Fagyok idején legalább olyan hálás vitatéma, hogy befagy-e a Balaton, mint év végén az: fehér karácsonyunk lesz-e. A hétvégén megcsillan a reménysugár, de az, hogy kerül a felszínére egy kis jégréteg, nem jelenti azt, hogy rá is lehet menni. Hosszan tartós mínuszok kellenek hozzá, ilyesmi elé pedig nem nézünk.

Jobb volt a helyzet pár évszázaddal ezelőtt, amikor a befagyott tó jegét közlekedésre is használták. Persze akkor sem lehetett mindig biztosra menni. Eötvös Károly a jég csalókaságáról így ír egy lakodalmas menet példáját hozva:

„A kocsi alatt leszakadt a jég, s lovak és emberek a víz alá merültek. A kocsirúd vége kiállott a vízből, hátulsó kerekei a feneket érték. Lovak a rúd mellett, emberek a kocsiban, mintha semmi sem történt volna. Halott volt valamennyi. De a kocsis akkor is tartotta a gyeplőt, s a vőlegény akkor is tartotta menyasszonya kezét, s a menyasszony akkor is nyitott szemmel mosolygott.”

Az 1870-es évektől egyre többen használták a tavat sportolásra, korcsolyázásra, fakutyázásra, jégvitorlázásra, jégbalettre és jéghorgászatra. A korcsolyaegyletek a tavon az 1910-es években kaptak erőre, a Balaton jégpáncéljának vastagsága 30-35 cm volt ekkoriban. A rekordévet 1928 hozta el, amikor 75 cm-t mértek, de 1931–32 telén is született egy rekord. Ekkor annyira hideg volt, hogy a tavon 110 napig lehetett korcsolyázni.

A természetes tavaink befagyott felületei előhívják az emberből a kíváncsi gyereket, a jégpáncéllal borított Balaton ugyanis olyan ritka manapság, hogy aki teheti, mindenfajta mozgás lehetőségét kipróbálja rajta, legyen szó jégkorongozásról, kerékpározásról, korcsolyázók húzásáról akár egy Trabant 500-as jóvoltából.

Amíg az időjárás ezt nem teszi lehetővé, nézegessünk régi képeket arról, mások hogyan fejlesztették a tökélyre a leírtakat, hátha egyszer eljön a mi időnk is.