Rengeteg nő legfőbb álmai közé tartozik, hogy édesanya lehessen. Megesik azonban, hogy különböző egészségügyi problémák miatt természetes úton ez nem adatik meg a számukra. Néhány országban már megvan annak a lehetősége, hogy a nők béranyát fogadjanak, aki kihordja helyettük gyermeküket. De mi történik az után, hogy megszületett a baba? Vannak egyáltalán a szülőkhöz hasonló jogai egy béranyának? Ezt a kérdéskört jártuk körbe Lichy József ügyvéddel.
Mint arról beszámoltunk, Palácsik-Ráthonyi Tímeának béranya segítségével megszületett első gyermeke. Az üzletasszonynak azért volt szüksége erre az eljárásra, mert évek óta küzd endometriózissal, így félő volt, hogy természetes úton sosem lehet gyermeke. Amerikai állampolgárként egyszerű volt felfogadnia egy béranyát, azonban ez nem minden országban megy ilyen simán, sőt a világ legtöbb országában nem is legális.
Felvetődik azonban a kérdés: milyen béranyának lenni, mit jelent az, hogy valaki más gyermekét hordja a szíve alatt kilenc hónapon át, és mi történik utána? Az, hogy milyen jogai vannak egy béranyának a kisbaba megszületése után, országonként is változhat.
2025-ben mindössze hét országban legális a béranyaság: az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Oroszországban, Ukrajnában, Lengyelországban, Indiában és Grúziában. Navratyil Zoltán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének egyetemi docense így fogalmaz tanulmányában a béranyaság szabályozásáról:
meg kell jegyezni, hogy a dajkaanyasággal és béranyasággal kapcsolatos szabályozás önmagában is sokszor bizonytalan lábakon áll.
Hangsúlyozta, még az Egyesült Államokban sincs teljes egyetértés ebben a kérdésben, ugyanis annak ellenére, hogy sok államban engedélyezett eljárás, még mindig akadnak olyanok, amelyekben illegális, mi több, büntetendő.
A szakember elmondta, a jogalkotásnál egyaránt figyelembe kell venni a kívánságszülők, a születendő gyermek és a béranya érdekeit. A legtöbb ország nem gyakorlatias, hanem elvi szempontból tiltja meg a béranyaság eljárását. A jogász kiemelte, a gyermek adásvételének kifogásolhatósága, az emberi test eldologiasodása, a jogviszony egyoldalúsága (kizsákmányoló természete) tartozik a legfőbb aspektusok közé.
Meglátása szerint Indiában a legrosszabb a helyzet, ahol 2002 óta legális az eljárás, de harmadik világbeli ország révén igencsak dehumanizált módon oldják meg a folyamat lebonyolítását. Az indiai nők, ha béranyának állnak, munkavállalónak számítanak, általában szegények, hátrányos helyzetűek és írástudatlanok. Az állam ezt ki is használja, és mindössze 60 dollárnyi havi bért ad nekik, amiből fedezniük kell orvosi ellátásukat és mindennapi kiadásaikat.
Az indiai valóság ismeretében a béranyaság önkéntességét lehet megkérdőjelezni, ugyanis ott sokak számára a túléléshez van szükség erre a pénzre. Felmérések szerint a díjból a béranya a saját családja szükségleteit, egészségügyi kiadásait, saját gyermekének jövőjét kívánja biztosítani. Azaz küzd a »túlélésért«
– teszi hozzá Navratyil Zoltán. Az elmúlt években annyiban változott az eljárás menete az országban, hogy külföldi állampolgárok már nem kérhetnek fel indiai nőket béranyának.
Írásában hangsúlyozza, hogy nyugaton nem ennyire kereskedelmi jellegű ez a kérdés, ezekben az országokban inkább már apróságok okoznak fejfájást a kívánságszülőknek és a béranyáknak. A szülőjelöltek számára ugyanis jobb volna minden érzelmi bonyodalom nélkül végigzongorázni az egész eljárást, míg a béranyának szüksége lenne személyes kapcsolatra, tekintve hogy egy igencsak intim szolgáltatást nyújt a számukra.
Navratyil Zoltán különbséget tesz a dajkaanyaság és a béranyaság között is. Utóbbiról akkor beszélhetünk, amikor egy nő pénzért vállalja valaki más gyermekének a kihordását, míg előbbi „nem kér ellenszolgáltatást (csak a költségei megtérítésére tarthat igényt, pl. ruházat, étkezés, egészségügyi költségek, utazási költségek, esetleges jövedelemkiesés stb.)”.
Ahol jogilag szabályozott a dajkaanyaság (például Angliában), ott általában a jogszabály előírja, hogy a dajkaanya bármikor meggondolhatja magát, és dönthet úgy, hogy nem adja át a gyermeket a megbízó szülőknek
– magyarázta a szakember.
Mint hozzátette, sem a dajkaanya, sem a béranya nem tarthatja a kapcsolatot az általa világra hozott gyermekkel, miután átadta a kívánságszülőknek. A különbség az, hogy béranyaság esetén a kívánságszülők engedélyezhetik a kapcsolattartást. Az, hogy a béranya mekkora összeget kap szolgálataiért, a jogász elmondása szerint például Kalifornia államban a szülők és a béranya közös megegyezésére van bízva.
Azt is érdemes talán megemlíteni, hogy ahol megengedett a dajkaanyaság vagy a béranyaság, ott a jogszabály kizárja azt, hogy a dajkaanya vagy a béranya adja a petesejtet az eljáráshoz. Ebből következően nem lesz genetikai kapcsolata a gyermekkel
– emelte ki Narratyil Zoltán. Aláhúzta, hogy mindezek csupán általánosságban igazak, ugyanis sem az európai uniós tagállamokban, sem pedig az Egyesült Államokban nincs egységes szabályozása a kérdéskörnek.
Egy nő, miután kilenc hónapon át hordozta szíve alatt valaki másnak a gyermekét, kénytelen átadni őt kívánságszüleinek és örökre elbúcsúzni tőle, biológiai kapcsolódás ide vagy oda. Ezt jelenti béranyának lenni, amelynek etikai, morális és jogi problémái értelmezésében szolgált részletekkel az Indexnek Lichy József ügyvéd.
Ez alapvetően egy amerikai találmány, ami nehéz morális és etikai kérdéseket vet fel, hiszen egy biológiai édesanyától veszik el a gyermekét
– fogalmaz a szakember.
Kiemelte, jogilag máshogy definiálják az anyákat az Egyesült Államokban, mint Európában. A tengerentúlon ugyanis nem a szülőanya számít jogilag egy gyermek édesanyjának, míg Európában igen. Véleménye szerint az angolszász országokban társadalmilag jobban elfogadott a béranyaság kérdése, Európában nem tudnak mit kezdeni az emberek ezzel a reprodukciós eljárással. Elmondta, hogy nemcsak uniós országokban ellenzik a béranyaságot, hanem például Norvégiában is, ami alapvetően egy szabadabb elvű skandináv ország. Úgy véli, Európában nincs elfogadása annak, hogy egy gyermeknek ne a szülőanyja legyen az édesanyja jogi szempontból is, így az egyetlen „kiskapu” az örökbefogadás lehet azok számára, akiknek természetes úton nem születhet saját gyermekük.
„Magyarországon a béranyaság elvállalása a büntető törvénykönyv ellen megy, ugyanis a BTK. 214-es szakasza szerint bűncselekmény a családi jogállás megváltoztatása.”
Lichy elmagyarázta, a béranyaság azért számít a családi jogállás megváltoztatásának, mert a magyar jog szerint egy gyermeknek a szülőanya a hivatalos édesanyja, tehát az, aki a gyermeket megszüli. A béranyaság esetében ez teljesen megszűnik, a hivatalos édesanya a kívánságszülő lesz, ez pedig ütközik a magyar törvényekkel. Az ügyvéd arra is kitért, hogy egy béranya, miután megszülte a gyermeket,
minden kapcsolattartási jogát elveszíti a gyermekkel.
Elmondta, a kívánságszülők ugyan engedélyezhetik a béranyák számára, hogy kapcsolatban maradjanak a gyermekkel, azonban ezt írásos formában kell rögzíteni. Hozzátette, nem tartja tanácsosnak a kapcsolat fenntartását, ugyanis komoly zavart kelthet a gyermek fejében a későbbiekben. „Itt jön képbe a morális és etikai bukfenc. Ugyanis egy 16 éves gyereket erősen össze tud zavarni annak a gondolata, hogy nem ugyanaz a biológiai anyja, mint aki neveli.” A szakember szerint nem elvárható egy fiatal gyerektől, hogy logikusan végig tudjon gondolni egy ilyen helyzetet, ezért könnyen etikai válságba sodorhatja őt.
(Borítókép: Index )