A mai társadalomban a rohanás szinte természetes életformává vált, még akkor is, ha nincs rá valódi okunk. De akkor mi áll a jelenség hátterében? Hogyan alakították ki az evolúciós beidegződések, a technológiai fejlődés és a normák ezt a sietős, senkinek sem komfortos életmódot?
Reggel az ébresztő megszólalása után rohanunk a fürdőszobába, a buszra, vagy autóval száguldozunk a forgalomban, sietünk az ebéddel, sietve trappolunk a munkahelyünk folyosóján a kávénkért – a hétköznapi rohanásunk pedig a hétvégi bevásárláskor, a vasárnapi ebéd elkészítésekor, de még a gyerekek lefektetésekor is felüti a fejét a mindennapjainkban.
A mai társadalmakban az állandó rohanás, a túlzsúfolt napirendek és az idővel való verseny szinte természetessé vált, olyannyira, hogy már akkor is sietünk, amikor valójában nincs sürgető okunk rá – aminek persze a megszokásnál jóval mélyebb pszichológiai és evolúciós gyökerei vannak. De mi alakította ki ezt a jelenséget, és hogyan hat ez az életminőségünkre?
A modern rohanás legfőbb okait ugyan napestig lehetne sorolni, elsősorban a jelenségért a társadalmi nyomás és a produktivitáskultusz vonható felelősségre. A ma már szinte nem is észlelt szemlélet néhány évszázaddal ezelőtt, az ipari forradalom idejében vált a termelékenység és az emberi érték mércéjévé.
A „mindig csinálni valamit” hozzáállás mára a kultúránk részévé vált, ami miatt akkor is hajtjuk magunk, amikor nem kéne, hiszen az üresjáratokat hajlamosak vagyunk lustaságnak bélyegezni.
Ez a mentalitás különösen erős a nyugati társadalmakban, ahol az egyén státuszát gyakran a munkája és az elfoglaltsága határozza meg.
Persze a modern kor vívmányai és a technológia fejlődése is komoly nyomot hagyott a viselkedésünkön, hiszen az okostelefonok és a 24/7-es elérhetőség érzése még inkább felgyorsította az életünket. Az azonnali válaszadások, értesítések és határidők állandóan a fókuszunkat követelik. Ennek következményeként sokan úgy érzik, hogy minden pillanat számít, és nincs helye tétlenkedésnek. Ez a rohanás pedig az életünk összes más területére hatással lehet.
A technológia mellett a sokszor vádolt közösségi média sem ússza meg, ugyanis a Facebook és a TikTok világában hajlamosak vagyunk mások életét a sajátunkhoz hasonlítani. A sikeres, aktív élet képe gyakran nyomást gyakorol ránk, hogy lépést tartsunk azokkal, akik azt mutatják magukról, rendkívül fontosak, elfoglaltak, és rengeteget tesznek azért, hogy a csúcson vannak. Ez tulajdonképpen a „fear of missing out”, azaz a FOMO jelensége, amely arra ösztönöz bennünket, hogy folyamatosan több dolgot végezzünk, mint amennyit szükséges.
Itt kerül szóba a rendkívül népszerű kifejezés, a multitasking is, amelyet sokáig hatékonyságnövelő képességnek tartottak, ám a legújabb kutatások kimutatták, hogy inkább rontja a teljesítményt és növeli a stresszt, mintsem javítja a munkavállalók tevékenységét. Ennek ellenére sokan még mindig úgy érzik, hogy egyszerre több feladatot kell végezniük az időhatékonyság érdekében – így ha csak az iroda egyik pontjáról a másikba kell elsétálni, akkor is rohamléptekkel jelzik mindenkinek: ők bizony fontos és elfoglalt emberek.
Temérdek más oka is lehet annak, hogy azt érezzük, állandóan rohannunk kell, amelyek között fontos kiemelni az idő szubjektív érzékelését is. A modern társadalmakban az időt lineárisan, mérhető egységekben fogjuk fel, szemben a premodern kultúrákkal, amelyek ciklikus időszemlélettel éltek (pl. évszakok váltakozása). Az órához kötött idő azt az illúziót kelti, hogy az idő mindig kevés, és ezt a szubjektív érzést a technológiai fejlődés csak felerősítette.
Az evolúció folyamata sem hagyható ki az egyenletből, ugyanis az emberiség fejlődése során a túlélés érdekében a gyors reakciók és a hatékonyság előnyt jelentettek.
A szűkös erőforrásokért való versengés és a veszélyek elkerülése szükségessé tette, hogy az emberek folyamatosan előretekintsenek és cselekedjenek.
Bár a modern korban már ritkán kell az életünkért küzdenünk, az evolúciós beidegződések továbbra is működnek.
A rohanás gyakran annak az érzését kelti, hogy irányításunk van az életünk felett. Ha elfoglaltak vagyunk, azt érezhetjük, hogy hasznosan töltjük az időnket, még akkor is, ha valójában nincs érdemi eredménye. A stressz, különösen a krónikus formája, szintén hozzájárulhat a sietős életmódhoz. Az emberek sokszor úgy próbálnak megküzdeni a belső feszültségeikkel, hogy tevékenységekkel töltik ki az idejüket, elkerülve a szembenézést a problémákkal – írja a Medium.
A történelem során azonban nem mindig volt ez így. A mezőgazdaságra épülő társadalmakban az emberek az évszakokhoz igazították a munkájukat, és az időt nem mérte pontos óra. Az ipari forradalom azonban megváltoztatta ezt: a gépek tempója és a munkaidő pontos beosztása új ritmust hozott. Ezt fejelte meg a kapitalista gazdaságok felfogása, miszerint az idő pénz. Ez a gondolkodásmód aztán arra ösztönte az embereket, hogy az időt erőforrásként kezeljék, amelyet maximálisan ki kell használni, a „több munka = nagyobb siker” elve pedig máig meghatározza a társadalmi normákat.
De kell nekünk az, hogy az állandó rohanás miatt kiégjünk, stresszesek legyünk, ami az alvásra és az egészségünkre is káros hatást gyakorol? Tényleg megéri, hogy elhanyagoljuk a személyes kapcsolataikat, ami miatt magányosak és elégedetlenek leszünk? Aligha.
(Borítókép: LeonidKos / iStockphoto / Getty Images Hungary)