Index Vakbarát Hírportál

Divatfotók a 70-es évekből, a Lánchíd oroszlánja mellől

2018.02.11. 18:25
A hetvenes években egészen más volt a divatfotózás, mint ma: nem tömörültek izgatott stylistok a modellek körül, nem rohangáltak fáradt asszisztensek a fotós mellett, a manökenek gyakran saját ruháikat, kiegészítőiket is viselték. Jávor István fotós a modelljeit, például Pataki Ágit vagy Sütő Enikőt műterem helyett lovardába, mellékutcákba, nemzeti parkba vitte. Lendületes, energikus képei új színt hoztak a korábbi unalmas, statikus magyar divatfotózásba. A hiánygazdaság éveiben a divatfotók jellemzően nem hatottak közvetlenül a kereskedelmi forgalomra, a ruhagyáraknak inkább arra kellettek a képek, hogy kiadványaikban, üzleti partnereiknek szánt ajánlataikban megjelentessék a legújabb kollekciót.

Jávor István fotóival már többször foglalkoztunk itt az Indexen: bemutattuk amerikai, kárpátaljai képeit, a legendás Taurus gumigyárban készített anyagát, a Jedlik Ányos Gimnázium bolondballagását, majda Régi idők focijának forgatási képeit is, most pedig divatfotókat válogattunk a hetvenes és nyolcvanas évekből. Jávort ma legtöbben dokumentumfilmesként ismerik, de fotósként kezdte, sőt, talán még kevésbé közismert, hogy gombügynökként is tevékenykedett: pályája egy rövidebb szakaszán kézzel készített míves kabátgombokat forgalmazott.

A Fényképész Szövetkezet fotós-tanulója volt, amikor megismerte, majd feleségül vette a Május 1. Ruhagyár igazgatójának, Kovács Józsefnek a lányát, és rengeteg embert megismert, akik a ruházati iparban dolgoztak. Akkoriban a divatfotók művi, merev állóképek voltak, a modellek próbababaként viselték az adott blúzt, kabátot vagy sapkát. "Élőbb világot szerettem volna, valami mást mutatni, mint a megszokott. " - mondja Jávor István, aki munkáinak nagyobb részét a Fortepannak adományozta.

Így lett a filmgyári standfotóval egy időben divatfotós, bő tíz évig rendszeresen dolgozott ruhaipari nagyvállalatoknak: főként a FÉKON Ruházati Vállalatnak az Elegant Május 1. Ruhagyárnak, a Hungarocoopnak, a Magyar Divat Intézetnek.



Rovatok