A P. Diddy elleni erőszakos vádak után egy újabb híres amerikai zenészt gyanúsítanak igen súlyos vádakkal. Egy vasárnap a bíróságra benyújtott kereset szerint Jay-Z sztárelőadó P. Diddyvel közösen elkábítottak egy 13 éves lányt egy díjátadó gála utáni buliban, majd felváltva megerőszakolták, miközben hírességek nézték végig az esetet. Jay-Z a kereset nyilvánosságra kerülése után nyilatkozott és közleményt is kiadott.
Súlyos váddal kell szembenéznie a milliárdos sztárrapper és zenei vállalkozó Jay-Z-nek – eredeti nevén Shawn Carter –, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2000-ben egy zenei díjátadó gála után P. Diddyvel közösen megerőszakolt egy 13 éves lányt.
A Jane Doe álnéven nyilatkozó nő korábban azt állította a P. Diddy – született nevén Sean Combs – elleni peranyagban, hogy az énekes-rapper egy meg nem nevezett hírességgel együtt erőszakolta meg New Yorkban az MTV Music Awards díjátadó gála utáni buliban. A vasárnap a bíróságra ismét benyújtott keresetből azonban kiderült, hogy ez a híresség nem más, mint Jay-Z – tudta meg az NBC News.
A nő szerint a két zenész a gála utáni buliban felváltva erőszakolták meg, amikor ő még csak 13 éves volt. A Tony Buzbee, texasi ügyvéd által benyújtott keresetben az áll, hogy a fiatal lány megpróbált bejutni a buliba, de nem volt jegye, ezért az utcán parkoló limuzinok sofőrjeinél próbálkozott, hátha az afterpartyba valahogyan el tud jutni. Az egyik sofőr azt állította, hogy P. Diddynek dolgozik, hozzátéve, hogy „a lány megfelel annak, amit P. Diddy keres”. A sofőr előbb elszállította a két rappert, majd visszatért, és a fiatal lányt is utánuk vitte egy hatalmas fehér házhoz, ahol az érkezésekor alá kellett írnia egy papírt, ami szerinte egy titoktartási szerződés volt, de másolatot nem kapott belőle.
Miután beléphetett a házba – ami tele volt állítása szerint marihuánát és kokaint fogyasztó sztárokkal – megkínálták egy itallal, amitől szédülni kezdett és úgy érezte, le kell feküdnie. A kereset szerint nem sokkal később Jay-Z és P. Diddy belépett a szobába, és utóbbi annyit mondott, hogy „most már készen állsz a bulizásra”. A lányt ezután Jay-Z levetkőztette, lefogta, és megerőszakolta, miközben az egészet végignézte P. Diddy és egy meg nem nevezett női híresség. Ezután következett P. Diddy, aki szintén megerőszakolta a magatehetetlen lányt, akiben annyi erő még volt, hogy miközben orális szexre akarták kényszeríteni, megütötte P. Diddyt, majd a ruháit összeszedve elmenekült a buliból. Egy benzinkútra szaladt, ahol felhívta az édesapját, hogy menjen érte.
Az időközben már felnőtté érett lány ismeretlen összegű kártérítést követel a bíróságon keresztül.
Shawn Carter (alias Jay-Z) a kereset nyilvánosságra kerülése után az NBC-nek reagált a vádakra, szerinte az ügyvéd szakszerűtlenül járt el. „Ezek az állítások annyira förtelmesek, hogy könyörgöm, büntetőjogi feljelentést tegyen, ne polgárjogit! Aki ilyen bűncselekményt követ el egy kiskorú ellen, azt be kellene zárni, nem gondolják? – nyilatkozta Jay-Z, úgy folytatva, hogy „ezek az állítólagos áldozatok valódi igazságszolgáltatást érdemelnének, ha ez lenne a helyzet”.
A legnagyobb szívfájdalmam a családom miatt van. A feleségemnek és nekem le kell majd ültetnünk a gyerekeinket, akik közül az egyik már abban a korban van, amikor a barátai biztosan olvassák a sajtót, és kérdéseket tesznek majd fel az állítások természetéről, és el kell magyaráznunk az emberek kegyetlenségét és kapzsiságát. Gyászolom az ártatlanság újabb elvesztését
– mondta a megvádolt rapper, aki szerint az egész kereset összeesküvések hálózata, tele idióta állítással. „Nevetséges lenne az egész, ha nem gyerekeket ért súlyos károkról lenne szó” – tette hozzá. Az NBC News kereste a New York déli körzetéért felelős ügyészséget is, a szóvivőjük azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
Korábban beszámoltunk már róla, hogy Sean Combs – azaz P. Diddy – ellen már 2017 óta gyülekeznek a vádak, több nő is szexuális és fizikai erőszakkal vádolta meg a zenei producert. Az egyik áldozatát a vád szerint a tizenhetedik emeletről kilógató és fiúk megerőszakolásáért is gyanúsított P. Diddy szeptember óta letartóztatásban van, és úgy tűnik, hogy még nagyon sokáig a börtönben is marad.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenes hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k., cs., p. 18:00–22:00, k. 8:00–12:00, sze. 12:00–14:00). További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.