Hogy ki és mit láttat a háborúból, hatalmi kérdés, mert a múlt megfelelő értelmezése a jövő feletti uralmat is jelenti. Saját történetének megírását nem bízta a véletlenre a Vörös Hadsereg sem, mely a bolsevizmus rövid történetéből megtanulta, hogy a képeknek ereje és közvetlen politikai hatása van.

A Vörös Hadsereget haditudósítók hada kísérte, akik az akkoriban könnyű kézikamerákkal tömegesen készítették a képeket, melyekből aztán Moszkvában központilag kiválogatták, mit és hol közölnek. Nem mindenki volt olyan tehetséges, mint Jevgenyij Haldej, aki dokumentarista és propagandafotókat készített.

Mivel már túlélte a csisztkákat, azaz a sztálini tisztogatásokat, tudta, hogy kell és mit kell néznie illetve dokumentálnia. A beállított képei nem kerülték el a moszkvai képszerkesztők figyelmét, a megfelelő retusálás után azokat – természetesen név nélkül, mint TASSZ, a szovjet hírügynökség fotóit – nagy példányszámú kiadványokban leközölték.

Így gondol mindenki a történelemkönyve alapján a Reichstag tetejére kitűzött zászló képére, amikor a második világháború végéről van szó – hogy azt a szovjetek nyerték meg Berlinben. Vagy látja a budapesti gettóban a sárga csillagot viselő házaspár portréját minden holokausztot bemutató múzeumban a látogató. Ennek a fényképnek a történetét Haldej élete során sokféleképpen mesélte attól függően, hogy élete különböző korszakaiban mikor kellett elrejtenie ukrán zsidó identitását a szovjet, a családja elvesztése miatti bosszúvágyát pedig az antifasizmus elleni harc mögé.

Haldejnek kiváló szeme volt a témákhoz, de azt is tudta, mit nem szabad fényképeznie. A magyarországi fényképei egyrészt dokumentálják a győzedelmes, jól öltözött és barátságos Vörös Hadsereget, másrészt a mások, értsd a nácik és magyar szövetségeseik okozta háborús szenvedést és pusztítást.

A második világháború alatt már sokaknak volt saját fényképezőgépe, amit magukkal is vittek a frontra. A német és magyar katonák is megörökítették a gyilkosságokat és kivégzéseket, melyeket ők követtek el. Ezeket a “hadizsákmányfotókat” az előrenyomuló Vörös Hadsereg próbálta összegyűjteni a hadifoglyoktól, de gyakran a halottaktól is, jó néhány közülük a moszkvai  Orosz Állami Film- és Fényképgyűjteményben  is megtalálható.

Itt a falakon ma Haldej kinagyított háborús képei lógnak, a kutatóterem asztalán pedig Haldej fényképeiből készült vaskos album várja a látogatót. Nemcsak arra figyelmeztetnek, hogy az a mód, ahogy ő a második világháborút látta, ma is a meghatározó, hanem arra is, hogy a tehetség idővel a nevét is elnyeri.

Köszönjük Pető Andreának, hogy megosztotta gondolatait Haldejről és a szovjet háborús  propagandafotókról, Lajtai Lászlónak pedig a képek helyszínmeghatározásában nyújtott segítségéért vagyunk ezúttal is hálásak.