Egy férfi pert akasztott 50 Cent nyakába, akiről azt állítja, utasítást adhatott az egyik emberének, hogy nyissa rá a kocsiajtót, miközben mellettük halad el.
A TMZ információi szerint hétfő délután keresetet nyújtottak be 50 Cent amerikai rapper ellen a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságon. A lap által megszerzett dokumentumokban az olvasható, hogy a felperes egy Guadalupe De Los Santos nevű férfi, aki azt állítja, hogy 2024. szeptember 11-én elment az előadó könyvdedikálására a Los Angeles-i The Grove-ba, hogy levideózza őt. Hozzáteszi, miután az esemény véget ért, a rollerével haladt egy közeli utcában, majd felvételt készített arról, ahogy 50 Cent terepjárója megállt mellette a piros lámpánál.
Ekkor az autó első utasoldali ajtaja kinyílt, erőteljesen eltalálva őt. Ennek következtében leesett a rollerről, amiben akkora kár keletkezett, hogy már nem működőképes, illetve annak hatására, hogy a férfi a járdára esett, több sérülést is szerzett. A keresetben úgy fogalmaz, semmi más okuk nem lehetett arra, hogy kinyissák a kocsi ajtaját, csak ha bántani akarták. Sőt, azt állítja,
50 Cent uszította rá az embereit, és adta utasításba valamelyiküknek, hogy nyissa ki az ajtót.
Mint kiemelte, az elszenvedett sérülések miatt az orvosi számlái csak gyűlnek, és nem tud dolgozni, így jelentős bevételkiesést szenvedett el. A kereset szerint kártérítést követel az előadótól.
Az eset miatt már 50 Cent ügyvédje is megszólalt, aki közölte, nem kézbesítették nekik a kereset másolatát, kiemelve:
Amikor ilyen komolytalan keresetet nyújtanak be, biztos lehet benne, hogy Mr. Jackson jogi csapata gyorsan elhárítja az ügyet, és utánajár a maximális költségeknek, díjaknak, szankcióknak és egyéb jogorvoslati lehetőségeknek.
Mint megjegyezte, a kiszivárgott részletekből az is kiderül, hogy nem 50 Cent vezette az autót, és még csak nem is ő nyitotta ki az ajtót, amiről a fotós úgy véli, eltalálta őt a könyvesboltból jövet.