Index Vakbarát Hírportál

Már a gaztól sem látni Gobbi Hilda visegrádi nyaralóját

2025. január 28., kedd 09:52

Pokorny Lia megrendült attól a látványtól, ami Gobbi Hilda egykori visegrádi nyaralójánál fogadta őt, így felszólalt annak érdekében, hogy mentsék meg az ingatlant.

Idén lesz 37 éve annak, hogy elhunyt a magyar színháztörténet egyik legkedveltebb alakja, Gobbi Hilda, aki azóta is előkelő helyet foglal el a nemzet szívében. Még életében sokat jótékonykodott, megalapította a Horváth Árpád Színészkollégiumot, létrehozta a Jászai Mari Színészotthont és az Ódry Árpád Színészotthont a szegényebb, rosszabb sorsra jutott színészek számára. Mivel családja nem volt, végrendeletében meghatározta, hogy vagyona egy részéből hozzák létre az Aase-díjat és egy alapot a rászoruló pályatársai számára. A Visegrád-Szentgyörgypusztán, az Áprily-völgyben álló nyaralóját pedig alkotóház céljára ajánlotta fel, ám az épület ma már csak árnyéka régi önmagának. Erről Pokorny Lia számolt be a Facebook-oldalán közzétett egyik videónál, kifejtve: 

Megrendültem ma, és ezt írhatnám keményebben is. És milyen jó lenne, ha ez a poszt – a kis videóval – sok színházi és színházszerető baráthoz eljutna. Szembesültem ugyanis azzal, hogyan néz ki Gobbi Hilda egykori visegrádi nyaralója. Pontosabban nem láttam be a házig a gaztól, a kerti dzsungeltől, a letört ágaktól, és az ikonikus patkós kerítés melletti rozsda láttán majdnem elsírtam magam.

Ahogy a színésznő kiemelte, a nyaraló Gobbi Hilda hagyatékának a része, ahogy sok minden más is, így a közös értékeink közé kellene tartoznia. Megjegyezte, amikor megpillantotta a ház jelenlegi állapotát, nem hitt a szemének, és lesújtónak találta a látványt. Úgy fogalmazott, Gobbi a „60 évvel ezelőtt felrobbantott régi Nemzeti Színház gerendáit, oszlopait mentette át ide, azokat is beépítették a nyaralóba, ahogy Major Tamás irodájának, vagy Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőjének ajtaját szintén“.

A ház kulturális értéke felbecsülhetetlen: »A kő és fa építőelemeinek nyolcvan százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri, felrobbantott épületéből származik. A házba épített régi kiskapu, melynek kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát« – írta testamentumában Gobbi Hilda. A házat a szakmára hagyta. A Nemzetire

– tette hozzá.

Pokorny felidézte, több kollégájától is hallotta, hogy Gobbi Hilda azt szerette volna, hogy a nyaraló a halála után is a színészeké, rendezőké, tervezőké, alkotóké legyen, egyfajta pihenőhelyként. Mint írta, a közös színháztörténetünkről van szó, amit nem hagyhatunk elveszni, így szeretne tenni azért, hogy megmenthessék, és ebben mások segítségét is kérte. 

Rovatok