2025 őszén Európába érkezik Katy Perry amerikai énekesnő, aki Budapesten is fellép majd. Legutóbb 15 éve járt nálunk.
A Live Nation szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint repeshetnek az örömtől a Katy Perry-rajongók, mivel az amerikai énekesnő 2025. október 27-én az MVM Dome-ban fog fellépni Budapesten. A koncert az előadó The Lifetimes Tour eseménysorozatának a részét képezi, amit Európába is elhoz.
A koncert teljes körű jegyértékesítése december 13-án 10 órakor indul. Mint ismert, Perry legutóbb 15 évvel ezelőtt énekelt magyar közönség előtt, de nálunk forgatta egyik legismertebb dalának, a Fireworknek a videóklipjét a hazai rajongói közreműködésével. A turné viszont ezúttal nem az új albumához kötődik, mivel a látványos, a karrierjét összefoglaló koncertsorozat során felcsendül a több millió példányban eladott albumainak összes slágere.
Ahogy a közleményben kiemelték, az énekesnő nemrég látható volt az MTV Video Music Awards gálán, ahol utoljára 2017-ben lépett fel. Az ötszörös VMA-győztes énekesnő átvette a 2024-es Video Vanguard-díjat, és egy show-szerű válogatást adott elő legnépszerűbb dalaiból. Katy Perry összesen 115 milliárd lejátszással, világszerte több mint 70 millió eladott albummal és 143 millió dallal minden idők egyik legkeresettebb zenei előadója. Egyike annak a tizenkét művésznek, akik meghaladták a 100 milliós hitelesített lejátszást.
A közleményben hozzáteszik, amióta Perry 2008-ban megjelentette első albumát a Capitol Recordsnál, a One of the Boyst, a kiadó legnagyobb eladást produkáló női előadója lett – és a legelső, aki elérte a RIAA (Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége) által hitelesített 10 milliós eladást egyetlen dalért 2015-ben. Ő volt az első művész a RIAA történetében, aki háromszor is elérte a gyémánt minősítést kislemezeiért (Firework, Dark Horse, Roar).
Azóta a gyűjteményhez csatlakozott a California Gurls (feat. Snoop Dogg) és az E.T., valamint a Teenage Dream albuma és maga a címadó dal is elérte a gyémánt státuszt. Így Katynek összesen már hat kislemeze és egy albuma, összesen hét kiadványa érte el a gyémánt minősítést. Amikor a Dark Horse és a tizenötszörös platina Roar videóklipjei átlépték a hárommilliárdos nézettséget, Katy lett az első női előadó, aki elérte ezt a mérföldkövet. Azóta a Roar már átlépte a négymilliárdos nézettségi határt, míg a Dark Horse-t egymilliárdan játszották le a Spotifyon, ahol több mint 57 milliós havi hallgatóbázissal és 30 milliónál is több követővel büszkélkedhet.
Amellett, hogy Perry minden idők egyik legnépszerűbb előadója, számos jótékonysági ügy aktív támogatója. 2013-ban az UNICEF jószolgálati nagykövetének nevezték ki, erős hangját arra használta, hogy biztosítsa minden gyermek egészséghez, oktatáshoz, egyenlőséghez és védelemhez való jogát. Az LMBTQ+-egyenlőség bajnoka, és számos díjat kapott munkájáért. A Variety Power of Women kitüntetését 2021-ben az alapítványával, a Firework Foundationnel végzett munkájáért ítélték oda, amelynek küldetése, hogy a művészeteken keresztül segítsen megtalálni a hátrányos helyzetű közösségekből származó gyerekeknek saját hangjukat.
Az énekesnő 2023-ban befejezte a kritikusok által is elismert Las Vegas-i show-ját, a PLAY-t, majd amikor az American Idol 2018-ban visszatért a képernyőkre, zsűritagként csatlakozott a műsorhoz, amelytől most, a hetedik évad után búcsúzott.
A hétfői napon egy másik nagy budapesti koncertet is bejelentettek: a Guns N’ Roses szintén visszatér a fővárosba.
(Borítókép: Katy Perry 2024. április 22-én Los Angelesben, Kaliforniában. Fotó: Monica Schipper / Getty Images)