Index Vakbarát Hírportál

Elton John: Rengeteget nevettünk és sokat drogoztunk

2024. december 19., csütörtök 16:26

December 13-án debütált a Disney+-on Elton John legutóbbi dokumentumfilmje, ami annak ellenére is tudott újdonsággal szolgálni, hogy a brit énekesről már számtalan produkció készült. Szó esett többek között a korosodáshoz való hozzáállásáról, illetve a kapcsolatáról John Lennonnal.

Elton John pályafutása több mint ötven évre tekint vissza, még 2018-ban fújt visszavonulót, amikor is bejelentette, hogy utolsó turnéja a Farewell Yellow Brick Road lesz – amely 2023-ban végződött. Az elit EGOT-klubhoz tartozó énekesről már több film is készült élete során, köztük az 1997-ben megjelent Tantrums & Tiaras, amely egy évüket mutatta be, és amelyben John 1995-ös angliai turnéját kísérték végig – emellett egy Rio de Janeiró-i fellépése is látható a produkcióban –, majd 2019-ben érkezett az önéletrajzi ihletésű Rocketman. December 13-án egy újabb dokumentumfilm landolt a Disney+-on, a Never Too Late, amelynek alapját az a két telt házas koncert jelenti, amelyeket a brit énekes még 28 éves korában adott a Los Angeles-i Dodger Stadionban 1975 októberében, majd 47 évvel később, 2022-ben visszatért, hogy előadja legutolsó egyesült államokbeli fellépését.

Ahogy azt korábban megírtuk, a dokumentumfilm a John utolsó észak-amerikai koncertjéig tartó hónapokat veti össze karrierje első éveivel. Kihegyezve arra a figyelemre méltó ötéves időszakra 1970 és 1975 között, amikor 13 albumot adott ki – közülük hét az első helyig jutott a slágerlistákon –, ezzel együtt átírva mindazt, amit addig a rock 'n' rollról gondoltunk. Egyes beszámolókból már kiderült, hogy a produkcióban ki fognak térni arra, hogyan bújt a Reginald Dwight néven született énekes az általa kitalált Elton John karakter mögé, milyen bántalmazáson kellett keresztülmennie gyerekként, bemutatják a hanganyagot, amelyen az énekes először beszélt nyilvánosan a szexualitásáról, továbbá említést tesznek az énekes korábbi öngyilkossági kísérleteiről és a kábítószerrel való küzdelméről. A felsoroltakon felül ugyanakkor bőven akad még érdekes részlet a filmben. 

A produkció ötlete John férjétől, David Furnishtől ered, aki 2020-ban találkozott R. J. Cutlerrel, akinek a nevéhez többek között a Billie Eilishról és a Martha Stewartról szóló dokumentumfilm fűződik. Bár Furnish a búcsúturné történelmi és érzelmi jelentőségének megörökítését tűzte ki célul, Cutler vissza szerette volna pörgetni az idő kerekét az énekes karrierének első öt évére. A Farewell Yellow Brick Road című turné több fellépésére is elkísérte az énekest, ám a koncertfelvételek mellett a dokumentumfilm bepillantást enged az előadó életének más szegleteibe is. John archívumából előkerestek képeket az első amerikai koncertjeiről a 70-es évekből, amelyeket a Los Angeles-i The Troubadourban tartottak. 2022-ben aztán a búcsúturné részeként újra ellátogattak ide, az énekes meg is mutatta fiainak, Zacharynek és Elijah-nak a még üresen tátongó termet. Megállapította, hogy sokkal kisebb, mint ahogy visszaemlékszik rá, de a helyszín hangulata és aurája megmaradt. 

A sírig tartó barátság

A dokumentumfilmben szintén terítékre kerül az énekes John Lennonnal való barátsága, akivel 1973-ban egy reklámfilm forgatásán találkoztak először egy közös barátjukon, Tony Kingen keresztül. Mint az előadó kiemelte, izgatottsággal töltötte el a találkozás, különösképp amiatt, mivel úgy érezte, mintha már egész életében ismerte volna Lennont. 

Johnnal rengeteget nevettünk és sokat drogoztunk együtt

 – emlékezett vissza az énekes, és arról is beszélt, miért kedvelte igazán pályatársát: „Ez az ember a Beatles tagja volt, de továbbra is zenélni akart, és politikailag részt szeretett volna vállalni, volt célja az életben, szeretem az ilyen embereket. Szeretem azokat, akik inkább a holnapra gondolnak, mint a tegnapra”.

A produkcióban szenteltek egy részt Elton John Madison Square Gardenben tartott 1974-es koncertjének is, amelyen a Beatles-tag csatlakozott hozzá a színpadon. Ennek hátteréről a brit énekes elárulta, minden akkor kezdődött, amikor Lennon felkérte őt, hogy vokálként adja a hangját a Whatever Gets You Through the Night című dalhoz, amiből végül egy duett lett. Az előadó elmondása szerint a közös munka egy valóra vált álom volt a számára, így már akkor boldogan halt volna meg és került volna a mennybe. Bár Elton John imádta a dalt, és hitt benne, hogy a slágerlisták élén fog landolni, Lennon örök pesszimistaként nem hitt a sikerben, ezért fogadást kötöttek. Amennyiben valóban első helyre kerül a szerzemény, Lennonnak csatlakoznia kell pályatársához a színpadon, hogy élőben adhassák elő. Azóta már tudjuk, hogy ez az egyetlen szólódal, amivel Lennonnak sikerült az élre kerülnie, a szavát betartva pedig 1974-ben hálaadáskor Elton John meglepetésvendége lehetett a Madison Square Gardenben tartott koncerten.

John megrémült és fizikailag rosszul volt a koncert előtt

– emlékezett vissza az énekes, hozzátéve:

A fogadtatás, amiben részesült... soha nem hallottam ehhez hasonló lármát vagy üvöltést. Sokan sírtunk, és a könnyek csak úgy folytak le az arcunkon.

Mint kiderült, a koncertet követően Lennon köszönetet mondott Elton Johnnak és zenekarának, majd a tömeghez fordulva kijelentette, egy régi Beatles-dal fog következni, amit még sosem énekelt, az I Saw Her Standing There, majd a Lucy in the Sky with Diamondsot is előadták, amit aztán Elton Johnnal felvettek, és kislemezként adtak ki. Ez a fellépés nem pusztán amiatt volt különleges, mivel két legenda állhatott egy színpadon, hanem azért is, mert ez volt Lennon utolsó fellépése, mielőtt 1980-ban meggyilkolták, illetve ennek a szereplésnek volt köszönhető, hogy feleségével, Yoko Onoval újra összejöttek. 

Ismét szerelembe estek

Mint az a dokumentumfilmben elhangzik, Lennon azért tarthatott ennyire a fellépéstől, mert ekkora tömeg előtt a Beatles az 1965-ös New York-i Shea Stadionban tartott koncertje óta nem állt színpadra – és más okok is álltak emögött. A fellépésen ugyanis ott lehetett Lennon felesége, Yoko Ono, akivel akkoriban fasírtban voltak, már közel két éve külön éltek. Az érkezését titokban tartották, és a 11. sorba ültették, mivel a Beatles-tag látása nem volt túl jó, így valószínűsítették, hogy nem fogja észrevenni. Végül nem is így buktak le, hanem azáltal, hogy Ono két gardéniát küldött férjének, aki egyből rájött a turpisságra: „Lefogadom, hogy Yokótól vannak. Nem tudnám végigcsinálni, ha tudnám, hogy itt van”. Míg Elton John így emlékszik vissza a történtekre: 

Valószínűleg én voltam a katalizátora annak, hogy Yoko és John ismét egymásra találtak. Ha nem lett volna szerepem a Whatever Gets You Through the Nightban, ha nem mondtam volna neki, hogy meg kell csinálnia a show-t, talán soha többé nem találkozott volna Yokóval. Természetesen újra összejöttek, és megszületett Sean.

John Lennon és Yoko Ono 1975-ben újították meg fogadalmukat, majd fiuk, Sean ugyanazon év októberében született, az énekes 35. születésnapján. Elton John – aki Sean keresztapja – kiemelte, a zenész az apaságnak köszönhetően jó irányba változott, újra szerelmes lett, és abbahagyta a kábítószerezést, hozzátéve, ennek ellenére ő továbbra is folytatta a vad életvitelt. Neki végül 1990-ben sikerült legyőznie drog- és alkoholproblémáit. Lennon halálát követően pedig dalszerző partnerével, Bernie Taupinnal egy dalt írtak Empty Garden (Hey Hey Johnny) címmel, megemlékezve a zenészre.

Tart a haláltól

Ahogy arról az énekes a filmben beszámol, nem tudja, mennyi ideje van még hátra, így minden pillanatot igyekszik kihasználni, és arra fordítani a figyelmét, ami igazán fontos. Mint kiemelte, a visszavonulásakor kezdetben olyan gondolatok kavarogtak a fejében, hogy szeretne már ott tartani az életben, ahol jelenleg is tart, hogy ne kelljen dolgoznia a turné után, és mindamellett, hogy továbbra is dalokat készít, teljesen más dolgokkal is foglalkozhasson. 

Az utazás sokat kivesz belőled, nagyon fárasztó. Én már megszoktam, mert veterán vagyok, de ilyenkor kezd az ember a halandóságra gondolni

– fejtette ki.

Elmondása szerint a fiai, Zachary és Elijah különösen aggódnak miatta, mivel tisztában vannak azzal, hogy hány éves – idén töltötte be a 77. életévét. Hozzátette, hogy a fiúk szeretik az apjukat, így azt szeretnék, ha örökké a közelükben maradna, ahogy ő is szeretné megérni, hogy gyermekei megházasodnak, de erre nem lát sok esélyt. 

Ki tudja, soha nem tudhatod, éppen ezért szeretném a lehető legtöbbet kihozni a hátralévő időmből, amíg még itt vagyok. Az együtt töltött idő annyira csodálatos és értékes

– fogalmazta meg. 

(Borítókép: Elton John a Glastonbury Festival 5. napján 2023. június 25-én. Fotó: Leon Neal / Getty Images)

Rovatok