Index Vakbarát Hírportál

Szén-monoxid-mérgezésben elhunyt Dayle Haddon kanadai modell

2024. december 28., szombat 15:26

Pénteken találtak rá holtan Dayle Haddon kanadai modellre, aki karrierje során a legnagyobb kozmetikai márkákkal dolgozott együtt.

A 6ABC News információi szerint pénteken, 76 éves korában vesztette életét Dayle Haddon kanadai szupermodell, akinek vélhetően szén-monoxid-mérgezés okozta a halálát. A lap kiemelte, hogy a Pennsylvania állambeli Solebury Township település egyik ingatlanjának második emeleti hálószobájában találtak rá holtan. Mint kiderült, a lakás a modell újságíró lányának, Ryan Haddonnak és a sógorának, Marc Blucasnak a tulajdonában van. Ryan Haddon még pénteken emlékezett meg édesanyjáról, megjegyezve:

Dayle szikrázó fénye eltompult ebben a földi birodalomban. Nincs kétségem afelől, hogy oly ragyogóan csillog, mint máskor soha, és ott, ahol a leginkább szükség van rá

– mondta, hozzátéve, néhai anyja életerős volt, figyelmes, kreatív, kívül-belül csodaszép és megfontolt. 

Solebury Township rendőrségének közlése szerint pénteken hajnali fél hétkor hívták ki a hatóságokat, miután annak az ingatlannak, ahol Dayle Haddon is élt, az első emeletén egy férfit láttak feküdni. A mentők arra viszont csak azután eszméltek rá, hogy a modell is az épületben van, hogy az említett férfit kórházba vitték. Majd a helyszínre érkezve Haddont azonnal halottnak nyilvánították. Mint kiderült, az ingatlanban magas szintű szén-monoxidot érzékeltek, emiatt két mentős kórházba is került, illetve egy rendőrtisztet ott helyben kezeltek, de szerencsére mindhárman stabil állapotban vannak. A hatóságok úgy vélik, a fűtőegység hibásodhatott meg, ami nagy mennyiségű szén-monoxidot szabadított a levegőbe. 

Mint ismert, Dayle Haddon olyan kozmetikai cégekkel dolgozott együtt karrierje során, mint a Max Factor, az Estée Lauder vagy a L’Oréal. Utóbbit több mint 15 éven át képviselte az európai, kínai és amerikai kampányok során. Emellett szerepelt a Vogue, az Elle és a Cosmopolitan magazinok címlapján, az UNICEF nagykövete volt, és megalapította a Womenone jótékonysági szervezetet, amely arra összpontosított, hogy minden nőnek legyen hozzáférése a minőségi oktatáshoz. Ezenfelül pályafutása alatt két könyvet is írt Agess Beauty és The 5 Principles of Ageless Living címmel.

Rovatok