Az énekes barátnője, Kate Cassidy egy videót osztott meg a közösségi oldalán, amit annak céljából készített, hogy így emlékezzen meg a nemrégiben elhunyt előadóról.
Ahogy arról az Index is beszámolt, október 16-án, 31 éves korában hunyt el a One Direction egykori énekese, Liam Payne, aki egy Buenos Aires-i hotel erkélyéről zuhant a mélybe. Egy ideig Argentínában tartózkodott az előadóval a barátnője, Kate Cassidy is, akivel egészen a haláláig egy párt alkottak. A szerelmesek október elején utaztak az országba egy ötnapos kiruccanás gyanánt, amelyből végül egy kéthetes nyaralás lett.
A fiatal lány még a One Direction másik tagjának, Niall Horannak a koncertjére is elkísérte Payne-t, majd hazatért az Egyesült Államokba, így az énekes egyedül maradt Buenos Airesben. Cassidy ennek kapcsán később úgy fogalmazott, elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy hazautazzon, mivel így is több időt töltött Argentínában, mint azt előtte tervezték.
A tragédia óta viszont már másképp vélekedik erről, és azon jár az esze, bár ott maradt volna vele. A párját gyászoló lány a hétvégén egy videós összeállítást is készített Payne-ről, hogy így emlékezzen meg róla. Ide kattintva tudja megnézni a megható képsorokat.
Mint megírtuk, az énekes még néhány órával a halála előtt a közösségi médiában osztott meg képeket és videókat, a nővére is csak a hírekből értesült a tragédiáról. A rendőrségi jelentés szerint az előadó a kristály nevezetű drog hatása alatt volt, amely egy veszélyes anyag, mivel a fogyasztóját egyrészt rendkívül agresszívvá teheti – ezt tapasztalták a hotel munkatársai is –, másrészt sokkal extrémebben tapasztalhatja meg a mélypontokat és az örömteli pillanatokat. Míg a boncolási jegyzőkönyvben az áll, 25 különböző sérülést találtak a testén, amelyek közül már önmagában a fejét ért ütés elég lett volna a halálához.
Payne tragikus halálát megrendülve vették tudomásul a rajongók, illetve a One Direction tagjai, Niall Horan, Zayn Malik, Harry Styles és Louis Tomlinson, akik egy közös közleményben búcsúztak egykori társuktól. Zayn Malik a hír hallatán az amerikai turnéját is elhalasztotta. Szintén a közösségi oldalán emlékezett meg az énekesről Robbie Williams, aki az X Factorban a zenekar mentora volt, és a műsorból való kiesésük után is tartották egymással a kapcsolatot. A történtek óta újabb részletek láttak napvilágot, köztük, hogy biztonsági kamera rögzítette, ahogy a hotel egyik dolgozója kábítószert ad át az énekesnek, illetve lába kélt a Rolex órájának is. Mint megírtuk, Payne holttestét egy hónappal ezelőtt szállították haza az Egyesült Királyságba, azóta már eltemették, a nyomozás pedig továbbra is folyamatban van, egyelőre három személy ellen emeltek vádat.