Külvárosi anarchia
Manapság, amikor az emberek a Blaha–Nyugati–Deák háromszögből nehezen mozdulnak ki, és tetszőleges programok közül választhatnak a sörös cégek által teleszemetelt szórakozóhelyeken, nehéz elképzelni, hogy a szórakozás egykoron a puritán belsejű művelődési házak naftalinszagú falai között zajlott. Ezek az intézmények a szocializmus kulturális bástyái voltak, ahol kontrollált körülmények között, a Belügyminisztérium által erősen megszűrt tartalmú szellemi táplálékhoz juthatott a dolgozó nép. A házakat jellemzően a névadó gyárak üzemeltették, így sokszor a vállalati bevételektől függött a költségvetésük, és a hézagokat olykor olyan programokkal kellett pótolni, amelyek biztosan betömték a büdzsében tátongó lyukakat. Ennek egyik módja az volt, hogy olyan zenekarokkal állapodtak meg, amelyek bizonyos kedvezményekért cserébe kizárólagosságot adtak az intézménynek, illetve beengedtek olyan eseményeket, amelyek üzenetével nem feltétlenül volt tisztában az üzemeltető, viszont tetemes bevételt hoztak.
A hazai punkélet egyik epicentruma, a XVI. kerületi Ikarus Művelődési Ház 1954-ben épült, hogy – többek között moziként és koncerthelyszínként – szórakozási lehetőséget biztosítson a szemközti gyár dolgozóinak. Építészetileg nem nagy bravúr, külsejét tekintve egy átlagos gyárra hajazó háromszintes épület, viszont belsőépítészeti érdekesség, hogy a punkok bakancsai és epés hányásai, valamint a kiszivárgó hígító cseppjei a Budavári Palotából hozott márványlapokat koptatták, ami a politikai paradigmaváltást óhajtotta leheletfinoman jelezni.
Az Ikarusban gyakorlatilag minden létező magyar zenekar megfordult a nyolcvanas években. Rendszeresen fellépett az Európa Kiadó, a Hobo Blues Band, az LGT, az Omega, az A. E. Bizottság, a Sziámi és többek között a Beatrice is, amely talán a legnagyobb hatással volt a 80-as évek elején ébredező punkmozgalomra. Ezzel egy időben nagy változást hozott, amikor a Kontroll Csoport lett az intézmény házi zenekara, és innentől csak úgy hömpölyögtek az emberek a Margit utcába. A művelődési ház a rendszerváltás után erős lejtmenetbe került, és a 2000-es évek elején bezárt. Nemrég a legendás épület eladásáról jöttek hírek, majd kiderült, hogy egy befektető megvette, és felújítás után újra kulturális térként, valamint irodaházként akarja üzemeltetni.
Urbán Tamás fotói az épület hőskorában készültek, és a pezsgő punkszintér legaktívabb zenekarait és a punk külsőségeit halálosan komolyan vevő közönséget mutatják be.
Mint már említettük, vannak, akik a szélsőjobboldalhoz kötik a punkot. A Trottel zenekar élén zenélő Rupaszov Tamás (a képen jobbról a második) ugyanakkor évtizedek óta a másik oldalt képviseli. Ő és társai hozták be a Crass-féle, kvázi liberálisabb és baloldali politikai nézeteket, amikor a nyugati turnékról hazatérve kifújták a foglalt házakban és autonóm helyeken vett mély levegőket. A kilencvenes évek elején volt olyan, hogy a Trottel majd nyolc hónapot volt úton. Rupaszov idén a szamizdat kiadóként induló, majd hivatalos kiadóvá váló Trottel Records születésnapjára háromrészes sorozatot adott ki, melynek első két része már be is szerezhető. Vele készült életútinterjúnkat itt olvashatja.
(Fotó: Urbán Tamás / FORTEPAN)