A színész épp Joe Rogen podcastadásában szerepelt, amikor hatalmas csapás érte. Bár hallott a kaliforniai tűzvész terjedéséről, és aggódott is otthona miatt, hiszen a lángok elképesztő ütemben terjednek, így is lesújtó élmény volt számára, amikor hazaérve azzal szembesült, hogy otthonából nem maradt más, csupán romok, por és hamu.
Mel Gibson történetét a Mail Online osztotta meg. A színész csak egy röpke podcastre ugrott ki 14,5 millió dolláros (mintegy 6 milliárd forintos) villájából Kaliforniában, de amit visszaérve tapasztalt, azt senkinek sem kívánná:
Épp a Rogan-podcasten voltam [...] És kissé rosszul éreztem magam, mert az járt a fejemben végig, hogy az egész környékem lángokban áll. Vajon az én placcom megvan-e még? De mire hazaértem, mondanom sem kell, semmi sem maradt. Hazamentem, és azzal vigasztaltam magam, hogy: »Hát, legalább azokkal a bosszantó vízvezeték-problémákkal már nem kell foglalkoznom.«
A színész elmondta, hogy rengeteg olyan személyes tárgya volt ott, amelyeket már sosem fog visszakapni, például fotók, dokumentumok, az évek alatt összegyűlt forgatási relikviák, ruhák, emléktárgyak. De ami szerinte igazán fontos, hogy a családja ép és egészséges, mert a többinek a zömét csupán anyagi javak alkotják, amelyek pótolhatók.
A podcastbeszélgetésben is többször szó esett a mostani pusztító kaliforniai tűzvészről, amellyel kapcsolatban Mel Gibson megjegyezte, hogy a társadalmuk az összeomlás szélén áll, amit jól jeleznek a mostani állapotok.
Rengetegen otthon nélkül maradtak a történtek miatt, és nincs hová menniük, ezért pedig a színész Kalifornia kormányzóját is kritizálta,
aki véleménye szerint képtelen volt megóvni az erdőket és foglalkozni a környezettel. Az Oscar-díjas alkotó, mivel van még egy otthona Costa Ricán, nem marad fedél nélkül.
Az eddigi tűzvészben már tízen vesztették életüket, több mint százezer embert pedig ki kellett telepíteni, míg sokaknak nincs hová menekülni a lángok elől. A kaliforniai tűzvész közben tovább pusztít.