Index Vakbarát Hírportál

Reggeli rituálék, amelyek hozzájárultak a milliárdosok sikeréhez

2025. január 7., kedd 19:50

A világ legbefolyásosabb techmilliárdosai nemcsak az innovációikkal, hanem a reggeli rutinjaikkal is jelentős tömegeket inspirálnak. De vajon a korán kelés vagy a kávé hogyan járultak hozzá a sikerükhöz? Feltehetőleg úgy, hogy a megfelelő reggeli szokások jó alapot teremtenek, s ezeket a Szilícium-völgy legnagyobbjai is komolyan veszik, így Jeff Bezos, az Amazon, Elon Musk a Tesla és Mark Zuckerberg, a Meta vezetője is meglehetősen egyedi módon indítja a napját, ennek köszönhetően késő estig is produktívak tudnak maradni.

A reggeli a nap legfontosabb étkezése – hallhattuk édesanyánk, tanáraink vagy edzőink szájából nem egyszer. Ahhoz, hogy az agyunk és a testünk készen álljon az egész napos terhelésre, kétségtelenül megfelelő tápanyaghoz kell jutnunk – na meg persze lehetőség esetén némi testmozgást is be kellene sűrítenünk az egyébként rendkívül rohanós, korai óráinkba. 

Ez persze a legtöbb ember számára különböző okok miatt nem megoldható, azonban a világ legismertebb és legsikeresebb techvállalkozói esküsznek rá, hogy

reggeli szokásaik is hozzájárultak ahhoz, hogy milliárdosok lettek. 

Ha a szupergazdagokat elképzeljük, akkor legtöbbször elsősorban privát szigetekre és repülőkre, koktélozásra és luxuséletmódra gondolunk, arra már kevésbé, hogy ők sem feltétlenül egy luxushotel erkélyén pezsgőt kortyolva, szivarozva indítják a napjukat. Sőt, legtöbbjük meglehetősen szigorú rutint követ.

Ébresztő nélküli kelés, poliptál, fánk és zuhany

Az Amazon alapítója, Jeff Bezos annak ellenére, hogy a napirendje alapján úgy tűnhet, a lustábbak közé tartozik, temérdek olyan reggeli szokást iktatott be, amelynek köszönhetően olyan birodalmat tudott építeni, és a mai napig irányítani, amely 233,5 milliárd dolláros vagyont termelve a világ leggazdagabbjai közé emelte őt – a Szilícium-völgyben pedig továbbra is az egyik legsikeresebb embernek számít. 

A közhiedelemmel ellentétben – miszerint ki korán kel, aranyat lel – Bezos korántsem egy hajnalban az ágyából kipattanó figura. Olyannyira nem, hogy bizony meglehetősen komótosan indítja a mindennapjait. Az Amazon alapítója szeret hosszasan „bíbelődni” – ébresztőóra nélkül kel (ami persze nem jelenti azt, hogy még 10-kor is az ágyban van), újságot olvas (mindig ugyanazokat), és még arra is van ideje, hogy a párjával kávézzon egyet. Ráadásul egy fontos kikötése is van – amíg nincs túl ezeken, addig nincs telefonálás és e-mailezés.

A kávé után persze a gyerekeivel közösen elköltött reggeli sem maradhat el, a munka előtti rohanástól kikészült emberek által méltán irigyelt vállalkozó pedig ennek is megadja a módját:

gyakran kerül a tányérjára polip és buggyantott tojás, mindezt aztán egy joghurttal is leöblíti.

Mivel elmondása szerint az agya 10 órakor a legéberebb, ebben az időben tartja a legfontosabb megbeszéléseit, és ekkor hozza meg a nagy döntéseket is, hogy semmi ne aprózza el a figyelmét.

Vasárnaponként szintén a szeretteivel töltött idő a legfontosabb számára, így gyakorta süt palacsintát, majd ismét újságot olvas, és 30 perc kardiós, majd 45 perc súlyzós edzést végez az edzőteremben. A fenti rutinokhoz igyekszik tartani magát, hogy csak a munkájában kelljen napi szinten döntéseket hoznia, és abban ne, hogy reggel mi kerül az asztalra, vagy hogy a különböző híroldalakat böngészve megkeresse az őt érdeklő híreket. 

Bezoshoz hasonlóan az utóbbi időben főként az újraválasztott amerikai elnök, Donald Trump oldalán feltűnő Elon Musk is a megszokások híve, azonban aligha lenne olyan édesanya, aki a sikerre éhező gyerekének jó szívvel engedélyezné a Tesla és a Space X alapítójának reggeli rutinját. 

A 421,2 milliárdos vagyont felhalmozó Musk ugyanis sem a fizikai-, sem pedig a mentális egészségét nem helyezi előtérbe a nap első óráiban. Ugyanis az általában hétkor kelő techvállalkozó ébredés után, éhgyomorra azonnal a telefonjáért nyúl, és lecsekkolja vállalati hívásait és üzeneteit, ami elmondása szerint abból fakad, hogy rendkívül szorong az üzletei hogyléte miatt. Talán ezt is enyhítve a legtöbb sikeresnek tartott, szigorú napirendet követő emberrel ellentétben sok esetben nem is reggelizik, amikor pedig igen, a legtöbbször fánkot eszik és kávézik, ami aligha a legtáplálóbb napindító. 

Reggeli rutinjának legfontosabb és kimaradhatatlan része mégis a zuhanyzás, mivel ez segíti őt abban, hogy felébredjen, és lélekben felkészüljön a napi kihívásokra.

Ha már szorongás, akkor Mark Zuckerberg sem maradhat ki a sorból, azonban a Meta és a Facebook atyjának reggeli rutinja, pont ennek visszaszorítása érdekében, szinte minden egyes nap ugyanaz. 

A Meta 202,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező vezetője 8 órakor kezdi a napját, és rögtön a Facebookot, a Messengert és a WhatsAppot nézi meg, bár elismeri, hogy ez korántsem ideális szokás. Ellenben a testmozgással, amely minden napjának szerves része, azonban futás helyett mostanában inkább dzsiudzsicut és kevert harcművészeteket gyakorol – írja a Daily Mail. Edzés után zuhanyozik, majd egyszerű ruhákat – temérdek ugyanolyan pólója és nadrágja van – vesz fel, hogy már a reggeli órákban is a fontosabb, cégét érintő döntésekre koncentrálhasson. Ez a fajta nemtörődömség az étkezéseire is kihat, elmondása szerint ugyanis reggelire azt eszi, amit éppen a hűtőben talál.

Hajnali kelés, LED-lámpás ébresztő és eszpresszó lehet a siker kulcsa

A három legnagyobb, jelenleg is aktív techzseni mellett a technológiai ipar többi cápája is meglehetősen különös reggeli rutinnal bír. Közülük is kitűnik a 2,3 milliárd dolláros vagyont gyűjtött Apple-vezérigazgató, Tim Cook, aki már-már túlontúl komolyan veszi az üzletet, ami a napirendjére is jócskán rányomja bélyegét. 

Az Apple-vezér ugyanis mindig 3:45 és 4:00 között kel, napjának első órájában pedig körülbelül 700 ügyfél- és dolgozói e-mailt olvas át.

Reggel 5-kor az edzőterembe megy egy órára, ezalatt tabu a telefonozás és a munka, helyette azonban mindig elmaradhatatlan a testmozgás mellé a klasszikus rockzene. Az edzés után zuhanyozik, majd cukormentes gabonapelyhet, mandulatejet, tojásfehérjét és pulykasonkát reggelizik.

Hozzá hasonlóan szintén a korán kelők táborát erősíti a Snapchat társalapítója és vezérigazgatója, a 3 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező Evan Spiegel is, aki minden reggel 5 órakor kel, hogy legyen énideje. Ez magában foglalja az egyedüllétet és az e-mailezést is, amit egy dupla eszpresszó elfogyasztása kísér. Ezután 45 perc Kriya-meditáció következik, amit nyújtás és kardióedzés egészít ki. Reggel 6:15-kor zuhanyozik, majd egy élénkítő kurkumás-borsmentás arcmaszkot tesz fel.

Ezután leül, hogy átlapozza a Wall Street Journal és a Financial Times cikkeit, majd reggelizik a családjával. Általában zabkását, rántottát és egy újabb eszpresszót fogyaszt, reggel 7-kor pedig elindul dolgozni.

A kávé tartja egyben Sam Altman, az OpenAI alapítójának rutinját is, aki a napját egy erős eszpresszóval kezdi, ami az egyedüli eleme a reggelijének. Még úgy is, hogy kisebb meglepetésre korántsem egy hajnali ébredő, általában 7-8-kor kel ki az ágyból. Egy különleges szokása mégis akad:

miközben az e-mailjeit csekkolja, 15 percig teljes spektrumú LED-lámpát használ, hogy még éberebbé váljon.

Az 1,1 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező cégvezér a produktivitása érdekében napközben is tudatosan figyel arra, hogy mikor tud legjobban haladni a dolgaival. És mivel állítása szerint ezek a reggelei, így a legtöbb megbeszélését délutánra időzíti, hogy addig tudjon haladni a feladataival. 

Altman emellett kifejezetten fontosnak és jótékonynak tartja, hogy ha csökken a figyelme, akkor azonnal szünetet tart, vagy egy másik tevékenységbe kezd bele, hogy minden fronton helyt tudjon állni.

A kávé az úr?

A felsorolt milliárdosok között – a hatalmas vagyon és a szakmai siker mellett – egy közös dolog biztosan van, ez pedig a kávé. De vajon tényleg ez lehet a siker titka? 

A kávé a világ egyik legkedveltebb italává vált, különösen azok körében, akik a reggeli ébredés után egy gyors energialöketre vágynak. A koffein agyserkentő hatása közismert, az azonban nem egyértelmű, hogy annak pozitív vagy éppen negatív hatásait tapasztalja meg valaki napközben. 

Az előnyök között kétségkívül az élen jár az, hogy

a koffein blokkolja az agyban található adenozin nevű vegyületet, amely a fáradtság érzetéért felelős. Ennek köszönhetően a kávé gyorsan növeli az éberséget, és javítja a koncentrációt.

Ráadásul több kutatás is bizonyította, hogy a koffein javítja a rövid távú memóriát, gyorsítja az információfeldolgozást, és segíti a problémamegoldást, különösen akkor, amikor gyors döntéseket kell hozni. A koffein emellett serkenti a dopamin termelődését, ami hozzájárulhat a jobb hangulathoz és a motivációhoz, és ez pozitívan hat a munkavégzésre is – motiválatlan milliárdos vállalkozó pedig aligha létezik…

A szakértők szerint egy csésze kávé különösen akkor lehet hasznos, ha egy hosszú munkanap közepén csökken az energiaszint, és gyors segítségre van szükség a produktivitás fenntartásához, azonban bőven vannak hátrányai is az irodák kedvenc italának. 

A rendszeres kávéfogyasztók szervezete ugyanis hozzászokik a koffeinhez, így idővel egyre több kávéra lehet szükségük ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjék el. Ez hosszú távon kimerültséghez és függőséghez vezethet. A koffein ráadásul akár 6-8 órán keresztül is jelen lehet a szervezetben, ami megnehezítheti az elalvást és rontja az alvás minőségét. Az alváshiány pedig, mint tudjuk, jelentősen csökkenti a produktivitást.

A kávézás ráadásul csak rövid ideig tartó energialöketet adhat, de ezt gyakran hirtelen energiaesés követi.

Ez rontja a koncentrációt és a hatékonyságot. A koffein emellett stimulálja a szimpatikus idegrendszert, ami növeli a pulzusszámot és a stressz szintjét. Ez különösen problémás lehet azok számára, akik már eleve hajlamosak a szorongásra – ami nem ritka a hatalmas cégvezetők esetében sem, így a legkevésbé sem valószínű az, hogy a kávé lenne az az elem, ami a biztos sikerhez, és persze a tömött zsebekhez vezethet.

A hangsúly sokkal inkább a rutinon és a személyes rituálékon múlhat, ami egyfajta rendszert és nyugalmat visz a sűrű hétköznapokba, így a nap minden percét a lehető legoptimálisabban és leghatékonyabban tudják végigcsinálni ezek az emberek. Na meg persze némi tudás sem árt…

(Borítókép: Elon Musk és a kávéja 2024. december 5-én. Fotó: Anna Moneymaker / Getty Images Hungary)

Rovatok