Charles Manson, a Manson család vezetője – akit a Tate–LaBianca-gyilkosságok kiterveléséért ítéltek el még a hatvanas években – a CIA-től tanulhatta meg az agykontroll minden trükkjét, amivel több tucat fiatalt tudott maga mellé állítani, majd meggyőzni őket arról, hogy teljesen rendben van az, ha elveszik egy másik ember életét. Hangzatosan csengenek ezek az állítások, csak kár, hogy bizonyítékot sem Tom O’Neill könyve, de még az azon alapuló netflixes film, a Káosz: A Charles Manson-gyilkosságok sem tud felmutatni a néző számára, másfél órán át.

A pénteken debütált alkotásban ismételten a kegyetlen gyilkosságokat tárják elénk, így a néző számára hiányozhat az újdonság varázsa. Ennek következtében pedig továbbra is ott kavaroghat bennünk a kérdés: a Manson család tagjai mégis mi alapján tettek meg bármit, amit a vezető mondott nekik?

Kábítószerek és szívességek

Charles Manson, noha ő maga kérte, hogy maradhasson, 1967-ben feltételesen szabadulhatott a börtönbüntetéséből, ám annak feltételeit szinte azonnal meg is szegte. A határozat szerint ugyanis nem hagyhatta volna el Los Angelest, ő mégis San Francisco felé vette az irányt, ahol a helyi hippi közösség tagjaiból néhány lány rögtön követni kezdte. Szó szerint, ugyanis Manson mögött sétáltak a járdán, és csak akkor szólaltak meg, ha a férfi megszólította őket.

Manson kihasználta az új ifjúsági kultúrát, hogy a hippik vezérévé váljon, ehhez pedig szüksége volt a kábítószerre. Nem ő használta, hanem gondosan kiporciózott LSD-adagokkal tömte követőit, majd törte össze az egójukat, miközben a Helter Skelter (egy apokaliptikus felkelés a középosztálybeli fehér „disznók” ellen, amit fekete forradalmárok vezetnének) elméletével bombázta őket, amit egyenesen démoninak titulált. Követőit innentől kezdve hívőknek nevezte, akik szó szerint bármit megtettek volna érte – Tom O’Neillnek erre a módszerre van egy elmélete, csak a bizonyítékok hiányoznak hozzá.

O’Neill a kilencvenes években újságíróként dolgozott, amikor a  Tate–LaBianca- gyilkosságok harmincadik évfordulójára készülve CIA-vonalon kezdett bele a nyomozásba. A férfi az MKUltra néven ismert titkos CIA-programra fókuszált, amit 1953-ban indítottak el és 20 évig tartott. Állítása szerint annyira kockázatos volt, hogy a róla készült feljegyzéseket 1973-ban nagyrészt megsemmisítették.

Az MKULtra az ügynökség folyamatos kísérletezését jelentette az agykontroll terén, ami abban gyökerezett, hogy mit lehetett tenni a hallucinogén drogokkal, illetve egyetemi kutatóközpontokat használtak fel, amiknek többnyire fogalmuk sem volt arról, hogy a CIA-nak dolgoznak. Az LSD-kísérleteknek több dimenziója volt, de az egyik legfontosabb aspektusuk az, hogy a CIA ki akarta próbálni, létre tudnak-e hozni programozott bérgyilkosokat az LSD segítségével. Elismerendő, hogy a két tevékenység időben teljesen megegyezik, azonban több kapcsolatot nem talált köztük, pedig a Kennedy-merényletet végrehajtó merénylő gyilkosának a történetét is igyekezett idekeverni az író.

Ugyanakkor nemcsak kábítószerekkel tudta bűvkörében marasztalni követőit, hanem bűntársként is sakkban tartotta őket. Például Gary Hinman halálakor, akinek súlyos sérülését az arcán maga Manson okozta egy karddal, végül az egyik tanítványa késelte halálra Hinmant. Hogy miért tette mindezt? Charles Mansonnak szüksége volt pluszbevételre, amit a kábítószer-kereskedelemből szerzett volna be, de úgy hitte, Hinman nemrég örökölt, így a pénzével együtt beléphetne a szektájába, ezzel pedig megúszhatná, hogy a Fekete párducok megtámadják a családját. Hinman azonban állította, hogy nem kapott semmilyen pénzt, így Manson megvágta a fülétől az arca közepéig. Két tanítványát bízta meg azzal, hogy lássák el a sebeit, de mivel kórházba nem vihették, valamint féltek, hogy a sérült férfi bemártja őket, Manson közölte velük, oldják meg a problémát, ők pedig a gyilkosságot választották.

Mindenkit lemészároltak

1969. augusztus 8-án a szektavezér Charles Manson úgy rendelkezett, hogy négy követője, a 21 éves Susan Atkins, a szintén 21 éves Patricia Krenwinkel, a 23 éves Charles „Tex” Watson és a 20 éves Linda Kasabian öltözzenek fekete ruhába, és vegyenek magukhoz késeket. A Beverly Hillstől északra lévő Benedict Canyon egyik címére, egy luxusházhoz küldte őket, hogy végezzenek mindenkivel, akit ott találnak. Ebben a házban Sharon Tate, a 26 éves modell-színésznő élt a férjével, Roman Polanskival, aki épp külföldön tartózkodott.

Az első áldozat a 18 éves Steven Parent volt, Tate-ék gondnokának barátja, akibe belefutottak a gyilkosok, amikor a fiú pont jött el a házból. A többiek odabent voltak: Sharon Tate és a még meg nem született gyermeke, egy 35 éves hollywoodi fodrász, Jay Sebring, Polanski egy barátja, a 32 éves Voytek Frykowski, valamint az ő 25 éves barátnője, Abigail Folger. A gyilkolásban Linda Kasabian, a társaság egyetlen érvényes jogosítvánnyal rendelkező tagja nem vett csak részt, neki a sofőr szerepe jutott. 

Susan Atkins volt az, aki Sharon Tate vérével felírta a bejárati ajtóra, hogy „disznó”.

A következő este Manson a LaBianca házaspár házához vezényelte Atkinst, Watsont, Krenwinkelt és Kasabiant, ezúttal velük volt egy Leslie Van Houten nevű 20 éves lány is, a sofőr ismét Kasabian volt. Manson saját kezűleg kötözte meg a 44 éves gazdag szupermarket-tulajdonost, Lenót és a 38 éves Rosemaryt, de a gyilkosságot ráhagyta Watsonra, Krenwinkelre és Van Houtenre. Atkins ezúttal a kocsiban várt. A gyilkosok lezuhanyoztak és haraptak még valamit LaBiancáék konyhájában, mielőtt elhagyták a házat.

A gyilkosok nem ismerték az áldozatokat. Tate még csak előre kiszemelt célpont sem volt, az volt a szerencsétlensége, hogy abban a házban élt, amit régebben egy Mansonnak csalódást okozó zenei producer bérelt.