dolgozót elővigyázatosságból kórházba szállítottak megfigyelésre.
Mint kiderült, köztük volt a Megasztár döntőse, Papp Domonkos is, aki az Instagramon igyekezett megnyugtatni követőit.
Ahogy láthattátok a különböző hírportálokon, történt egy baleset az intézményben, ahol dolgozom. Én is kórházban vagyok, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, jól leszek. Azonban én is rosszul voltam az előadás előtt tapasztalt gázoktól. De nyugalom! Minden rendben lesz
– fogalmazott Instagram-sztorijában Papp Domonkos.
A fiatal énekes nem sokkal később a Borsnak számolt be részletesen a vele történtekről. Mint mondta, ő is belélegezte a maró gázokat, de nem a fizikai tünetektől szenvedett a legjobban, lelkileg sokkal jobban megviselték a történtek, ugyanis a legjobb barátja egyre rosszabbul lett mellette.
„Reggel bejöttünk a színházba, és erős hipószagot éreztünk, de eleinte nem foglalkoztunk vele, vagyis nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Egy ponton túl viszont többen rosszullétre panaszkodtak. Szédültek, émelyegtek, de panaszkodtak orr- és torokfájásra is, majd köhögni kezdtek. A legjobb barátom pedig egyre rosszabbul és rosszabbul lett, míg végül szinte alig volt magánál” – mesélte Papp Domonkos, majd hozzátette, hogy ezen a ponton hívták a mentőket, akik értesítették a társhatóságokat.
Amikor a barátomat elvitte a mentő, én felmentem az öltözőbe, hogy összeszedjem a cuccait, és induljak utána a kórházba. Akkor kezdett bennem oldódni a feszültség, és ezzel egy időben éreztem, hogy velem sincs minden rendben. Azon kaptam magam, hogy fulladok, és kiment a lábamból minden erő. Kár szépíteni, konkrétan az ájulás szélére kerültem, ezért a kiérkező mentősök előre is vettek, és megmérték a vérnyomásom, ami az egekben volt. Ezután a véroxigénszintemet is megmérték, majd nem sokkal később bevittek a kórházba, ahol toxikológiai vizsgálatok sora következett
– számolt be a történtekről az énekes. Azt is elmondta, hogy a végső diagnózis enyhe mérgezést állapított meg nála, de van olyan kollégája, akinek folyadékot találtak a tüdejében, és hosszabb ápolásra szorul.
A színház vezetése belső vizsgálatot indított az eset körülményeinek teljes körű tisztázása érdekében, és mint írták, mindent megtesznek annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő.