Ugrásszerűen megnőtt a pocokpopuláció az észak-kaliforniai területeken, az állomány karbantartására pedig egy különös állat jelentkezett be. A kaliforniai földimókus váratlanul áttért a magvak és a rovarok fogyasztásáról a kártevőnek számító emlős levadászására. A szakértők szerint a mókusok most csak kihasználják, hogy a pockok testében több a fehérje, mint a magvakban.
Nagy fejtörést okoz az észak-kaliforniai lakosságnak az idei pocokinvázió, hisz az apró emlősöket kártevőként tartják számon. A megszaporodott populáció korlátozását eddig főként ragadozó madarak, valamint rókák, mosómedvék és macskák intézték, mostanra viszont egy új szereplője is lett ennek a listának, mégpedig a kaliforniai földimókus. Egy új tanulmány szerint ugyanis a földimókusok meglepő módon az idei évben már bizonyítottan levadászták és el is fogyasztották az általuk legyilkolt pockokat.
A CNN által szemlézett kutatás a Contra Costa megyei Briones regionális parkban végzett Long-Term Behavioral Ecology of California Ground Squirrels Project (Kaliforniai földimókusok hosszú távú viselkedésökológiája) projekt része. A projekt azt vizsgálja, hogy a kaliforniai földimókusok – amelyek az állam területein őshonosak – hogyan igazítják viselkedésüket a környezeti változásokra, jelen esetben a helyi pocokpopuláció növekedésére reagálva.
Észak-Kalifornia egyes részein ugyanis megfigyelték, hogy ugrásszerűen megnőtt a pockok száma. A kutatás helyszínén a tanulmány szerzői az elmúlt évtizedekhez képest az átlagosnál nagyobb mennyiségű pockot észleltek. A kaliforniai földimókusokat általában növényevőknek tekintették, amelyek főként növényeket és magvakat fogyasztanak előszeretettel. Az új eredmények az első olyan dokumentációval szolgálnak, amely szerint a faj aktívan zsákmányol más élő gerinceseket – ezzel is hangsúlyozva, hogy képes reagálni az ökoszisztéma változásaira.
Ez a kutatás gyökeresen megváltoztatja a mókusokról, a világ egyik legismertebb emlőséről alkotott képünket. Az olyan emberi sérelmekkel szemben, mint az éghajlatváltozás és az aszály, ezek az állatok rugalmasak, és képesek alkalmazkodni ahhoz, hogy egy változó világban éljenek,
mondta a tanulmány vezető szerzője, Jennifer Smith, a Wisconsin-Eau Claire Egyetem biológus docense.
A mókusok fontos részét képezik a kaliforniai ökoszisztémáknak, és annak megértése, hogy a táplálékfelfedezés társadalmilag öröklődő tulajdonság-e ezekben a populációkban, kulcsfontosságú betekintést nyújthat abba, hogy más fajok hogyan alkalmazkodnak a változó környezethez. Smith és kollégái a június 10. és július 30. közötti vizsgálati időszakban figyelték meg a mókusok húsevő viselkedését. Ez idő alatt a tudósok kéthetente élő csapdákkal fogták be, jelölték meg és engedték szabadon a kaliforniai földimókusokat.
A kutatócsoport részletes adatokat gyűjtött minden egyes mókusról, beleértve a nemét, a szaporodási állapotát és a testtömegét, minden állatot két azonosító címkével és egy egyedi, bundára festett jellel szignóztak, hogy a megfigyelési időszak alatt minden vizsgált mókust nyomon lehessen követni. Smith meglátása szerint a mókusok különösen hasznosak az állatok környezeti változásokkal szembeni ellenálló képességének tanulmányozására, mivel napközben aktívak, és könnyen befoghatók, megjelölhetők és megfigyelhetők.
A kutatók három csoportra osztották a mókusokat, és megfigyelték az állatok viselkedését a csapdamentes napokon. A csapat 74 interakciót rögzített a mókusok és a pockok között, és a találkozások 42 százalékában a mókusok – beleértve a fiatal hímeket és nőstényeket, valamint a felnőtteket is – aktívan vadásztak, és fogyasztották a pockokat.
Azt már tudtuk, hogy a kaliforniai földimókusok különböző magasságokban élhetnek, és a növények széles skálájával táplálkozhatnak, de ami a legmeglepőbb és leghihetetlenebb, az az a sebesség, amellyel a viselkedésüket átállították a pockok számának helyi növekedésének hatására.
A tanulmány más, korábban nem dokumentált társadalmi dinamikát is feltárt a mókusok és a pockok között. Az állatok közötti interakciók egy része pozitív volt, beleértve a táplálékszerzést, az üdvözlést és a játékot. Más viselkedésformák versengők voltak, amelyeket üldözés, fizikai lökdösődés, támadás és harapás jellemzett. „A pockok már ragadozóként ismerik fel a mókusokat” – tette hozzá John Koprowski, a Wyomingi Egyetem Haub School of Environment and Natural Resources dékánja, aki nem vett részt a tanulmányban. „Valószínűleg valami nagyon ügyes kölcsönhatás van a két faj között, mert az, hogy megeszik őket, általában nem túl jó módja annak, hogy továbbadjuk a génjeinket.”
A tanulmány eredményei szerint a mókusokat leginkább az opportunista mindenevők közé lehetne sorolni, mivel hajlandóak vadászni és élő zsákmányt fogyasztani, különösen akkor, ha bőséges a kínálat. A fehérje korlátozott, de a mókusok számára a boldoguláshoz szükséges erőforrás, és a pockok vadászata valószínűleg gyorsabb és könnyebben hozzáférhető tápláléklöketet biztosít számukra, mint a magvaké.
Bár az emberek általában a táplálkozási szokásaik alapján kategorizálják az állatokat, nem ritka, hogy még a legszigorúbb húsevők is esznek néha gyümölcsöt, mondta Koprowski.
Ezt a jelenséget, amikor egy állat kihasznál egy szükséges erőforrást, ha az elérhetővé válik számára, Koprowski szerint táplálkozási plaszticitásnak nevezik. Ha egy állat nem alkalmazkodik az erőforrás kihasználásához, akkor valószínűleg egy másik faj fogja megtenni ezt. Bár ez a felfedezés egyesek számára kezdetben aggasztónak tűnhet, Koprowski szerint az ilyen étrendváltozások teljesen normálisak az állatok számára. A pockok gyakran tapasztalnak ugrásszerű populációnövekedést, és kártevőnek számítanak, ezért az új ragadozók, mint például a kaliforniai földimókusok, segítenek kordában tartani a pockok számát.
Smith szerint az új eredmények segíthetnek a különböző mókusfajok és más emlősök környezeti változásokhoz való alkalmazkodóképességének jövőbeli kutatásához is. Úgy látja, hogy az állatok vagy alkalmazkodnak, vagy kihalnak az ember által befolyásolt világban.