Vuk, Tutajos és Kele csak néhány azon karakterek közül, amelyek a ma 125 évvel ezelőtt született Fekete Istvánhoz köthetők, aki okkal írta be magát úgy a magyar történelemkönyvekbe, mint az egyik legolvasottabb hazai író. 1900. január 25-én látta meg a napvilágot Göllén a tanító-iskolamester Fekete Árpád és Sipos Anna első gyerekeként. Ahogy azt Ballagó idő című életrajzi regényében felelevenítette, már egészen kiskorában, három évesen megtapasztalta a vadászat élményét, amelyből írói karrierje során ihletet merített. Iskolai tanulmányait kezdetben szülőfalujában, aztán Kaposváron folytatta. A középiskolában letette a hadiérettségit, majd káplárként szolgált, ami ma a tizedes rendfokozatnak felelne meg.

Később – bár csak egy féléven át – a debreceni Gazdasági Akadémián tanult, illetve a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. Itt szeretett bele igazán a Szigetközbe és környékébe, amelyek inspirációval töltötték fel őt. Sőt, 1968-ban megjelent Barangolások című könyvét a volt iskolájának ajánlotta, mint öreg diák. Tanulmányai végeztével segédtisztként kapott állást gróf Mailáth György birtokán, ahol megismerte feleségét, Piller Editet, akivel 1929. december 12-én mondták ki egymásnak a boldogító igent. Ezt követően dolgozott gazdatisztként is a holland származású, disznókereskedőből lett földbirtokos, Nirnsee Pál ajkai földjén. Ez az állás igen jövedelmezőnek bizonyult, miután a segítségével fellendült a gazdaság. Tej- és sajtüzemet, illetve szeszfőzdét irányított és búzavetőmagot nemesített, így a Gazdatisztek Lapja is felfigyelt rá, ami már önmagában országos ismertséget jelentett a számára. 

Annak ellenére, hogy Feketére gazdatisztként sikeres jövő várt volna, kreatívabb munkára vágyott, így elkezdett írni a Nimród című vadászújságba. A szerkesztő Kittenberger Kálmán egy-egy líraibb művét is engedte megjelenni, amelynek köszönhetően az író 1934 környékén arra a felismerésre jutott, hogy irodalmi pályára született. Kittenberger még Csathó Kálmán írónak is bemutatta, hogy segítsen neki elindulni ezen az úton, aki hasznos tanácsokkal látta őt el és bátorította. Később több irodalmi pályázaton nyert, ebben az időszakban született meg két korai regénye, A koppányi aga testamentuma és a Zsellérek.

A harmincas évek közepétől többek között Gárdonyi Gézával és Krúdy Gyulával karöltve írt az Új Idők folyóiratba, majd a Budapesti Hírlap, Ünnep, Esti Újság, Pesti Hírlap és Híd lapokba. Kezdetben főleg novellákat írt, amelyek érzelmes töltetűek voltak, olykor társadalmi problémákat vetettek fel és szinte kivétel nélkül boldog befejezéssel zárultak, így az olvasóközönsége többnyire a középosztály és az úri osztály nőtagjai közül került ki. Pályafutásának egyik kiemelkedő pontja volt, amikor beválasztották a Kisfaludy Társaságba, amelynek a kor nagyjai voltak a tagjai. A negyvenes években viszont a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írott művei miatt tiltólistára került. Az ÁVO bántalmazta őt, szétverték a veséjét, majd a János Kórház mellett dobták ki egy katonai járműből, ahol két gyalogos talált rá.

Tiltólistára került

Ez a meghurcoltatás egész hátralévő életére rányomta a bélyeget. Bár egy ideig a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett, az ötvenes évek kezdetén már sehol nem kapott állást. Politikai okokból kifolyólag a könyveit sem adták ki, így alkalmi munkákkal próbálta fenntartani a családját – feleségét és két gyermekét, Editet és Istvánt. 1951-ben aztán tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában, ám még ekkor is osztályidegennek számított. Kizárták őt a Magyar Írók Szövetségéből, így már csak az Új Ember és a Vigilia egyházi lapok fogadták a novelláit, ami akkoriban egzisztenciálisan nagy segítséget jelentett neki.

Az író egész életében nyíltan vallotta istenhitét, és segített a bajban. 1950-ben például befogadta a budapesti II. kerületben lévő, Tárogató út 77. szám alatti lakásába a Szent Ferenc Lányai apácarend apácáit, miután kilakoltatták őket a rendházukból, hogy ott kommunista pártszékházat alakítsanak ki. Az ötvenes évek közepétől ugyanakkor újra íróként lehetett naggyá, miután előbb a Halászat című könyvét tankönyvként adták ki, majd megjelentek különböző ifjúsági regényei, amelyek az ember és a természet viszonyát ábrázolták. Közéjük tartozik a Tüskevár, a Bogáncs és a Vuk, amelyek által minden magyar megismerkedhetett vele már gyerekként.

Fekete István egészségi állapota a hatvanas években viszont már nem volt túl jó, miután 1968-ban szívinfarktust kapott, amit 1970-ben egy újabb követett. Végül 1970. június 23-án, 70 éves korában hunyt el. Bár a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra, a hamvait több mint ötven évvel később Göllére helyeztették át a gyerekei, mivel fia elmondása szerint:

egyedül Göllén érezte jól magát.

Ha további érdekességeket szeretne megtudni a ma 125 éve született Fekete Istvánról, akkor tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízben (de tesztelheti tudását a Vukról és az író más műveiről készült korábbi kérdéssoraink által is)!