Lezajlott a 2025-ös Super Bowl, ahol a Philadelphia Eagles és a Kansas City Chiefs mérkőzött meg, végül pedig előbbi csapat 40–22-re győzelmet aratott. Az amerikai futball csúcseseménye azonban hozott pár váratlan fordulatot, például hogy a közönség erőteljes „booo” hanggal jutalmazta Taylor Swiftet, amikor az énekesnő megjelent a kivetítőn. Donald Trump amerikai elnök szerint a MAGA nem felejt.
Persze akad ennél jobb magyarázat is. Bár a Trumpra szavazók érezhetnek némi ellenállást az énekesnőt meglátva, amiért a zenész Kamala Harrist támogatta az ő jelöltjük helyett, az okok nagyobb valószínűséggel a sporthoz köthetők.
Taylor Swift ugyanis Pennsylvania államban nőtt fel, azon belül pedig élete jelentős részét West Reading városában töltötte. Az apró, kevesebb mint ötezer fős település alig másfél órára található az állam legnagyobb városától, Philadelphiától, Swift pedig korábban a Philadelphia Eagles csapatának szurkolt.
Még Gold Rush című számának dalszövegében is erre reflektál, amiben úgy fogalmaz „az Eagles-pólóm lóg az ajtón”. Korábban be is ismerte, hogy ez a sor valóban a futballcsapatról szól, hiszen Philadelphia mellett nőtt fel, így természetes, hogy nekik szurkolt. A gúnyolódás pedig valahol ennek a sportrajongói pálfordulásnak szólt a Super Bowl szünetében, hiszen Swift most már a Kansas City Chiefs szurkolója, mivel kedvese, Travis Kelce ebben a csapatban játszik.
Természetesen Donald Trump kapva kapott az alkalmon, és saját közösségimédia-felületén, a Truth Social oldalán odaszúrt az énekesnőnek. Ahogy a Variety is beszámolt róla, az elnök posztjában azt írta:
Az egyetlen, akinek durvább estéje volt, mint a Kansas City Chiefsnek, az Taylor Swift. Kifújolták a stadionból. A MAGA nemigen felejt.
Persze Swiftet sem kell félteni, aki barátnőivel, Ice Spice-al és Ashley Avignone-al közösen ment az eseményre. Amint az énekesnő arca megjelent a kivetítőn, és a közönség erőteljes „booo” hanggal üdvözölte őt, elsőre meglepte a helyzet, nem tudta mi történik, de szemlátomást hamar kapcsolt. Bár eleinte zavarba jött, hamar elmosolyogta az egészet, szemlátomást nem vette véresen komolyan a dolgot.
A Her magazin beszámolója alapján azonban – bár Swiftet nem érintette mélyebben az eset – párját, Travis Kelce-t bántották a történtek. A sportoló tehetetlennek érezte magát, és nem tudott Swift védelmére kelni, holott az énekesnő iránti ellenszenv részben miatta van.