A legfrissebb hírek szerint Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa az úgynevezett megtört szív szindrómában haltak meg. A különös betegséget általában stressz vagy szélsőséges élethelyzetek idézhetik elő, amely folytán a szív izmos része átmenetileg elgyengül. Az összetört szívet egyébként lehet gyógyítani, és nem is hal bele mindenki.
Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halálát megannyi kérdés övezi, ugyanis a házaspár holttestére több mint egy héttel haláluk beállta után találtak rá Santa Fé-i otthonukban. A hatóságok közölték, a színész feleségének testén a bomlás és a mumifikálódás jelei is láthatók voltak. A rendőrség „gyanúsnak” minősítette a haláleseteket és vizsgálták az idegenkezűség lehetőségét. Gyanúra adott okot, hogy a feleség teste mellett egy receptre kapható gyógyszer nyitott üvegét találták. Jelen állás szerint azonban észszerűbb magyarázat lehet hirtelen haláluk mögött, a házaspár boncorvosa ugyanis megállapította:
megtört szív szindróma lehet a halál oka.
A szívrohamhoz hasonló tünetekkel együtt járó szívbetegség általában stressz hatására vagy szélsőséges élethelyzetekben fordul elő, és ahogy Hackmanék orvosának állítása bizonyítja, bele is lehet halni. A boncorvos úgy fogalmaz az esetről: „A körülmények alapján arra következtetek, hogy összeesett. Szívbetegsége volt, pacemakerrel élt, szóval ez nem lenne szokatlan. A meglepő az, hogy a nővel is ugyanez történt, aki makkegészséges volt. Feltételezem, hogy ő talált rá a férjére, és ilyen esetben lehetséges, hogy a hirtelen nagy mennyiségű stressz természetes halált válthatott ki belőle.”
Nincs konkrét oka annak, ha valakinél beáll a megtört szív szindróma állapota, de többféle magyarázata is van rá a szakembereknek. A Harvard Egyetem kutatói megállapították,
a megemelkedett stresszhormonok szintje (például az adrenalin) lényegében »elkábítja« a szívet, és olyan változásokat idéz elő a szívizomsejtekben, a koszorúerekben (vagy mindkettőben), amelyek megakadályozzák a bal kamra hatékony összehúzódását.
A szívbetegség okai között szerepelnek a vérnyomásproblémák, traumatikus élmények (például bántalmazás, autóbaleset stb.), elhúzódó betegségek, váratlan rossz hír (például halálhír vagy egy komoly betegség híre). A tanulmányokból az is kiderül, hogy a páciensek, akiknél kimutatták a szindrómát, azok 70-80 százalékát intenzív stresszhatások érték a vizsgálat előtt – ráadásul nagyobb részük esetében fizikai stresszről beszélhetünk.
Az egyetemi kutatók elmondása szerint a bejelentett esetek 90 százaléka 50 feletti nő, akik először azt hiszik, hogy szívrohamuk van. A szakértők úgy vélik, a legtöbb esetben hosszú távú szívkárosodás nélkül fel lehet épülni a szindrómából.
Mint minden betegségnek, a megtört szív szindrómának is vannak kockázati tényezői. Ezek között szerepel a nem, a kor és a mentális állapot. A Mayo Clinic szakemberei elmondták, a nőknél nagyobb eséllyel alakul ki, főleg azoknál, akik 50 év körüliek vagy idősebbek és küzdenek (akár huzamosabb ideig küzdöttek) szorongással vagy depresszióval.
Egy 2014 óta tartó kutatás azt is kimutatta, hogy bizonyos genetikai tulajdonságok szintén szerepet játszanak a szindróma kialakulásában, illetve a szabálytalan hormon- és pajzsmirigyműködés is elősegítheti.
Összességében elmondható, hogy igencsak összetett betegségről van szó, ami könnyedén összekeverhető a szívrohammal.
Tüneteit illetően a szívrohamhoz hasonló, de mégis kevésbé intenzív mellkasi fájdalmat tapasztalhat, aki átéli, inkább légszomj, hirtelen levertség, szédülés vagy hideg verejtékezés jellemző. A gyógyítását illetően nincs egyfajta bevett terápia, amivel kezelni szokták, ugyanis nem minden esetben ugyanaz váltja ki. A legtöbb szakember már a szindróma legelső megjelenésekor receptorblokkoló gyógyszereket ajánl, „amely segít normál szinten tartani a vérnyomást, valamint blokkolják a stresszhormonok szívre gyakorolt potenciálisan káros hatásait”.
A témában korábban megszólalt az Indexnek Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, aki megerősítette, hogy megelőzhető és kezelhető is ez a betegség. Úgy fogalmazott: „A koszorúér-betegség, az érelmeszesedés pillanatnyi tünete az akut érelzáródás, de évek alatt alakul ki. A magas vérnyomás, koleszterinszint, a diabétesz korai diagnózisával és kezelésével, a szintén népbetegségnek számító elhízás megakadályozásával, a dohányzás kerülésével az esetek többsége megelőzhető lenne.”
Nem Gene Hackman felesége az első nő, aki abba halt bele, hogy összetört a szíve. Néhány évvel ezelőtt, 2016 decemberében mindössze egy nap különbséggel halt meg a Star Wars-filmek Leia hercegnője, Carrie Fisher és édesanyja.
Fisher szívrohamban hunyt el, és alig 24 óra elteltével édesanyja, Debbie Reynolds is meghalt.
A színésznő édesanyja a Hollywood Reporter szerint azt mondta fiának a halála beállta előtti pillanatokban, hogy Carrie-vel akar lenni. „És már el is ment” – fogalmazott fia.
(Borítókép: Gene Hackman és Betsy Arakawa 1991. november 30-án. Fotó: Ron Galella / Getty Images)