Újabb világsztárokkal bővült a Sziget fellépőinek listája: a már bejelentett előadók mellett többek között A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is fellép az idei rendezvényen – közölték kedd délelőtt a szervezők. Rajtuk kívül az elektronikus zene elmúlt több mint két évtizedének meghatározó erejének számító Caribou és a Sziget első K-pop-sztárja, a KISS OF LIFE is jelen lesz a rendezvényen. A nemzetközi sztárok mellett két magyar előadót is bejelentett a csapat.
Az első körös bejelentés után újabb fellépőkről rántották le a leplet a Sziget szervezői. Anyma, Chappell Roan, Charli XCX, Armin Van Buuren, a Papa Roach és Nelly Furtado mellett
A$AP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes
erősíti idén a világsztárok csapatát – olvasható a friss közleményben.
A$AP Rocky mindenképp a 2025-ös rendezvény egyik legizgalmasabb előadója lesz. A művész, vállalkozó, színész és divatikon (polgári nevén Rakim Mayers) 2011-es megjelenése óta világszerte hatalmas sikert aratott, és azóta is dominálja a zeneipart. Több mint 17,5 milliárd streamet gyűjtött össze, emellett zenei videói meghaladták a 3,9 milliárd megtekintést a YouTube-on. Nemrégiben két új kislemezt adott ki, köztük a Highjack és a Ruby Rosary címűt, amelyek a hamarosan megjelenő negyedik stúdióalbumára, a Don’t Be Dumbra is felkerülnek majd. Néhány hónapja közzétette a Tailor Swif című klipjét is, amely a következő Grammy Awardson a legjobb klip kategóriában jelölést kapott.
A szintén tengerentúlról érkező, a rap, trap és R&B műfajok koronázatlan királyának számító Post Malone olyan slágereiről ismert, mint a Rockstar, a Circles, az I Had Some Help vagy épp a White Iverson. A dalszerző-énekes 2015-ben robbant be a köztudatba, szélsebesen felfelé ívelő karrierje alatt eddig 60 millió lemezt adott el az Egyesült Államokban, és különböző műfajokban – beleértve a popot, a countryt, a rapet és a hiphopot – összesen hat stúdióalbumot jelentetett meg, a legutóbbit 2024-ben.
Shawn Mendes hét éve adott telt házas koncertet a Szigeten. A Grammy-jelölt, többszörös platinalemezes kanadai énekes-dalszerzőnek ez volt az egyik első fesztiválfellépése, amely nemcsak a közönség, de az előadó számára is emlékezetes maradt.
Ott álltam a színpadon, és ötvenezer ember vett körül. Abban a pillanatban egyszerűen nem találtam a szavakat. […] Egyszerűen imádtam minden percét
– emlékezett vissza a szigetes koncertre az énekes, aki nemrég adta ki legújabb albumát Shawn címmel. Ötödik stúdiólemeze mélyen merít az elmúlt évek utazásaiból és élményeiből – zeneileg és a szövegvilágát tekintve is ez az eddigi legintimebb és legőszintébb munkája, amelynek minden egyes dala önmagával való párbeszédre ösztönzi a hallgatót.
Honey című albumával érkezik az idei Szigetre Caribou, és először mutatkozik be a Szigeten a K-pop, a KISS OF LIFE nevű koreai lánybandának köszönhetően. A csapat 2023-ban alakult, és érdekesség, hogy első minialbumuk klipjét Budapesten forgatták. A svéd post-hardcore Refused is színpadra áll, a zenekar, amely tavaly The Shape of Punk to Come címmel 25 éves jubileumi kiadvánnyal jelentkezett, a pletykák szerint a 2025-ös búcsúturnéja keretében érkezik a rendezvényre.
Az Egyesült Királyság klubszcénájának egyik vezető ízlésformálója, Ahadadream, az új-zélandi Balu Brigada alt-pop duó, a hiphop és a punk műfajokon belül mozgó énekes-dalszerző-rapper, Call Me Karizma, valamint a 2015-ben alakult tokiói japán metalcore-banda, a Hanabie, a Helado Negro néven alkotó Roberto Carlos Lange is fellép a Szigeten. Új albumával érkezik a Hermanos Gutiérrez, de jön az S10 néven ismert holland énekes, rapper, dalszerző, Stien den Hollander is, akinek Ik Haat hem voor Jou című nótája 2024-ben Hollandiában az év dala lett. Marylandből repül Budapestre Isabel LaRosa, és Magyarországon először a Szigeten lép fel a Joey Valence & Brae alternatív punk-rap duó. Ebben a formációban szintén először láthatjuk itthon a Hedex b2b Bou duót, de a frissen bejelentett nevek között ott van a gyakran lófejmaszkot viselő német DJ, énekesnő, dalszerző horsegiirL is.
A hazai előadók közül két fellépőt lepleztek le a szervezők: már biztos, hogy színpadra áll a Szigeten az új hullámos magyar hiphop egyik nagy úttörője, Co Lee, valamint az alter zene meghatározó zenekara, az Elefánt is.
További információkat a Sziget Fesztivál weboldalán talál.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)