Index Vakbarát Hírportál

Egy kutatás szerint a nők és a férfiak is fiatalabb partnerre vágynak

2025. január 28., kedd 20:01

Bár általában a nők idősebb férfiak mellett kötnek ki, egy tanulmány szerint jóval vonzóbbnak tartják a fiatalabb partnereket. Ezen kapcsolatok pedig rendszerint azon úsznak el, hogy a fiúk később érnek férfivá.

Általánosságban elmondható, hogy a nők hajlamosak azt állítani, inkább az idősebb férfiak jöhetnek náluk szóba, amit most egy friss kutatás cáfolt meg. A The Guardian közlése szerint a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmányban az áll, hogy a kutatók több mint 6000 személy által kitöltött kérdőívet elemeztek, akik partnerkereső szolgáltatást vettek igénybe, kvázi vakrandira mentek.

A megszerzett adatokból pedig azt szűrték le, hogy az első találkozás után mind a férfiak, mind a nők jobban vonzódtak a fiatalabb partnerekhez.

Mint kiderült, a tanulmányban részt vevő pszichológusok úgy vélik, az eredmények meglepőek voltak, mivel az akadémikusok gyakran azt feltételezik, hogy az, hogy a globális trend szerint a házas és élettársi kapcsolatokban a férfi az idősebb, mindkét fél preferenciáját tükrözi. Erről nyilatkozott Paul Eastwick, a University of California (Davis) pszichológia professzora és a tanulmány szerzője is, aki szerint ez sokak számára lehet sokkoló információ, mivel a nők általában azt mondják, hogy jobban szeretik, ha a kedvesük idősebb.

Eastwick elmondása szerint a randevúzók az esetek 55 százalékában a fiatalabbakat részesítik előnyben. Annak pedig, hogy általában a nők idősebb férfiak mellett kötnek ki, a tanulmány szerzői szerint az lehet az oka, hogy kezdetben ugyan vonzónak találják az ifjabb partnereket, de előbb-utóbb a kapcsolatok zátonyra futnak, amint előtérbe kerül például a felelősségvállalás kérdése. Egy másik elmélet szerint pedig az, hogy a fiúk később érnek férfivá, már önmagában nyomós oka lehet annak, hogy a nők nem a saját korosztályukból válogatnak – a fiatalabbak közül pedig azért nem, mert nem szeretnék, ha pénzeszsáknak néznék őket vagy ápolónak.

Ahogy a The Guardian kiemeli, világviszonylatban nézve a házas férfiak átlagosan négy évvel idősebbek a feleségüknél. A legkisebb különbség Európában és Észak-Amerikában van, kevesebb mint három évvel. A legnagyobb szakadék pedig Afrikában, ahol a férfiak általában több mint nyolc évvel idősebbek a nejüknél. Hozzáteszik, egy közelmúltban 130 országban végzett felmérés résztvevői között egy heteroszexuális pár sem volt, amelynél a férfi lett volna fiatalabb a párjánál, de még az sem fordult elő, hogy egyidősek voltak.

Rovatok