Tavaly is rengeteg világsztár érkezett hazánkba, és úgy tűnik, hogy idén sem lesz ez másként: visszatér a Guns N’ Roses, az Imagine Dragons és az Iron Maiden, de Katy Perry és Robbie Williams is fellép Budapesten. Az önálló gigashow-k javát szállító Live Nation 2025-re már 36 eseményt bejelentett – lássuk, mire lehet biztosan számítani.
Amikor egy gigaprodukció érkezik hazánkba, az mindig nagy eseménynek számít. Általában ezekről igyekszünk is beszámolni az Indexen. A 2024-es év legnagyobb dobása, amit az összesítésünkben is kiemeltünk, kétségtelenül a Coldplay triplázása volt Budapest legnagyobb befogadóképességű arénájában – a Live Nation tájékoztatása szerint a banda dalaira három nap alatt csaknem egy szegednyi ember bulizott a Puskásban.
A cég egyébként tavaly összesen 108 eseményt szervezett, 97 különböző produkcióval, amelyeken 191 különböző társulat, zenekar és előzenekar lépett fel. A Coldplay mellett, akiknek az első koncertjükről írtunk, többek között Lenny Kravitz, a Thirty Seconds To Mars és LP is tiszteletét tette Budapesten, elbúcsúzott a közönségtől Rod Stewart és a Sum 41, de visszatért például a Depeche Mode, Sting, a TOOL, és a Scorpions is. A világhírű cirkusztársulat, a Cirque du Soleil előadását összesen hétszer láthatta a közönség az MVM Dome-ban, miközben a hazai zenekarok közül a Halott Pénz a Puskás Arénában ünnepelte meg a 20. születésnapját.
A 2025-ös év is számtalan ígéretes eseményt tartogat. A Live Nation már 36 koncertet bejelentett, amelyek közül január 17-én a Ganxsta Zolee és a Kartel csapata rúgja be a Budapest Aréna kapuját a zenekar 30. jubileumi show-jával. Februárban ugyanitt lép fel a Pantera, valamint Cyndi Lauper is, akit első alkalommal láthat a közönség Budapesten. Tavasszal Alan Walker változtatja tánctérré a helyszínt, miközben a világhírű hegedűvirtuóz David Garrett az MVM Dome-ban mutatja be az elmúlt 25 év legnagyobb popslágereiből összeállított show-ját.
Az Iron Maiden nálunk indítja európai turnéját május 27-én egy dupla koncerttel, amelyre pillanatokon belül elkapkodták az összes belépőt. Szintén duplázik az Imagine Dragons is, akiket legutóbb a Sziget Fesztiválon láthatott a közönség – most a Puskás Aréna zeng majd a slágereiktől június 14-én és 15-én, ahova a 2023-as, villámgyorsan telt házas koncertje után a Guns N' Roses is visszatér.
Más szabadtéri helyszínekre is érkeznek világsztárok: első önálló koncertjét adja az Avenged Sevenfold a Budapest Parkban, míg a Motionless In White 15 év után játszik újra Magyarországon, a Fontaines D.C. pedig új lemezét mutatja be a Barba Negrában. Alanis Morissette Triple Moon-turnéjának állomásai közé is bekerült Budapest, de nagy visszatérőként üdvözölhetjük Lionel Richie-t is, aki 20, míg
Katy Perry és Santana 15 év után játszik ismét a magyar fővárosban.
A Papp László Budapest Aréna után a nemrég életrajzi filmmel jelentkező Robbie Williams szeptemberben az MVM Dome-ot veszi be, míg a The Offsping október 31-én mutatja be ugyanitt az új albumát. A motocross szerelmeseinek zúgnak majd a motorok az MVM Dome-ban október 4-én a NIGHT of the JUMPs lélegzetelállító mutatványokban bővelkedő show-ján.
Persze a klubok is megtelnek élettel: január végén a dán metalcore-formáció, a Siamese veszi be az Analog Music Hallt, a bejrúti The Wanton Bishops méregerős bluesdalait pedig a Dürer Kertben élvezheti a közönség, de a metál- és rockrajongóknak szól a Planet of Zeus, a Stick To Your Guns, az Airbourne és a Massive Wagons is.
Márciusban az FO System tavalyi telt házas koncertje után ráadásbulival készül a Dürer Kertben. A Xiu Xiu sokrétű kísérleti dalaival tér vissza, a Hooverphonic az ikonikus, The Magnificent Tree című albumát játssza el szimfonikus kísérettel, a Bilderbuch színes dallamaival táncoltat meg mindenkit, ahogy bizonyára beindul a bugi majd a Baby Lasagna és a Klangphonics koncertjén is.
Tycho Infinite a Health című lemezét mutatja be nálunk, de tavasszal érkezik a Marcus & Martinus norvég dance-pop duó is, akiknek a dupla koncertjére a szervezők szerint óriási az érdeklődés, továbbá pótolja elmaradt fellépését a dán szintipopban utazó First Hate is. Az Only The Poets tavalyi parkos vendégszereplése után ezúttal önálló show-val érkezik, Cat Power pedig Bob Dylan legendás koncertjét idézi meg az Akvárium Klubban.
(Borítókép: Robbie Williams koncert a Papp László Sportarénában 2023-ban. Fotó: Karip Tímea / Index)